Noha a múltkor túl lelkes nem voltam a cseh boroktól, Márton-napra ez megváltozott. Prágában nem lehetett kikerülni a minden kerületben Márton-napi piacokat és azokon borkóstolókat hirdető plakátokat, az éttermekben pedig már hetekkel ezelőtt hirdették a Márton-napi hétvége menüsorát a borokkal együtt. Svatomartinské, azaz Szent Márton-nap, ez szerepel egy libával és többnyire valamelyik szép morva dűlő látképével a plakátokon és a borok címkéin is, országszerte közösen használt logóval, rajta a szenttel egy fehér lovon, bordó háttér előtt. A lelkesedést nem annyira a borok maguk okozták – noha kétségkívül tisztességesen vannak elkészítve –, hanem az ügyesen kitalált koncepció és a prágaiak lelkesedése a saját boraik legfrissebb évjárata iránt.
Miközben Prága kóstolgat és ahogy esteledik, inni kezd, Morvaország fővárosában, a csehországi bortermelés központjában, Brnoban/Brünnben a Beaujolais-ban látott népünnepélyhez hasonló módon bontják és vedelik ilyenkor meg a friss újborokat: a székesegyházban először megáldják őket, majd egy színész római katonaruhában, Szent Mártonnak öltözve a templomból egy fehér lovon átlovagol az ingyenbor ígérete miatt alaposan telített tér közepén álló színpadhoz, és ott pontban 11 órakor megbontja az első palackokat, amiből természetesen mindenkinek jár.
A csehek újbor iránti rajongása logikus annak fényében, hogy a szüret után a piacokon és borboltokban literes PET-palackokban árult erjesztett must, a murci (burčák) nagyon népszerű, szeptember-októberben tömegek képesek azt választani az éttermekben a sörök helyett. Az országban már a rendszerváltás után divatba jött a szüret után pár hónappal forgalomba hozni gyorsan kierjesztett és elkészített borokat, 2005 óta pedig a magyarországihoz képest viszonylag szigorú állami felügyelet alatt áll az újborosdi, azaz az ezévi szüretből gyorsan elkészített bor. Ilyet ugyanis Svatomartinské néven forgalomba hozni akkor szabad csak, ha
Feltétel az is, hogy csak palackozott bort lehet ilyen néven árulni, és a boroknak ugyanazt az egységes Márton-napi kapszulát kell használnia. A közös márka sikerét jelzi, hogy míg a kezdetek kezdetén, 2005-ben 31 pincészet 53 különböző tételt, azaz összesen 125 ezer palackot hozott forgalomba Svatomartinské néven, a 2022-es évjáratban 74 pince 304-féle újborral rukkolt ki a piacra, ami 2,3 millió palackot jelent. A csehek közben időről időre szigorítják a feltételeket: a forgalomba hozatalhoz szükséges minimális ponthatárt a kezdeti 75-ről először 78-ra, majd pár éve 80-ra emelték – más kérdés, hogy épeszű borboltos 80 pont alatt eleve nem is tart semmit. Idén 56 bort szórt ki a zsűri, az állami hatóságok pedig mindenféle jogszabályokkal és ellenőrzésekkel próbálják ellehetetleníteni, hogy a Svátomartinské nevet nem viselő borok forgalomba kerüljenek „fiatal borként” (mladé víno) – így aki ezekre is kíváncsi, „első bor”, azaz první víno néven keresse őket, az a név még nincs tiltva.
Míg tehát Magyarországon, a vadkapitalista őskáoszban a piacot már akár október elején is ellepik a friss újborok – sajnos olyan, ezeknél ambíciózusabb borokat adni képes, közép- és késői érésű fajtákból is, mint a sauvignon blanc, a chardonnay, az olaszrizling –, amik jellemzően borászatilag össze-vissza erőszakolt, a pincében lehet, hogy csak heteket töltött italok, Csehországban ezeket november 11-én 11 óra előtt tilos megbontani, azaz a pincében két hónapot biztosan voltak, hiszen forgalomba is legkorábban Márton-napon kerülnek, így minőségileg is más és egyenletes a szint.
Én ezt akkor még nem tudtam, így november 11-én 11 órára nem sikerült odaérnem a boroshoz a vinohrady-i piacon, de péntek délután már nagy sor várt arra, hogy kapjon egy decit, vagy simán vegyen pár palackot a friss cuccból, az árus pedig direkt a standján gyűjtötte az üres üvegeket, hogy látni lehessen, mennyire fogy az újbor. Nagyon: délután három körül már vagy húsz palack ott állt üresen. Akkor 25 korona (420 forint) volt decije, ez másnapra, amikorra a kerületi önkormányzat a piacból Márton-napi vásárt és borfesztivált csinált, hirtelen duplájára ugrott, igaz, el is lepte az addigi egy-kettő helyett vagy tíz morva pincészet és egy szlovák borkereskedő a standokat.
Mégis, szombat délelőtt a legnagyobb buli egy magyarnál volt: a prágai Jiřího z Poděbrad téren lévő magyar delikát kitelepült a bolttól pár lépésnyire lévő piacra, hozott libazsíros parasztkenyeret, kolbászokból kóstolókat, libapecsenyét, töklevest, savanyúságokat, aláfestésként berakták a cigányzenés Spotify-playlistet, a tulajdonos, bizonyos Zsolti pedig 2022-es egri Tóth Ferenc-rozét öntött az elhaladók poharába, miközben hangosan ordibálta, hogy na zdraví, azaz egészségükre.
Az úr kiváló sales-es: ez a klasszikus sztereotípia, ami a magyarokról itt él, állítólag a szlovákok is pont ezt a mentalitást szerették Bugár Bélában, ő volt nekik a szókimondó, mindig jókedvű, bulis paraszt. Délutánra már nem kellett bulit csinálni, az élvezhetőség határait súrolta a tömeg és a sorok, hogy újra megerősítést nyerjen az elméletem, miszerint a csehek nem sörivók, hanem alapvetően inni szeretnek, és azt is akkor, ha van kivel megosztani az élményt, nem hiába csökkent le náluk a fejenkénti alkoholfogyasztás a lockdown alatt. Volt, ahol már délután négyre elfogyott a bor.
Borleírásokat írni felesleges, ezek újborok, a magyarországi mezőnnyel és gyakorlattal összehasonlítva sokkal ízletesebbek, illatosabbak és összességében borszerűebbek. Mind. A müller thurgauk mindenhol szépen elkészítettek és fajtajellegesek voltak, a Pozsonyhoz közeli Kis-Kárpátokban borászkodó Samuel Hacaj még friss pét natot is (azaz mustból a palackban erjesztett pezsgőt) készített belőle, meglepően élvezhetően sikerült, noha a buborék gyorsan elillant belőle. A szentlőrinc nagyszerű rozét ad, aki szereti a pinot noirból készített rozék eprességét és földességét, azt kapja itt is. A portugieser meg a maga gyümölcsös egyszerűségében simán jó a húsok mellé. De senki nem azért issza az újborokat, hogy komplex borélményt kapjon, hanem azért, mert jólesik a libával töltött savanyúkáposztás gombóc mellé, hogy megünnepelje a szüretet, a szép őszi időt, a barátait, az életet. Az újbor párhetes sláger, inni kell, és ha marad belőle karácsony után is, elfőzni.
A magyar bormarketingesek pedig foghatják a fejeket, hogy az ateista és huszita csehek, akiknek pár templomot leszámítva alapvetően semmi közük Szent Mártonhoz, őrá hivatkozva ilyen jól kitalált és karbantartott brandet és ekkora bizniszt csinálnak az újboraikból. Tényleg foghatják: az újborok láthatóan Magyarországon is jól mennek, szorítják ki az előző évjáratokat a hipermarketekből, a borboltok külön felhívják rájuk a figyelmet, főznek hozzájuk libát az éttermekben, de értelmes brandet Bogyólé néven egyedül a Vylyan tudott csinálni belőle, az is Beaujolais-t megidézve. Adhatta volna magát, hogy mivel a későbbi tours-i püspök a mai Szombathelynek megfeleltethető Savariában született, és mivel ő Magyarország védőszentje is, a kiváló borászattal és lényegében borvidékkel is rendelkező pannonhalmi apátságot pedig az ő tiszteletére emelték, egy jobboldali kormány sokadik kétharmados többségével kezdjenek valamit a magyar borral és Szent Mártonnal, de a közösségben gondolkodás sosem volt erőssége senkinek, olyan nincs, hogy szigorú előírások legyenek és a fogyasztóra ne lehessen bármit drágán rásózni, és valószínűleg lopni se lehet ebből annyit. Így hát a csehek lopták el Szent Mártont. Jól tették.
Bukovics Martin a Gemišt főszerkesztője (ahol először ez az anyag megjelent), mellette a Pécsi Borozó állandó munkatársa. A fotókat is ő csinálta.