Vettünk részt (ahogy az összes eddigin, kihagyás nélkül), a borjogi és bormarketing kérdéseknek szentelt tavaszköszöntő konferencián, ahol többek között bemutatták a Magyar Turisztikai Ügynökség által kialakított új magyar bor arculatot is. Ami a személyes facebook-oldalamon elég nagy kommentsorozatot váltott ki, de majd később foglalkozunk vele bővebben.
Az Agrárminisztérium szinte teljes vezérkara ( Nagy István miniszter, Feldman Zsolt, mezőgazdaságért felelős államtitkár és Kis Miklós Zsolt, vidékfejlesztésért felelős államtitkár) eljött a konferenciára, ami biztató jel, hiszen mint tudjuk, a politikai háttér elengedhetetlen egy ágazat fejlődéséhez. Ha hozzátesszük, hogy nem az ő előadásaiknál bukott le a fejünk szundi üzemmódba, sőt helyenként mondtak új infókat és még néhány poén is belefért, nos ez biztató kezdet volt.
A második nagy blokkra volt a legnagyobb érdeklődés, itt szinte teljesen megtelt a New York Palace konferenciaterme. A magyar bor új arculata mutatkozott itt be, percekkel később már postafiókomban landolt a sajtóanyag is, vagyis elég jól összhangba hozták a bemutatót.
Ez az új szlogen, a projektet Gál Zsombor, a Magyar Turisztikai Ügynökség bormarketing szakértője és Ipacs Géza, designer (Apacs Stúdió) prezentálták a publikumnak.
A sajtóanyagban benne van a háttér is:
„Régi igény volt a borágazat szereplőinek részéről, hogy legyen egy konszenzuson nyugvó, egységes arculata a magyar bornak. A Magyar Turisztikai Ügynökség ezt a szándékot karolta fel, és számos szakmai szervezettel együtt alkotta meg az új márkakoncepciót. Szeretnénk megmutatni, hogy a magyar borok világszínvonalúak, csúcsminőséget képviselnek. Feladatunk marketingkommunikációs eszközökkel támogatni Magyarország pozíciójának megerősítését a világ bortérképén. Az új logó és szlogen egységes megjelenést és kommunikációt jelent a fogyasztók felé. Olyan üzenetrendszert szerettünk volna megalkotni, amely kifejezi a magyarok évezredes, nemzeti büszkeséget tápláló, személyes viszonyát a magyar borral – mondta el Gál Zsombor, bormarketingért felelős szakértő a Borjog és Bormarketing Konferencián.
Az új bormárka képviseli a magyar borkultúra változatosságát, egységbe szervezve a magyar bor kommunikációját. A magyar bor márkastílusának létrehozása azt a célt szolgálja, hogy mind a belföldi, mind a külföldi fogyasztók számára megismerhetővé váljanak a magyar bor és a borászatok értékei, ezáltal pedig a magyarországi borvidékek felfedezésére inspiráljon.
Az új logó két részből áll: az egyik egy ikon, a másik a fő üzenet. Az ikon a magyar trikolórt jeleníti meg, a szlogen pedig a „Személyesen” kifejezés lett. A kommunikációban megjelink további szlogenként a Magyar Bor = Magyar Borász, mint tartalmi üzenet.
„Az ikon grafikai stílusa egy élő, izgalmas érzetet jelenít meg. A cél, hogy az ikon olyan erős jellé váljon, mely önálló márkajelként is működőképes” – mondta el Ipacs Géza, designer. „A logó koncepciójának fókuszában a személyesség üzenete áll. Számomra a magyar bor egyenlő a mindenkori magyar borásszal. Magyarországnak a változatosság a fő borászati erénye, amelyet maga az alkotó, a borász tesz egyedivé, személyessé. A szőlőnek, a földnek vagy a napnak nincsen víziója a borról. Akinek a bor a karakterét leginkább köszönheti, az a borász. Emellett a borszerető fogyasztók jellemzően azokra az arcokra, emberekre kíváncsiak, akik a borok mögött vannak – jólesik arra gondolni, hogy őt ismerem, az ő borát iszom. Így a kommunikációban is elsősorban a borászok jelennek majd meg” – fogalmazott Ipacs Géza.
„A bor alkotóit előtérbe helyező kommunikáció a világban is egyedi, nincs más olyan borágazati kommunikációs stratégia, mely első helyre helyezi az embert. Fontos kiemelni, hogy ez az üzenet minden borvidéken működik, nem válogat, mindenki azonosulhat vele” – hangsúlyozta Gál Zsombor. „Hisszük, hogy az új arculat karakteressége, szerethetősége közelebb hozza a fogyasztókat a magyar borhoz, és a borok születésének mélyebb megismerésére inspirál. Legfontosabb szándékunk, hogy kedvet hozzunk a borral kapcsolatos utazásokhoz, szeretnénk elmesélni, miért érdemes felfedezni mind a 22 borvidékünket” – tette hozzá.
A magyar bormárka elemeinek koordinációját az MTÜ segíti. A „Magyar bor - Személyesen” elnevezésű márkakoncepciót, üzenetrendszert Ipacs Géza alkotta meg, valamint a grafikai munkát is az általa fémjelzett Apacs Stúdió valósította meg. A Magyar Turisztikai Ügynökség az új márkakoncepciót Csapody Balázzsal, a Pannon Gasztronómiai Akadémia elnökével, Gál Helgával, a Külgazdasági és Külügyminisztérium bor és gasztronómiai tanácsadójával, Gál Péterrel, az Agrárminisztérium piacszabályozási főosztályvezetőjével, Hamvas Zoltánnal, a Magyar Bocuse d’Or Akadémia elnökével, a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének társelnökével és Légli Ottóval, a Hegyközségek Nemzeti Tanácsa elnökével szakmai együttműködésben választotta ki.
Az új logóval és szlogennel ezentúl kiadványokban, szóróanyagokban, merchandising termékeken, valamint népszerűsítő kisfilmekben találkozhat a nagyközönség. Emellett a nemzetközi kiállítások magyar standjai is az új márkakoncepció szerint épülnek fel, elsőként a világ legnagyobb borszakvásárán, a ProWein Düsseldorf-on. 2019. március 17-19. között 39 magyar borászat mutatkozik be a látványában teljesen egyedülálló magyar standon.
Az ágazati borpromócióról beszélt Brazsil Dávid, a Hegyközségek Nemzeti Tanácsának főtitkára, a száraz tények helyett/mellett volt benne élet is, engem ez az előadás lekötött. Hasonlóan pozitív volt Baráth Sándor, elnök, Nagy-Somlói Borvidék Hegyközségétől, aki bejelentette, Somló, mint borvidék átáll az organikus gazdálkodásra2026-tól már csak organikus borok készülhetnek az egyik legkisebb, de mégis legismertebb magyar borvidéket.
A Tokaji pezsgő – lehetőségek és felelősségek címmel Demeter Zoltán, tartott előadást, majd A felsőoktatás jelentősége a szőlész-borász képzésben címmel Nyitrainé dr. Sárdy Diána, Szent István Egyetem Kertészettudományi Kar dékánja, a Borászati Tanszék vezetője. A Sepp Moser Birtok organikus fejlődését, átállását a biodinamikus gazdálkodásra Zadravecz Zsolt, szőlész mutatta be, majd Elektronikus ügyintézés és szolgáltatások a jövedéki eljárásokban címmel Bakai Kristóf Péter, pénzügyőr ezredes következett, aki a NAV vámszakmai szakfőigazgatója. Ahogy Tóth Adri kolléganő megsúgta, nem hitte volna, hogy a NAV-os előadás lesz az egyik legélvezhetőbb, hát még ha az ellenőrzések is ilyen hangulatban telnének…
A konferencia "sztárfellépője" Caroline Gilby, Master of Wine, Borászok Barátja 2018 volt, aki Magyar borok a brit piacon – követendő példák címmel mesélt élményeiről a magyar borral kapcsolatban és bár finoman a hiányosságokra is igyekezett felhívni a figyelmet, sok részigazságot is hallottunk tőle, bár sok általánosságot is. Érdekelt volna véleménye az új magyar bormarketing koncepcióról is, majd rákérdezünk, ha már jobban megismeri.
A bormarketing kerekasztal lehetne mindig nagyon jó, de idén egyáltalán nem volt az. Az online marketing ereje címszó alatt Gianni Annoni (Trattoria Pomo D’Oro), Bauer Ildikó (Dunamente TDM, Szlovákia), Ripka Gergely (Tokaj Guide, Tokaj Magic) és Szőts Áron (Bortársaság) beszélgettek a főszervező Rókusfalvy Pállal. Elég kevés közös téma akadt, nem voltak meg a szálak a résztvevők között, amiket jól lehetett volna mozgatni, ilyenkor a moderátor dolga nem könnyű. Néhány sokszor ismételt, de hangzatos mondaton túl másra nem igazán futotta, amire emlékeznénk.
A Borjog és bormarketing konferencia egy jó kezdeményezés. Néha megmosolyogtató, néha szenvedős, néha tanulságos előadások hangoznak el, de pici kritikaként hadd jegyezzem meg: a sablont érdemes volna frissíteni, új lendületet belevinni, mert a közel 200 résztvevő azt mutatja, van érdeklődés. Többre is. Pozitív zárszóként maradjon: Jómagam minden évben jövök és jövőre is, ha tehetem.