Ráadásul az undi templomban a magyar mellett, rendszeresen tartanak horvát nyelvű misét is, nem beszélve a térség horvát falvainak kulturális programjairól, melyeknek rendszeres szereplői a tamburahangszerek és a gradistyei horvát énekek, valamint a feltételezhetően az osztrák közelségből fakadó polgári jegyeket mutató népviselet és persze a néptánc. Und, Horvátzsidány, Kópháza, Felsőcsatár, Szentpéterfa és további falvak ápolják a magyarországi horvát identitást.

Na, de nem a terület néprajzáról szeretnék írni, hiszen van itt egy számomra hasonlóan izgalmas téma is, mégpedig a borok.

Ha már többnemzetiségű és kultúrájú térségről van szó, szeretném én is több oldalról megközelíteni az itteni borkultúrát.

Cikkem első részében a Soproni borvidék egyik csodás borászát, Luka Enikőt szeretném bemutatni. Enikő már 20 éve foglalkozik szőlővel és borral, s tart izgalmas kóstolókat a Fertőrákoson található hangulatos pincéjében. Bár nem gondolta, hogy ezen a pályán fog kikötni, hiszen eredetileg művésznek készült, ám édesapja hirtelen halála után megörökölte az akkor 2 hektáros családi birtokot. Innen már nem volt kérdés számára, hogyan képzeli el a jövőt. A művészi, alkotói hajlam boraiban is megmutatkozik. „Férfias karakter, nőies könnyedség”, ahogy Enikő jellemzi saját borait.

A Fertő-tó, a vízfelület visszatükröző hatása miatt kiváló, speciális mikroklímát eredményez, így sikeresen termeszthetőek a különféle kékszőlők, a felületesen szemlélve inkább fehérborosnak tűnő országrészen. A Luka pincészetnél nem kell sokáig keresgélni, ha a borász személyéhez illeszkedő, különleges bort szeretnénk kóstolni. Enikő egyáltalán nem készít fehérbort, de van helyette természetesen kékfrankos, továbbá cabernet sauvignon, merlot, zweigelt, pinot noir, turán és persze nagy házasítások, valamint rozék.

A Zweigelt Cocciopesto névre hallgató tétel például a 2021-ben készült első ízben, így tisztelegve a 8000 éves borkultúra hagyománya előtt. A grúziai borkészítéstől elválaszthatatlan volt a qvevri, vagyis az agyagból készült tojásdad alakú amfóra, amit Enikőék egy kicsit újragondoltak. A könnyebb tisztíthatóság érdekében nemesacél armatúrákkal egészítették ki az égetett agyag amfórákat, de az anyag és a tojásdad forma (így segítve a must természetes mozgását) hagyományos. Mivel a tároló anyaga ízsemleges, a bennük érlelt borok valóban kizárólag a fajta és a termőhely sajátosságait mutatják be. Miután beszereztünk néhány palack bort Enikőtől (köztük a mindössze 300 palackkal készült 2018-as Turánból az utolsó öt palack egyikét) Felsőcsatár felé vettük az irányt.

Felsőcsatár, gradistyei horvát nyelven Zgornji Četar első lakói fegyver- és pajzsgyártók voltak. Később, már a XVI. században a Batthyányak horvátokat telepítettek a török után néptelenül maradt területekre, (1532-ben Kőszeg várának ostromakor a falu is elpusztult) s ettől az időtől kezdve már biztosan nagy jelentősége volt a szőlőtermesztésnek, nem véletlenül találunk szőlőfürtöket a település címerében.

A falu minden ősszel megrendezi a hagyományos, egész napos szüreti felvonulását, ahol a feldíszített lovaskocsikon és motoros járműveken maskarába öltözött csatári lakosok szórakoztatják az utcára vonult közönséget, szól a zene, folyik a mókázás és persze a bor. A rendezvényt közös vacsora és horvát bál zárja. Aki teheti látogasson el „Csatárra” hiszen a lakosok hihetetlenül kedvesek és vendégszeretőek, ráadásul a Pinka-patak szurdokvölgyén keresztül elérhető, a falu fölött magasodó szőlőhegyen lévő kápolnától grandiózus kilátás nyílik a dűlőkkel és erdőkkel tarkított tájra.

Néhány héttel később ismét Undra látogattunk Anna unokatestvéreihez és ha már épp „Offene Kellertüren” volt Lutzmannsburgban, bicajra szálltunk, és Judittal hármasban átkerekeztünk egy szolid pincetúrára.

Magyar nevén Locsmándon már a római időkben fejlett szőlőkultúra virágzott. Burgenlandot (Őrvidék) 1921-ben csatolták el Magyarországtól, létrehozva ezzel Ausztria kilencedik tartományát, s így vált a világ egyik legősibb borvidéke, Ausztria legfiatalabb borvidékévé. Mikor a török hódoltság ideje alatt Tokaj az országhatár túloldalára került, többek között innen látták el minőségi borral az osztrák udvart.

A „lutzmannsburgi nyitott pincék” alkalmával 9 borászat tételsorát kóstolhatjuk végig, ugyanis egy jelzett kóstolópohár megvásárlásával korlátlan fogyasztást kapunk az összes helyszínen, sőt, a 30 EUR -s árból 10 EUR-t le is vásárolhatunk, így haza is vihetünk egyet a legszimpatikusabb palackból. Választék van bőven, a paletta igen széles. Blaufränkisch (öreg tőkés, dűlőszelektált, néhol akár natúrbor formában is) zweigelt, roesler, shiraz, merlot, welschriesling, grüner velteliner, és az osztrákokra jellemzően némi maradék cukrot tartalmazó habzók is, szinte minden pincészetnél a repertoár részét képezi.

Remélem ez a kis mozaik elegendő betekintést nyújtott ahhoz, hogy minél többen nyakukba vegyék az ország ezen szegletét! Akár a Soproni borvidék, akár Burgenland a cél, érdemes bicajt vinni magunkkal, hiszen a remek kerékpárút-hálózat és a kiváló borok garanciát jelentenek a tartalmas és emlékezetes időtöltéshez!

Prosit, na zdravlje, egészségünkre!