– Most legyen egy igazi rémmese! – rendelkezett egyik este.

– Az nem jó – vetettem ellent –, mert félni fogsz, és nem alszol tőle.

– Dehogy! – zendített rá csillogó szemmel. – Olyan legyen, hogy csak kicsit rémes, de sokkal inkább vicces.

– Van ilyen? – néztem rá némi kétkedéssel.

– Még szép! – térdelt fel az ágyban. – Mondjuk, szóljon arról, hogy elrabol a sárkány, de ne egyen meg.

– Aha – vakartam egyet a fejemen. – Ez azért tényleg rémes...

– Jó, viszont úgy meséld, ahogy szoktad: viccesen!

Megvolt hát a szép feladat. És kibújni alóla nem lehetett.

– Akkor kezdődjön – sóhajtottam, miután visszafektettem Kitkatot az ágyba, és betakargatam.

– Egyszer volt, hol nem volt... – mondta ő.

– Ez igaz, de akkor te meséled vagy én?

– Te! – jött egy elvékonyodott hang. – Csak megadtam a kezdőlökést.

– Igazán köszönöm. Szóval: egyszer volt és többször nem.

– Tényleg? – könyökölt fel megint.

– Igen. De ne ficánkolj. Figyelj.

Megint lefeküdt.

– Élt egyszer egy sárkányka, úgy hívták, hogy Dini. Mert dínó volt, és így becézték. Komoly és rettenthetetlen, mesebeli sárkánynak készült, ugyanis azzal foglalkozott, hogy mindenféle királykisasszonyokat, hercegkisasszonyokat, grófkisasszonyokat és bárókisasszonyokat rabolt el, akiket bezárt ősrégi várkastélyának szobáiba. Képzelheted, hogy nem volt valami vidám soruk odabent.

– Tévéjük volt? – érdeklődött Kitkat, rátapintva a lényegre, mi is hiányozhat a leginkább egy rabságban senyvedő király-, herceg, gróf- vagy bárókisasszonynak.

Összevont szemöldökkel néztem rá.

– Ezt komolyan kérded? Egy cellában ücsörögtek, és egész nap csak búslakodtak.

– Jó unalmas lehetett.

– És arra vártak, hogy talán egyszer kiszabadítja őket egy herceg.

– Vagy a kommandósok! – tette fel az ujját a magasba Kitkat.

– Úgy látom, mégis csak te meséled ezt a mai mesét...

– Nem, már csöndben vagyok – jött megint az elvékonyodott hang és a félig paplan alá bújás.

– Szóval, kilencvenkilenc börtöncella tele volt már, amikor Dini sárkány elrabolt egy Kitkat nevű lánykát.

– Engem???? – ugrott fel erre rögvest.

– Ezt nem állítottam, csak azt, hogy egy Kitkat nevűt.

– Nem is vagyok királykisasszony vagy grófkisasszony!

– Az most mindegy. Valamilyen kisasszony csak vagy. Vagy egyszerűen csak huncutkisasszony. Feküdj le, és figyelj.

Erre megint elrendezkedett, és kerekre nyílt szemmel lesett.

– Dini sárkány, amikor megérkeztek a várba, azt mondta neki. Idefigyelj, te huncutkisasszony. Mivel te leszel a századik szoba lakója, egy feltétellel megkegyelmezek neked.

– Mi volt az? – sutottogta Kitkat.

– A feltételem az, hogy minden egyes étkezésre, reggelire, tízóraira, ebédre, uzsonnára és vacsorára megfőzöd nekem valamelyik király-, herceg-, gróf- vagy bárókisasszonyt. Megértetted? Majd megmondom pontosan, melyikre fáj a fogam, és mire hazajövök a munkából, kész legyen az étel!

– Szegény Kitkat... – mondta Kitkat.

– Jó, szegény Kitkat – feleltem –, de azért azokat is sajnálhatod, akiket meg kell főznie. Mert ráadásul a sárkány nem vacakolt, rögvest közölte, hogy másnap reggelire a 44-es cellában sínylődő hercegkisasszonyt szeretné felfalni, mangolddal körítve.

– Az elég egészséges – kotnyeleskedett bele megint Kitkat.

– A mangold igen, de a hercegkisasszony? – néztem rá rosszallóan.

– És akkor mi lett?

– Jött az éjszaka. Kitkat a 100-as számú cellában csak hánykolódott a szalmazsákján, nem tudott elaludni. De aztán jött az Éjféli Szellem, akit Szelleminek hívtak. Tudta jól, mi a gond, és segíteni szeretett volna. Azt tanácsolta Kitkatnak, hogy működjenek együtt, mert ő már rég ki szerette volna szabadítani a király-, herceg-, gróf- és bárókisasszonyokat, de még szellem létére sem tudott bemenni a cellájukba. Dini sárkány viszont mindig oda adta annak a zárnak a kulcsát, ami mögött a reggeli, tízórai – és így tovább – kiszemelt áldozata lakott. Szellemi azt ajánlotta: – Figyi, Kitkat, mi a kisszellemekkel megfőzzük az ennivalót, persze nem, emberből, te meg átadod nekünk a lánykákat, és segítünk nekik hazajutni.

– És a Kitkat beleegyezett, mi? Nem kellett levágnia a királykisasszonyokat. Az nagyon gusztustalan lett volna.

– Kitkat! Te se legyél gusztustalan.

– Jól van, na. Csak örülök.

– Szóval, még szép, hogy belement. Hiszen így se főznie nem kellett, és ráadásul, ha ügyesen csinálják, szép sorban szabadon engedhetik a rabságban sínylődő lánykákat.

– És elkészült az a mangoldos izé?

– Nyilván elkészült, nem akarták felbőszíteni a Dini sárkányt.

– Miből főzték?

– Valamilyen husiból. És mangoldból, persze. A sárkány felébredt, megnézte, hogy üres-e a 44. cella, aztán befalta a reggelijét. Elégedett volt. Elindult a dolgára, de mielőtt távozott volna, meghagyta, hogy a 72. cellában...

– Legyen inkább a 27., az a szerencseszámom! – kottyantotta közbe Kitkat.

– Szóval..., meghagyta, hogy a 27-es cellában sínylődő bárókisasszonyt főzzék meg tízóraira, méghozzá pirított hagymás krumplipürével és kovászos uborkával.

– Mmm, az finom! – jelentette ki Kitkat.

– De nem bárókisasszonyból, ugye?

– Nem! A bárókiasszony majd elmenekül, és a Szellemi főz helyette valami fincsit.

– Szó szerint így történt. Illetve mégsem.

– Megmérgezték a Dini sárkányt? – csillant fel a lánykám szeme.

– Az túl egyszerű lett volna. És különben is, az volt a cél, hogy leszoktassák ezt a Dini sárkányt a lányevésről, nem?

– Hát de... – mondta Kitkat némiképp csalódottan. – Csak akkor mitől lesz sárkány?

– Sárkánynak sárkány marad, viszont nem feltétlenül kell gonosznak lennie, nem gondolod?

– Egy jó sárkány? Van olyan?

– Ha megjavul – mért is ne?

– Akkor mi történt?

– Már a második ételbe, amit Dini sárkány rendelt, raktak egy olyan fűszert, ami nagyon keserűvé tette.

– Mit?

– Mit is... – töprengtem egy sort. Aztán eszembe jutott. – Kávét. Kérlek szépen, őrölt kávét kevertek a pürébe és a husi szaftjába is. Épp annyit, hogy ne lehessen felismerni az ízét, de élvezhetetlenné tegye a tízórait.

– Juj, ez izgalmas! Mit szólt hozzá a Dini sárkány?

– Fintorgott. És meg is kérdezte, hogy miért ilyen keserű az étel. Kitkat erre azt felelte, azért, mert a szegény bárókisasszony annyit bánkódott, annyira keserű volt itt a sorsa, hogy ezt érezni a húsán is... A sárkány csalódottan tolta el maga elől az ételt.

– Nem hányta ki?

– Jaj, Kitkat!

– Mért? Egy sárkány biztos nagyokat tud hányni.

– De nem hányt, értsd már meg. Csak megundorodott tőle. Morcosan rendelte meg a következő ételt, hogy Kitkat főzzön valami finom levest a 62-es cellában lakó hercegkisasszonyból. Odaadta a cellához tartozó kulcsot is. És elvonult.

– Szegény, éhes maradt.

– Jó, hogy nem kezded el sajnálni.

– Én sem szeretek éhesen maradni.

– Inkább figyelj, mi történt. Szellemi azt javasolta, hogy a levesbe kávé-poron kívül még egy kis epét is rakjanak, attól még keserűbb lesz. Így is lett. A sárkány már az első néhány kanál után borzadva köhögte vissza a levest, és szikrázó szemmel nézett Kitkatra.

– Jujj!

– De ne félj, Kitkat megadta neki a választ. Elmesélte, hogy a 62. cellában lakott hercegkisasszony annyira megkeseredett a rabságban, apjának, anyjának, testvéreinek elvesztésébe, hogy hiába rakott a belőle készült levesbe minden létező finomságot, nem tudta megédesíteni az ízét.

– Jó dühös lehetett ez a Dini, mi?

– Dühös is volt, az igaz. De még inkább kétségbe esett. Mert rádöbbent, ezek szerint teljesen hiába rabolta el a sok király-, herceg-, gróf- és bárókisasszonyt, egyiket sem fogja tudni jó ízűen elfogyasztani, ahogyan tervezte. Akkor meg minek itt tartani őket. Fogcsikorgatva támadt Kitkatra. Jól van, üvöltötte, szabadon engedem az összes lányt, ha már a rabságtól ilyen keserű lett a húsuk. De te, Kitkat, itt maradsz. És rendes ételből, rendes kosztot fogsz nekem főzni – ez az ára az ő szabadságuknak!

– Ez disznóság! – ugrott fel Kitkat az ágyban. – Mindenki kiszabadul, csak én nem?

– Várjál! – csitítottam. – Különben is, megegyeztünk, hogy nem rólad van szó, csak egy Kitkat nevű lányról.

– Biztos? Van két Kitkat?

– Hát egy valódi és egy mesebeli biztosan van.

Erre megnyugodott.

– Úgyhogy, miután a lányok mind hazamentek, és nagy lett az öröm a különböző királyságokban, hercegségekben, grófságokban és báróságokban, Kitkat, természetesen Szellemi segítségével, finomabbnál finomabb ételekkel várta haza a Dini sárkányt reggelire, tízóraira, ebédre, uzsonnára és végül vacsorára. A sárkány annyira elégedett volt a szakácsnőjével...

– Hogy vett neki egy tévét!

– Mi? Tévére vágyik a szakácsnő?

– Persze! A főzőműsorokból még új recepteket is tanulhatott.

– Jó, legyen. Kitkat kapott egy tévét... De nem ezt akartam mondani, hanem hogy miként szabadult meg ő is.

– Sikerült neki?

– Figyelj! Amikor Szellemi segítségével egyik este ludaskását tálalt a sárkánynak, az megnyalta mind a tíz körmét, és bánatosan sóhajtott.

Nagy kár, hogy nem mutathatom meg a többi sárkánynak és óriásnak és erdei manónak, hogy milyen remek konyha van itt nálam. Ezt használta ki Szellemi, illetve az ő ötlete alapján Kitkat. Azt mondta Dininek: Ó, mért is ne jöhetnének vendégek. Sőt, bárki megkóstolhatná a sárkánykonyha finomságait. Hogyhogy? – hökkent meg Dini. Egyszerű, mint egy lábtörlő, felelte Kitkat. Nyitunk egy éttermet: Sárkánycsárda néven. És lenne minden, amit te is szeretsz. Dini nagy szemeket meresztett, de már megjelent egy vigyor a szája szélén. Például? – kérdezte. És Kitkat elkezdte sorolni: Dini sárkány kedvence, Sárkánypecsenye, Sárkány-burger, és csupa ilyesmi. Szerintem zabálnák az emberek.

– És a sárkányok! – rikoltotta Kitkat az ágyban.

– Ugyanezt mondta Dini is. Rögvest beleegyezett, mert ki ne szeretné, ha szeretik. És a sárkányokat is meg lehet fogni a hasukon keresztül. Úgyhogy hamarosan megnyílt egy csinos kis Sárkánycsárda, kockás abrosz volt az asztalon, és muskátli az ablakban. És híre ment, hogy itt olyan finomságokat lehet kapni, amiket sehol másutt. Kitkat nem hogy rablány maradt volna, hanem ünnepelt szakácsnő vált belőle, akinek főzőtudománya előtt sárkányok, óriások, manók és néha még boszorkák is meghajoltak.

– És mi volt a kedvenc?

Sejtettem, hogy jön ez a fogós kérdés, és ennek szellemében igyekeztem a válasszal.

– A sárkánypalacsinta!

– Tudtam! – örvendett meg Kitkat, és kipattanva a paplan alól, páros lábbal ugrált az ágyon. – Sárkánypalacsinta! És óriáspalacsinta! Manópalacsinta! Boszipalacsinta! Hú, de finom!

– Most aztán alvás! – szóltam rá rögtön, összevont szemöldökkel.

Erre visszabújt a helyére.

– És mit kapok reggelire?

Elnevettem magam:

– Tudod, mit? Beszéld meg Kitkattal az éjjel. Elvégre ketten vagytok: a valódi és mesebéli. Intézzétek el egymás között.