Olvasom a Decanter magazinban megjelent 17 magyar furmint listáját, amit Caroline Gilby MW írt. A listán ott vannak olyan, általam nagyra tartott és sokszor méltatott nevek, mint Bott Frigyes, Balla Géza vagy Maurer Oszkár, ahogy a külügyes listán is felbukkan a Carassia vagy Balla Géza ismételten.

Megjegyzem előzetesen ismét. A termelőket nagyra tartom. A boraikat kedvelem, tisztelem, elismerem. De vajon Magyarországot képviseli-e ezek a borok? Tudom, hogy sokakban már most istenkáromlásként visszhangzik a kérdés, de gondoljuk végig.

Jelenleg nem Magyarország területén, nem magyar borvidéken, nem magyar törvények szerint készülnek a borok. Igen ám, cáfolom meg önmagam, de hiszen ezek mind történelmi magyar borvidékek és már veszem is elő a tizenkilencedik századi hegyközségi térképeket.

Oké, akkor a magyar bor feltétele, hogy történelmi magyar borvidéken termelt szőlőből készüljön. Bárhova is tartozzon ma az a borvidék. Kezdem kapisgálni. És akkor felmerül bennem még egy kérdés. Ez vajon elegendő feltétel volna? Maradjunk Maurer Oszkárnál, aki a Szerémségben található tőkékről (is) szüretel, és azt tudjuk, hogy a Szerémség a törökdúlás előtti időkig a legnevesebb borvidékünk volt. No de akkor mondjuk a Bikicki vagy Baša pincészetek is nevezhetnének, hiszen együtt dolgoznak Oszkárral, van még furmintjuk is és az igazi szerémségi bor újjáélesztésében hisznek. Akkor ők magyar borokat készítenek?

Nem, tudom hogy nem, merthogy a termelők nem magyarok. A borász, a pincészet tulajdonosa nem magyar, nem lehet az magyar bor.

Hozzunk be még egy feltételt a rendszerbe! Történelmi borvidék és a termelő magyar származása a szabály. Érteni vélem újfent.

Mígnem a kisördög újra előtüremkedik a vállam mögül és a fülembe duruzsol. Mi van akkor Horst Hummel, Heumannék és Wassmannék villányi boraival? Magyar bor-e a Pajzos Tokaj, a Disznókő vagy a Royal Tokaji? Az egyik feltétel erősen hibádzik...

Tovább már ne is menjünk, hogy egy borász a génjeitől vagy elhatározásából magyar, nemrég magyar és osztrák kékfrankosokat kóstoltunk a Pécsi Borozó csapatával, nehéz volt eldönteni, melyik termelő származik a határon innen vagy túl, a nevek többsége erősen germán eredetűnek tűnt. De ilyen mélyre ne is ássunk, aki magyarnak vallja magát, mind legyen magyar és ez rendjén is van.

De mi a helyzet a fentiekkel? Ahol vállaltan nem magyarok a borkészítők vagy a tulajdonosok, de Magyarországon készült a bor, magyar földön, magyar szőlőből.

Próbálom megérteni ismét, tehát magyar a bor, ha történelmi magyar borvidéken termett, legyen az a jelenlegi határon innen vagy túl. Ha a határon túl készül a bor, akkor feltétel, hogy magát magyar származásúnak valló ember álljon mögötte, ha határon innen, bárki készítheti, csak magyar szőlőből legyen.

A feltételrendszer valahogy így áll fel. Értem.

Az persze csak porszem a gépezetben, hogy mondjuk Mauer Oszkár rendszeresen szerepel a legjobb szerb borok listáján is, akár egy szerb külügyi válogatásba is bekerülhet és akkor majd a magyar-szerb diplomácia egymás Maurer Oszkárját kóstolgatja a gálavacsorán. Aminek végül is részben duplán örülhetünk, másrészt meg némiképp fura fintora a történelemnek, a történelmi balsors feldolgozásának, a hovatartozásnak és helytállásnak.

Viszont sosem láttam még, hogy Magyarországon termett bor bárhol bekerült volna a nemzeti válogatásba, a mohácsi Planina Borház első embere, Horváth Zoltán hiába  játszik szebben bármelyik horvát borásznál autentikus horvát népzenét számos tamburáján és készít igencsak emberes borokat, lehet büszke sokác hagyományaira és jeleníti meg a sokác múltat és jövőt a boraiban, sosem lesz beválogatva a legjobb horvát borok közé, nem lehet az év borásza Horvátországban, nem az ő borát tölti a horvát elnök, amikor majd Joe Bident fogadja, ha egyáltalán lesz ilyen.

A szlovének sem listázzák be szlovénként Collio és Carso többségében szlovén származású borászait. Ott is nemzeti mondás, hogy Szlovénia határait innen és túloldalt is szlovének lakják. Nekik is számos traumájuk volt, ami nem is tudunk, nem is értünk, nem is érdekel bennünket.

Lélekben én is értem és érzem a magyar bort. Történelemben, kultúrában, nemzetben társak vagyunk. Mondhatjuk, hogy a határok nem választhatnak el bennünket, de jelenleg ez csak lelkiekben lehet igaz.

És itthon még értjük, hogy mitől magyar, de ha külföldieknek mutatjuk be a legjobb magyar borokat, miközben a címkén a made in Serbia, Romania, Slovakia felirat látszik, legjobb esetben kedves, ám fagyos mosollyal, udvariasan átlibbennek a témán. És a bor máris felejtős lett.

Nem könnyű kérdés, nincs is rá valószínűleg megoldás, ami mindenkinek megfelelne. Én is csak a kérdésig jutottam, igazán jó válaszom nincsen rá ezeddig.

Helga Beer, borkedvelő műfordító, aki magyar, német, horvát irodalmat fordít, olykor boros szövegeket is, természetesen nem ezen a néven.

A VendégVélemény rovatunkban megjelenő cikkek nem feltétlen tükrözik szerkesztőségünk álláspontját.

Illusztráció: Kiss 'Gadget' Zoltán