A nyitókép a szerző fotója

Kezdjük az elején, mit is kerestem én Belgrádban? Az elmúlt évek legnagyobb dobása a borvilágban, hogy a szemmel láthatóan feneketlen pénztárcájú Kínai Népköztársaság és a szaúdi sejk (vagy Dubai, a fene sem tudja) úgy döntöttek, hogy Szerbiában mossák tisztára a pénzüket, a szerb állam hathatós közreműködésével. Ennek az egyik eleme az Open Balkan nevű csoportosulás, ami tulajdonképpen gyarmatosítja az előzőleg megnevezett államoknak a Balkánt. Tetszik, nem tetszik, ennek a része a Budapest-Belgrád vasútvonal is, amivel Kína már kőkeményen betette a lábát az országba, akárcsak a szegedi autógyárral, vagy az éppen becsődölő akugyárakkal. (Teper is az EU, hogy Szerbia minél hamarabb legyen a tagja, főként a líciumbányák miatt, ami elengedhetetlen a német autógyáraknak.) Az Open Balkan egyik, számomra mindenképpen fontos eleme pedig a Wine Vision, ami három év alatt Európa harmadik legnagyobb borkiállításává nőtte ki magát és lassan a ProWein-nal vetekszik.

Dashamir a tokaji aszú lelkes rajongója (a képet Dashamir FB oldaláról metszettem)

A Wine Vision egy több napos nemzetközi-balkáni borverseny, ahol az Open Balkan tagok, vagyis Albánia, Észak-Macedónia és Szerbia borait bírálja a nemzetközi zsűri, a Decanter World Wine Award mintájára, vagyis a borokat előre kitöltik a poharakba, általában 10-13-at és egymással összehasonlítva, visszakóstolva alakul ki a végső sorrend, miközben a 100-as pontrendszert is az angolszász mintára értelmezik, a sok érem felé terelve a bírálókat. Ezzel együtt ez a legjobb lehetőség végigkóstolni a Balkán borait, akár zsűritagként, akár a versenyt követő három napos giga borkiállításon, ahol az egész világ ott van, kivéve persze a magyarokat, akik - úgy tűnik - nem szánnak szervezeti pénzt és időt arra, hogy Európa egyetlen növekvő piacán, a Balkánon jelen legyenek.

Ezt követi még két napnyi sajtóút, idén Sumadijába (ezt itt ajánlottam az év elején) és Negotin környékére látogattunk el, ezekről igyekszem majd később beszámolni.

No de miután hosszasan magyaráztam, hogy miért is jártam Belgrádban, kanyarodjunk vissza az alcímben szereplő albán borhoz és Dashamir barátunkhoz. Isten a tanúm, hogy én nem akartam bort inni! Délelőtt kóstoltam vagy kilencvenet a versenyen, utána mászkáltam a városban, végül kimentem életem legjobb kosármeccsére, megfüstölődtem az arénában (Szerbiában még simán lehet cigizni mindenhol, az előttem álló fickó pedig a meccs alatt elszívott két doboz cigit) aztán beestem éjfélkor a hotelbe és elém toppant Dashamir, hogy kóstoljam meg a borát. Anyám! Persze nincs menekülőútvonal, az egyik kezében a palack, a másikban a pohár, mit volt mit tenni, biccentettem, hogy töltsön. A fele mavrud (csodás bolgár szőlőfajta, erről itt találtok információt), a maradék merlot és cabernet sauvignon, van benne alkohol dögivel (15%), a palack pedig vagy négy kiló, nem viccelek, életemben nem láttam még ilyen palackot, ezzel tényleg agyon lehet verni egy medvét.

Fotók: Ercsey Dániel

A bor viszont szuper. A színe sötét és mély rubin, fekete maggal. Az illat első blikkre lila virágos, csokoládés, medvecukros, aztán ahogy nyílik, még némi piros bogyós erdei gyümölcs is felbukkan. Kóstolva nagy test, de lendületes savak, az alkohol rendesen befűt, de nem lóg ki, minden nagy, minden mély és komplex, megvan az egyensúly, mint egy jó Capella cuvée-ben. A lecsengése hosszú, picit lekváros. Egyértelmű öt csillag, igaz, inkább az öt csillag alja. Százas (OIV) rendszerben valahol 88-91/100 pont között. Nem innám bármikor, de szerintem nem is arra a célra készült, inkább ünnep, ha felbontjuk.

A borászat valahol az Ohridi-tó közelében, attól délre található, a csak albán nyelvű honlapjuk alapján (google translate a barátom) tíz hektáron gazdálkodnak, Dashamir pedig amolyan tanácsadóként elkészítette náluk a saját borát, mindössze kétezer palackkal. Ezek után kíváncsi vagyok a többi borukra is! De ami a legszebb az egészben, hogy egészen váratlanul jólesett a korty, úgyhogy nem szaladtam köpőcsészéért, hanem megittam a pohárral. Kell ennél nagyobb dicséret?