A cikkben szereplő fotókat a szerző készítette

A koszovói-albán határ egy vicc, főleg azért, mert a koszovói albánok nem titkolt célja egyesülni Albániával. Ennek megfelelően szinte senkit nem ellenőriznek a határon, még minket is tovább akar inteni a koszovói határőr, csak lassan kap észbe, hogy a magyar rendszámot illene ellenőriznie.

Krujë hegyvidéki kisváros Tiranától északra. A turistákat az vonzza ide, hogy itt született (vagy nem, de ez lényegtelen, hiszen itt élt és harcolt) a legendás Szkander bég, a mi Hunyadi Jánosunk (a szerbek Szibinyáni Jank-ja, a románok Jankó Hunedoarája) haverja, a helyi albán törökverő terminátor, az albán függetlenségi eszme megtestesítője. Kasztrióta György, merthogy így hívták valójában, tényleg sikeresen vette fel a harcot az Oszmán birodalommal, ahol egyébként maga is nevelkedett túszként (az edirnei udvarban, ahol át is tért az Iszlámra). 1443-ban, még a porta alattvalójaként, a nisi csatában elárulta a szultánt (ezzel segítve az ellenséget, vagyis Hunyadi Jánost a győzelemhez), majd visszafoglalta ősei birtokát és Krujëban újra megkeresztelkedett. Ekkor bontotta ki először híres zászlaját a kétfejű sassal, amit egyébként vagy a szerb Nemanjic-dinasztiától, vagy bizánci mintára vett át. Szkander bég idejében jöttek létre az első arberes vagyis albán települések Szicíliában és Kalábriában, ezekhez I. Ferdinánd nápolyi király adott segítséget, hálából azért, mert Kasztrióta György őt támogatta a szicíliai Anjoukkal szemben. A hős Szkander bég végül maláriában halt meg, a törökök pedig a halála után bevették Krujët (amit néha 1500 emberrel védett, 80.000 török sereggel szemben - ez a sztori Egerből is ismerős lehet), a várat lerombolták, Albánia pedig 450 évre török uralom alá került. (Halkan jegyzem meg, ehhez Velence bőszen asszisztált, gyakran ők jelentették a tengeren az Oszmánok utánpótlási vonalait. Hiába, pénz beszél…)

Aki úgy érzi, hogy napjaink fellegvára Krujëban kissé furcsa, netán tájidegen, az nem téved sokat. A modern épületet, ami ma a Kasztrióta György Nemzeti Múzeumnak ad helyet, az albán diktátor, Enver Hoxha lánya, az építész végzettségű Pranvera tervezte, a múzeum megnyitására 1982-ben került sor. Maga a tárlat sokkal inkább egy Szkander bég kultuszkiállítás, de ami a legviccesebb (Szkander bég forog a sírjában), az a fellegvár alatt kialakult török bazár, ami Erzurumtól Szarajevóig mindenhol hasonló, csak itt valamiért lényegesen több ezüstmunkát, főleg filigránokat kínálnak, merthogy a település az albán ezüstművesség központja.

Végül megérkezünk a tengerpartra, a Durrës melletti Qerretbe. Tudtátok, hogy Durrësben, a parti sétány közvetlen közelében, a SPAR mellett van egy borbár? A Vinum Borbár egy déli sziesztát kivéve - legalábbis nyáron - késő estig nyitva van, és ami a legfontosabb, nem csak nemzetközi, hanem albán borokat is kínálnak. Sőt! Minden este tartanak kóstolót az érdeklődőknek, ahol sok mindent megtudhatunk az albán borvidékekről, szőlőfajtákról és az ország borászati történelméről. Ráadásul a hamburger is finom… A bár fölötti hegyen pedig ott áll az egykori királyi nyaraló, ami 1937-re készült el, pár hónappal azelőtt, hogy Zogu albán király feleségül vette volna a közkedvelt Gerry-t, vagyis Apponyi Géraldine grófnőt. Az albánok utolsó királynéja Mbretëresha Xheraldinë szeretett itt időzni, bár a villára és a csodás kilátásra a durrësi öbölre nem sok ideje maradt. Hiába volt a király esküvői tanúja Galeazzo Ciano gróf (Mussolini külügyminisztere), hiába küldött nászajándékba Hitler egy piros cabrio Mercédeszt, 1939-ben az olaszok megszállták Albániát és a királyi párnak menekülnie kellett. A kommunizmus alatt az épület reprezentációs célokat szolgált, aludt itt többek között Hruscsov, de a 90-es években Jimmy Carter amerikai ex-elnök is. Azt rebesgetik, hogy Apponyi Géraldine unokája visszakapja, vagy felújítják a közreműködésével, ami nem lehetetlen, hiszen a trónról hivatalosan is lemondott és a külügyminisztériumban dolgozik, de ennek most a nyomát sem látni. Az ablakok betörve, a kertet felveri a gaz, a falakon graffitik, már amennyit láttam a lelakatolt kapu felől. Kár érte, Albánia egyik csodája lehetne a magyar grófnő / albán királyné egykori nyári rezidenciája!

Szerencsére az egyik nap déli kirándulást terveztünk, hogy az Adriai-tenger mellett a Jón-tengerben is fürödhessünk, így útba esett Fier városa, ahol a BIWC borversenyen díjazott Kantina Faba borászat üzemeltet saját vinotékát, így ide is beugrottunk egy kicsit.

Kantina Faba Kabernelo rezerva 2019 (14,5%, sangiovese 80% és cabsav 20%, 36 hónap új hordóban)

Közepes gránát szín, téglás reflexekkel. Az illatában első blikkre „toszkán porosság“, amikor a gumikesztyűre babahintőport teszünk. Ahogy nyílik, szépen jönnek a meggy és a cseresznye, sőt még egy kis gyantás fenyős karakter is felbukkan. Kóstolva közepes test, csilingelő savak, a tanninok szépen támasztják a kortyot de nem szárítanak. Az ízképben kirobbanó gyümölcsösség, a lecsengése hosszú. Nagyon jól iható bor! 91/100 pont

Dhërmi falucskába, amit még a helyiek sem így hívnak (hiszen görögök, az ősidőktől fogva, a település görög neve pedig himarióta dialektusban Δρυμάδες vagyis “Drymádes“) Vlora felől a hírhedt Llogara-hágón keresztül vezet az út. Már Julius Caesar is itt kelt át a seregeivel, hogy megütközzön Pompeiussal, gondolom a helyiek akkor is fenyőmézet készítettek és árultak az ösvények mellett, akárcsak most. Vannak dolgok, amik nem változnak. Dhërmit a Cika-hegység 2000 méteres lánca és a Jón-tenger szorítja satuba, a falu kb. 200 méteres magasságban néhány sziklás kiszögellésre épült. Albán és görög nyelvű iskoláit az 1600-as években alapította egy ciprusi görög misszionárius, Neofitosz Rodinosz. Napjainkban egyre több az albán betelepülő az ország más vidékeiről, úgyhogy a görög nyelv visszaszorulóban van. Ennek az első jele, hogy a híres Dhërmiben található strandon, ami egy 6km-es kavicsos öböl, amit mindkét végén sziklák zárnak le, a Palladium hotel teraszán a pincér “como se dice” hümmögéssel keresi az angol szavakat, sem görögül, sem albánul nem beszél. Ellenben a pizza és a hal (tengeri sügér, egyben sütve) kiváló, akárcsak az azt követő gyümölcstál és a végén az étkezést lezáró kávé. Az öblöt lezáró sziklákon fából ácsolt lépcsősor vezet át egy kicsi, rejtett strandra, de a délután fél5-kor bemondott 60€/napernyő a két órára a kedvünket szegi, marad a Palladium előtti napozóágy (ingyen, senki nem jött oda pénzt kérni) és a kristálytiszta tenger. Ez a partszakasz kihagyhatatlan, ha valaki Albániában jár!

Végül Macedónia felé hagyjuk el az országot, vagyis újra útba esik az Ohridi-tó és a partján fekvő Lin falucska. Ez a hely azért érdekes, mert a földnyelv tetején fekvő ókeresztény bazilika-rom a padlómozaikokkal 2019 óta része az UNECO Világörökségnek. Nos, meg lehet éppen találni a helyszínt ha van időnk kutakodni, de szinte felesleges. Először is, körbe van kerítve és be van zárva. Viszont van telefonszám a kapun és ha felhívjuk, jön is az ember kinyitni a romkertet. De (!) és sajnos mindig van egy de, a mozaikokra több tonnányi homokot lapátoltak, állítólag a nap miatt. Kérésemre egy sarokban ellapátolták, így legalább sejteni lehet, hogy min van a talpunk alatt. Állítólag szeptember-októberben állandóan látható a padló, amikor már nincs olyan erős napsugárzás és még nincsenek fagyok. Meglátjuk. Most éppen nem éri meg a kitérőt, hacsak a kilátás miatt nem. Nem lett tőle rossz szájízünk, mégis azt javasoljuk, hogy ne ezzel az élménnyel búcsúzzatok Albániától…