Belgrád, erős szél, de a hajam még mindig tart. Vagy nem így szólt a közkedvelt reklám? Mindegy is. Kilencszáz bor megkóstolása után az ember nem feltétlenül borra vágyik, én is örömet mentem a szervezőkkel a Crvena Zvezda - Partizan Beograd kosárlabda Euroliga meccsre, főleg, hogy talán az egész világon nincs olyan hangulat a meccseken, mint Belgrádban. Aztán három órányi ordibálás és szurkolás után, amikor visszaértünk a hotelbe, ott ült Dashamir Elezi, egy albán kolléga és borral kínált. Elfogadtam. Jobbat nem is tehettem volna!

Az utolsó napon annyira távol tartottam magam a bortól, amennyire csak lehetséges. Mondhatni csömöröm lett, de végül is ez sem teljesen igaz, az ebédnél már jól esett volna egy pohár mavrud, pechemre a kínai kifőzdében ahová beültem, nem tartanak ilyesmit…

A szokásos hajnali kelés után úgy elindultunk, hogy rögtön ott is felejtettünk egy katalánt Plovdivban. Miután visszamentünk érte, még várt ránk egy borászat, mielőtt megérkeztünk újra Szófiába, az Urbán Wine Fest-re.