Malvazija mindent-bele

A három napos rendezvénysorozat két fő helyszínen zajlott, a központi épület a Centar Kaptol nevet viselő bevásárlóközpont volt, itt kapott helyet a sajtós részleg, a mesterkurzusok, workshopok, filmvetítések, kulináris bemutatók, a rendezvényhez kapcsolódó szervezetek standjai. Innen egy körülbelül két perces sétával juthattunk el a Zágrábi Művészeti és Tudományos Akadémia Gliptotékájába, ennek a patinás épületnek a termeiben kerültek kialakításra a borászatok standjai, elsőre fura volt és kissé kaotikus, hogy nem egy nagy térben helyezkedtek el a pincék, de később már jól látszott, hogy így sikerült megosztani a tömeget, csak nagyon ritkán keveredtünk nagy tülekedésbe egy-egy pultnál (boros fesztiválokon nem ritka ez). Összességében hibátlan és profi volt a szervezés/lebonyolítás a sajtós bejelentkezéstől, a poharak átvételén át egészen az emberek udvarias kitessékeléséig (a záróra után majd egy órával). Az útbaigazító táblák sűrűségén és elhelyezésén azért lenne mit javítani, párszor azért hosszú perceket töltöttünk egy-egy borászat felderítésével.

Két nap alatt 128 tételt sikerült megkóstolni, és bár csak pár szóban, a hivatalos programfüzetbe jegyzetelve maradtak meg az írásos emlékek, de így is hosszú oldalakat lehetne velük megtölteni. A legfontosabb célunk a számunkra ismeretlen és/vagy nálunk nem termesztett fajták megismerése volt, ezek mellett a tavalyi évhez hasonlóan idén is megpróbáltunk a lehető legtöbb malvaziját megkóstolni. Nem emlékszem, hogy mikor és hol kóstoltam először ezt a fajtát, de azt tudom, hogy az első pillanatban beleszerettem, szerencsére ez nem változott a zágrábi hétvége után sem, a megkóstolt malvaziják átlagos minősége egészen lenyűgözően magasan tanyázott, csalódást meg talán egy sem okozott igazán. A napló első részében a két nap alatt a poharainkba került malvazijákról próbálok egy kis képet festeni, távirati stílusban (és abc sorrendben).

Arman Marijan 2011-ese az egyszerűbb, ivósabb vonalat viszi, a megszokottnál kicsit kevesebb izgalommal, szép savakkal, könnyed testtel, szép, kesernyés zárással.

A Benvenuti Vina tizenegyese már jóval teltebb, izgalmasabb anyag, nagyon szép natúr ízekkel, izgalmas fűszerekkel illatában és ízében is, nagyon szép. Ugyanitt az Anno Domini névre hallgató 2008-as a két nap egyik legszebbje, egészen kivételes zöld fűszerekkel, mély illatokkal, lendülettel, hibátlan savakkal és érettséggel, iskolapélda.

A Capo 2011-ese egészen érdekes, kissé öblítős illattal nyit, nem tolakodó, intenzív virágok. Magas alkohol és glicerin, sűrű anyag, de még éppen jó a lendülete, szép kesernyével köszön el, érett, buja.

A Commot malvazija 2010-ből érkezett, vékonyabb testtel, magasabb savérzettel és egy kissé kevesebb díszítőelemmel, mintha ez a szörnyű évjárat erre is rányomta volna a bélyegét, a mindennapok frissítő bora.

A Crvik malvazija-k kilógtak a sorból, ezek ugyanis a fajta egy másik változatából a malvazija dubrovačka-ból készültek (a többiek malvazija istarska-ból). Teljesen más világ, nagyon illatos, tramini az első gondolat, aztán kis muskotály és sauvignon blanc-os fűszer is feltűnik, izgalmas nagyon. Ropogós savakat találunk a 2010-es és a 2009-es tételben is, megszólalásig hasonlítanak egymásra, talán a 2010-es lendülete és kitűnő savai most egy kicsit a kilences fölé emelik, egyedi, különleges malvazija.

A Cuj 2011-es malvazija-ja a hibátlan technológiát, tartályos erjesztést és érlelést preferáló vonalat viszi, ez is nagyon jól áll a fajtának. Nagyon, friss, üde, gyümölcsös, jó savak, szép kesernye, hibátlan technológia.

A Damjanić Vina tizenegyese ugyanez a kategória, sok-sok fűszerrel illatában, hibátlan savakkal. A kétezertízes meg egészen cirfandlis, édes gyümölcsökkel, a megszokottnál illatosabb, a végén még kesernye is a cirfandli felé viszi a kóstoló agyát, savak megint kitűnőek, hosszú, komoly.

Franc Arman 2011-ese és 2009-es Classicja nem voltak csúcsformában, picit fáradtnak, laposnak éreztük őket, a fás jegyek vitték a prímet, kevesebb izgalmat találtunk bennük.

A Kalavojna 11-ese nagyon jóleső, a szó pozitív értelmében egyszerű malvazija. Frissítő, üdítő ital, vékonyabb testtel és szép fajtajegyekkel.A fajtával való ismerkedéshez (is) kitűnő.

Kozlovićéknál a friss évjárat egészen illatos, már kicsit sok is, ízben krémes-édes jegyek és pici maradékcukor, szétszórt még. A 2008-as Santa Lucia egy dűlőválogatás, nagyon intenzív fűszerekkel, hömpölygő ízekkel, akáchordóból. Érett, sűrű, mély arany színű, tiszteletet parancsol, nagy bor. A 2009-es Akacia meg talán még nagyobb, nagyon jól álla a fajtának az akáchordós érlelés, intenzív, már-már szúrós (de nem bántó) fűszeresség uralkodik az illatába, nagyon szép a szerkezete, lendületesek a savai, hosszú a lefutása, még érhet, de most is gyönyörű.

A Meneghetti Vina 2011-ese megint hibátlanul hozza a tartályos malvazija frissességét, izgalmas fűszereit, precíz savait, megint szép a kesernye, frissít, életre kelti a nyelvet.

Rossi tizenegyese ugyanennek a technológiának egy még izgalmasabb, egyediséget is megjelenítő példáját hozza. Malvazija esszencia, hibátlan technológiával, hibátlan struktúrával. Precíz, lendületes, egyedi.

A Terzolo 2010-ese veszettül itatja magát, kóstoló után gyorsan újratöltődött a pohár, erőteljes illatában kis banán és fűszerek, kivételesen virgonc savak, keserédes zárás, ivásra termett. A 2011-es meg az egyik legszebb malvazija a két nap alatt. Nagyon mély, összetett illat, megint banán, trópusi gyümölcsök és izgalmas fűszerek, bele lehet feledkezni. Sav, beltartalom, lecsengés, struktúra, minden szinte tökéletes, ha akarnék, sem nagyon tudnék belekötni, iskolapélda.

A Trapan tizenegyese egészen buja illatú, friss ízekkel, lendületes savakkal és édes zárással. Megint precíz technológia. Ez után a 2010-es egy kicsit vékonynak és unalmasnak hatott, kevesebb frissességgel.

Az első kóstolt malvazija a Vina Coronica 2011-ese volt, és nagyon magasra tette a lécet a többiek számára. Nyolc hónap finomseprő, nyolc hónap fa, megint malvazija iskola, pici fűszerrel, édes gyümölcsökkel, keserédes zárással, nagyon tartalmas, mégis tartályos tételeket megszégyenítő frissesség, lendületes savak vannak benne, hibátlan.

A Vina Matoševič malvazija-it korábbról már ismertük, nagyok voltak az elvárásaink. A 2011-es Alba kitűnő belépő malvazija, ivósra, lendületesre hangolva, akár a mindennapokra is. A 2009-es Alba Barrique nem volt túl jó állapotban, sok-sok fa, édes ízek és fáradtság jellemezték, talán több időt kellene rászánni. Sokkal izgalmasabb volt a 2008-as Alba Robinia akáchordóból, érdekes füstölt sajtra emlékeztető fűszeres illatokkal. Ízében telt, érett, de lendületes, jó savakkal, mély szerkezettel, hosszú lecsengéssel. A legszebben a 2008-as Alba Antiqua teljesített, 15 hónapot töltött akáchordóban, és a többi tételnél többet volt héjon. Ismeretlen, nagyon izgalmas illatok, sok-sok fűszer, birs, gyömbér. Egyedi ízek, krémes, de nem unalmas, lendületes, érett, hosszú. Egyedi, nagy bor.

A Tenuta Villanova 2010-ese hengerelt tiszta, friss illatával és ízeivel, mindenféle sallangtól mentes, hibátlanul elkészített, fajtajelleges ital.

Összegzésképpen a malvazijának ezer arca van, jól érzi magát fában (főleg akácban) és tartályban is, frissen és érlelve, vastagon és ivásra hangolva is. Nagyon jól alkalmazkodik a különböző szőlőtermő területek adottságaihoz, és képes egyedi arcot mutatni ezeken. Értékes, izgalmas fajta, kóstoljuk bátran, ha lehetőségünk adódik rá!

Folytatás következik!