Lazulunk. Nincs mit tenni. Kánikula van. Harminc. Harmincöt. Celsius. Nehéz összefüggő mondatokat alkotni. Amúgy se megy sokszor, dünnyögik most jóakaróink, de most végképp nem. Csak annyi erő marad, hogy bort nyitunk. Fehér legyen, most az, és ne túl sok. Kezembe akad egy cserszegi fűszeres. Legyen.
A cserszegiről azt mondják divatos fajta. Hogy kedvesen illatos, hogy kellően itatja magát, hogy jó kis borbárbor. Ez itt Villányból jött, lassan már nem is lepődünk meg, hogy a legdélebbi borvidéken is előtetörnek a fehérek. De csak a bor készült ám ott, a szőlő a Pécsi borvidéken termett.
Ez a bor pont arra termett, amire elővettük. Nincs elvárása afelől, hogy akkor most órákig, vagy akár csak hosszú percekig elmélkedjünk róla. Kitöltjük, beleszagolunk, szépek az édes gyümölcsök, friss virágok övezik, semmiből nincs sok, nem megy át parfümbe, de kortyra invitál. Az első pár slukkot tisztán csusszantjuk le, belekortyolva nagy adag szén-dioxid, egészen vaskos és meleg hangulatú íz jegyek jönnek. Az illat után kissé egysíkú, kicsivel több savat is elbírna, de ez már csak szőrözés. Belefröccsentünk némi szódát és elbírja. A Mustra után azt mondtuk róla, hogy nagy forróságban, jégbe hűtve képzeljük el. Most direkt a hűtőből került elő 5-6 fokon kezdtük az ismerkedést, nem is hagytuk nagyon felmelegedni, gyorsan kiürült a palack. ***