Nyitókép: graffiti Cosenzában (fotó: Ercsey Dániel)

A #cmb2022 napi penzuma simán lement, azt leszámítva, hogy reggel népfelkelés tört ki a hotelban, mert bár 8-ra volt kitűzve a busz indulása az épület elől, hiába mentünk le hétkor reggelizni, a recepciós közölte, hogy hétvégenként csak nyolctól van reggeli. Esetleg fél nyolctól, ha szerencsénk van. Káosz, idegeskedés, ordibáló belgák és dühtől eltorzult arcú spanyolok, így indult számomra a borverseny második napja.

A legjobb zsűri... (fotó: Ercsey Dániel)

A szokásos uszodai ebéd után aztán egy buszra kerültem Németh Ágival, és végül úgy alakult, hogy együtt jártuk be Cosenza óvárosát, eleinte még nagy, később egyre fogyatkozó csapattal. Talán nem árulok el nagy titkot, ha azt mondom Cosenza nem a világ közepe. Van egy C kategóriás maffiafilmbe simán elmenő óvárosa, aminek a tetején ott figyel szinte kötelező tartozékként a normann várkastély, a kanyargós és néhol igen meredek utcákon omló vakolatú házak, macskahúgyszag és graffitik, néhol a falakon, néhol a bádogból készült garázsbejárókon.

Fotó: Ercsey Dániel

A katedrális viszont szép, megint csak normann-spanyol koprodukció, akárcsak Altomontéban és van egy csodatevő festményük is, a szenvedő Madonna. Az idegenvezető kitart az álláspontja mellett, hogy a középkori nagy maláriajárvány alatt a madonna testén (mármint a festményen) gubók, kelések, daganatok jelentek meg, miután a szenvedő nép hozzá imádkozott, hogy mentse meg őket. Így is lett, a csodatevő madonna átvette a nép szenvedését és lázát, így az imádkozók megmenekültek.

Szinte látom magam előtt Don Corleonét... (fotó: Ercsey Dániel)

Persze maláriából nincs járvány, eleve sántított nekem a sztori, főleg amikor a daganatokat említette a guide, utána is néztem gyorsan a neten, de a kép alatti latin felirat is eligazított. Persze, hogy pestis! A pestist vette magára a szűzanya, ettől menekült meg a nép!

A városi színház (fotó: Ercsey Dániel)

Az óváros egykori kastélyának parkjában rögtönzött borfesztivál, de a fene sem akar ilyenkor bort inni - hacsak a fizetős vendégek nem - inkább fagyizunk egyet, benézünk a városi színház épületébe és végül kiegészülve még néhány magyarral, beülünk egy aperol spritz-re Cosenza legrégebbi kávéházába.

A magyar csapat egy része (fotó: Zsiga György)

Az este a romos várkastélyba van szervezve, cudar hideg van, fúj a szél, az épületnek pedig nincs teteje, szóval kevesen maradunk ott az éjszakai koncertekre is, a többség igyekszik az első busszal lelépni a szállásra. Így is éjfél van, mire ágyba keveredünk.

A verseny utolsó napján aztán a bírálat utáni programot (olívaolaj kóstolóra iratkoztam fel, de a kedvenc főszerkesztőm az előző nap részt vett ugyanezen a programon és nem javasolta) kihagyom, így csak a gálavacsorára csatlakozom a többiekhez, amihez buszra kell ülni és 45 percet zötyögni a hegyek irányába. Végül egy olyan modern kastélyban szállunk meg, ami legalábbis az albán maffia főhadiszállásának tűnik, giccsesen fehér, mintha minden márványból lenne, indiai maharadzsák modern utódai emelnek ilyeneket, szökőkutakkal és úszómedencékkel.

Albán stílusú modern maffiakastély (fotó: Ercsey Dániel)

A vacsora amúgy középszerű, de a BYOB party feledteti a dolgot, idős Madeirák és Tokaji Aszúk teszik fel az estére a koronát, no meg egy tényleg üdítően friss indiai Terai Gin, amivel Karina kínál meg minket, még az este zárása előtt. Éjjel aztán az első adandó alkalommal fel a buszra, mert másnap reggel indul a press trip, az olasz szervezést ismerve ki tudja hová?!

Ez a fotó 2015-ben is elkészült a gálavacsorán, csak gin nélkül. Balról jobbra Geönczeöl Attila, Bozzai Zsófi, Karina Aggarwal és a szerző (fotó: Ercsey Dániel)