Ami nagyot változott, az a szolgáltatások és a méretek. Még az elmúlt években is jelentek meg újonnan nagy, minőségi borkészítésbe kezdő pincészetek, nyílt kiváló étterem, szálloda is, és számtalan kis pincészet nőtt fokozatosan egyre nagyobbra. Teljesen joggal merül fel a címben is megfogalmazott kérdés arra vonatkozóan, mit is tudhatnak a családi pincészetek, amelyek a kilencvenes években láthatóvá vált „reneszánsz” óta a borvidék építőkövei.

A Müller család (túlzás nélkül) évszázadok óta foglalkozott borkészítéssel, de a történelem viharait csak egy kis családi parcella élte túl, ami ma is a vállalkozás része. Müller János a borgazdasági kombinátban dolgozott, volt művezető, egyedüliként értett a korszerű feldolgozó gépsor kezeléséhez, ezért csoportvezetőként a borász szakmában találta magát.

Ahogy a korán ébredők közül sokan, 1991-ben vágott bele a családi borászat megindításába, ami komollyá akkor vált, amikor az abszolút kísérleti jelleggel elkészített saját 1991-es cabernet sauvignon vörösbora nagydíjat nyert a magántermelők versenyén. Ő ekkor határozta el, hogy a saját borkészítésnek is van jövője. Mert kicsi maradni.

A Müller Pince minőségben és kínálatban fokozatosan fejlődött, a turisták és borkedvelők körében hamar népszerű lett. Először csak a kiváló vörösborokkal (rozéval, portugieserrel, merlot-val, kékfrankossal és cabernet sauvignonnal), aztán a vendégfogadóval, a magánszállással. De ellentétben azokkal, akik szintén ez idő tájt tanulták a magánborászkodás tudományát, Müllerék ma is 1 hektár körüli területen termelnek, 10 ezer palackot meg nem haladó mennyiséget.

„Szükség van a nagy borászatokra is, hiszen a fajtaválaszték bővítésében, a növényvédelem és a borászati technológia területén tapasztalataik nélkülözhetetlenek” – válaszolja meg kérdésünkre a címben fltett kérdést. A kis pincészet feladata a rendszerben az, hogy minőségi bort kínáljon a mindennapokra, hogy megfizethető italt adjon vacsora mellé a családoknak. Hogy a térségbe érkező vendégek könnyen kóstolhassanak néhány tételt, ami jól jellemzi a régiót. Láthatóan arra fekteti a hangsúlyt, hogy érdemes legyen a pincészetbe „betérni” és számtalan története van borról, Villányról, történelemről és emberekről. Ha kíváncsiak például arra, hogy az ötvenes években miért kísérleteztek citromtelepítéssel a mai plébániakertben, akkor már sejthetik is, kihez érdemes fordulniuk egy jó sztoriért.

Bár a cikk elkészültekor még nem találkozhattunk a 2010-es oportóval, a nehéz évjárat ellenére úgy sejtjük, Müller Jánosét idén is kár lesz kihagyni. Évek óta a legszebb, legállandóbb minőséget képviselő portugieserek érkeztek ugyanis ebből a műhelyből. Tudják is egyre többen, hogy érdemes megállni néhány pohárért vagy néhány palackért. Müller János mindent megtesz, hogy így legyen és a vendégek visszatérjenek: „Aki éppen elhalad az utcában, vagy csak aludni jön hozzánk, de kóstolni már megy is tovább a nagy pincészetekhez, annak azt szoktam mondani: Kóstoljon nálam is egy pohár bort! Csak, hogy legyen összehasonlítási alapja…”