A nyitóképen Paks és a Duna, valamint a Sárgödör tér pincéi. A fotót a bor.hu-ról metszettem, ahol a szöveget hozzá én írtam.

Amikor 2012-ben a BORIGO műhellyel publikáltuk a Nagy Magyar Boratlaszt, nem a Tolnai borvidék volt a legnépszerűbb téma. A faramuci helyzetre jellemző, hogy a szinte minden tekintetben azonos (legalábbis a vidék egy részével) adottságokkal bíró Szekszárdért viszont ment a közelharc, mármint azért, hogy ki írja meg. Tolna már akkor is küzdött a széttagolt területekkel, az ismeretlen kisbirtokokkal és a mögöttük álló, a borvidéket szinte leuraló néhány gigaborászat árnyékával, akik tulajdonképpen nem is akarnak kilépni a fényre, inkább alacsonyan tartva a szőlőfelvásárlási árakat, olcsón állítják elő és adják el külföldre a borvidék termését, akár szőlőként, akár borként. Ember legyen a talpán, aki innen az élre tör!

Ilyen, és ehhez hasonló gondolatokkal küzdöttem, amikor Simigh Jánostól meghívás érkezett egy dunaföldvári kóstolóra. „A Tolnai borvidék gyöngyszemei“, ez állt a levélben és persze ott mosolygott a képen hat borász, akik közül négyet még egészen biztosan az életben nem láttam. Nem kérdés, hogy ott a helyem! A kérdéses nap reggelén, már az autóban ülve aztán elbizonytalanodtam. Mi lesz, ha rosszak a borok? Mit lehet erről írni? Nem lesz ebből legalább akkora botrány, mint a Szabó-Bukovics kettős cikkéből, ami után nem csak őket, de még engem is kitiltottak a Pécsi borvidék pincéinek jelentős részéből? Hiszen pont az lenne a lényeg, hogy a virágnyelven megfogalmazott mondatok helyett valami új, valami profán törje át a borszakírás cementálódott támfalait!

A helyszínre érve, bár egészen más okból, de a helyzet szürreális mivolta még nyilvánvalóbbá vált. Azt ugyan sejtettem, hogy a Szélrózsa Birtokkal kapcsolatban nem lesznek kifogásaim, de arra nem számítottam, hogy a meghirdetett kóstolóra az összes helyet eladták, ami egy majd kétszáz fős borvacsorát jelentett! Én arról írok, és ebben a hitben élek, hogy egyre nehezebb eladni a bort, egyre-másra járok a sajtó részére szervezett kóstolókon, ahol ketten-hárman lézengünk, erre itt van egy ismeretlen borvidék borvacsorája, ahol még a csilláron is lógnak az emberek, hogy megkóstolhassák Tomolik János vagy Mayer Antal borait! A rejtett kamerát csak azért nem kezdtem keresni, mert gyorsan kiderült, hogy Simigh János vendégeként a „családi sarokba“ kerültem, a jobbomon egy borász lányával, bal kéz felől és szemből pedig négy borászfeleséggel, akik miután egyértelművé vált, hogy miért is vagyok itt, legalább annyira figyelték azt, hogy mit írok a jegyzetfüzetembe, mint azt, amit a férjük mondott az adott bor kapcsán, ami a poharunkba került.

Tomolik Pincészet Hibernal 2024

Halvány citrom szín. Az illat a sauvignon blanc-ra emlékeztet, egressel, citrusokkal, fehér virágokkal és egyre erősödő déligyümölcsös felhanggal. Kóstolva könnyed, lendületes savakkal, ananásszal és sós citrommal. Igazi nyári sláger, nagyon egyben van, jól iható, közepesnél hosszabb lecsengéssel. 87/100 pont

Sűrű Borház kékfrankos rozé 2024

Halvány eper szín. Kóstolva közepesnél vékonyabb test, elegáns szerkezet, szép savak. Az ízképben szamóca, némi banán, egyre erősödő licsis felhangok. Nagyon szépen elkészített bor, friss, üde, de nem tutti-fruttis, döbbenet, hogy még soha nem hallottam a pincéről! 87/100 pont

Fotó: Ercsey Dániel

Két számomra új név, vagy legalábbis egy olyan pince amiről még soha nem hallottam és egy másik, aminek talán két borát kóstoltam az elmúlt tizenöt évben és látjátok mi van? Frissesség, vitalitás, gyümölcsösség, két olyan bor, amit jó inni és még jobb ajánlani, amivel - kivéve a környékbeli közönséget - garantáltan meglepetést okozunk! A kisördög azért bennem motoszkál, nem tudom, hogy a nyitányként elhangzott kötelező Hamvas Béla felolvasás miatt (Mondtam már, hogy A bor filozófiája a leginkább félreértett könyv az egész életműben?), vagy a Négyes Street tényleg szívbemarkoló slágerét hallva, amit egy helyi zenekar egész jó feldolgozásban játszik a sarokban. Itt nem az a feladatom, hogy én meséljek a bornak, hanem az, hogy a borok meséljenek nekem…

Teltház a rendezvényen (fotó: Ercsey Dániel)

Mayer Antal paksi siller 2024

A paksi siller valamikor fogalom volt, persze nem csupán Pakson, hanem az ország svábok lakta vidékein. Eredetileg fehér és kékszőlők egybeszüretelésével készült, most nem eszik ilyen forrón a kását, az országban egyetlen terület van, a Sümeg OEM ahol ezt legálisan lehet csinálni, de ettől még a siller az siller, valahol a rozék és a vörösborok között félúton. Ez a tétel a színében ugyan siller, de a leheletnyi széndioxiddal és a lendületes savakkal inkább a rozék felé billen, szép gyümölcsösséggel és közepes lecsengéssel. Jól iható bor, még akár egy panna cottához is megnézném. 85/100 pont

Kelemen Pince syrah 2021

Mély rubin szín. Az illatban első blikkre gyógyszeresség, utána pici bőr, szilva, fűszerek. Kóstolva nagy test, lendületes savak, feszes tanninszerkezet. A kortyban inkább a gyümölcsösség kerül előtérbe, de a lecsengésben újra ott van egy csipetnyi animális jegy, ami tulajdonképpen az egyik jellemzője a fajtának. 87/100 pont

Fotó: Ercsey Dániel

Itt azért már elkezdtem fészkelődni, hiába az egyébként száz pontos társaság, a borászok feleségeinek szikrázó mosolya. Hol voltak ezek a pincék eddig? Vagy méginkább, hol voltam én?! Hiszen az mégsem járja, hogy momentán többet tudok a pantelleriai zibibbóról, a negotini termelőkről és a Wachau vidékéről, mint egy a lakásomtól másfél órányira lévő területről! Tomolik János amúgy messze nem ismeretlen a szememben, állandóan megnyeri a rozéjával a Miklós-napi versenyt, de úgy tűnik nem tör országos ismertségre. Mayer Antal apukája a szépemlékű paksi Fabro Pincénél volt talán szőlész, Kelemen Róbert előadásából az derült ki, hogy Mészáros Gabriella kóstolópartnere, Sűrű János pedig, nos róla tényleg nem hallottam ezidáig, de a bájos feleségétől megtudtam, hogy 2 hektáron gazdálkodnak Dunaföldváron, de nem ez a vállalkozás fő profilja, úgyhogy a borok többsége elkopik a pincénél, akár folyóborként, a méltatott rozét is csak erre az eseményre palackozták le. Milyen csodák lehetnek még az ilyen eldugott kis pincékben, szerte az országban! (Mucsi Zalánt és a Grál Borpincét csak azért nem emlegetem, mert már egy évtizede ismerjük egymást.)

A borok kapcsán ugyan voltak eltérések (évjárat, fajta), de a lényegen ez nem változtatott (fotó: Ercsey Dániel)

Simigh cabernet sauvignon 2021

Simigh János borait már jobban ismertem, mostanában rommá nyeri magát a nemzetközi versenyeken, nem is alaptalanul. Ez a cabernet is tökéletes munka, közepesnél mélyebb rubin színnel, csillagánizsos, robbanós cukorkás, feketeribizlis illatokkal. A test közepesnél nagyobb, kerek savakkal, selymes tanninokkal, hosszú lecsengéssel. Szuper! 89/100 pont

Grál Borpince Pelzberg kékfrankos 2018

Egyértelműen az este bora! Mély rubin szín. Illatában pici vanília, szeder, kevéske csokoládé. Kóstolva kerek, selymes tanninokkal, édes, szinte dzsúzos gyümölcsösséggel. Nem tudom, hogy a klosterneuburgi klónok teszik-e, de elképesztően elegáns, hosszú és gyümölcsös, még ennyi idősen is. 92/100 pont

Fotó: Ercsey Dániel

Töltöttek még bort a poharakba az este folyamán, részem volt néhány izgalmas beszélgetésben is, de a gondolattól azóta sem tudtam szabadulni, hogy úgy szalad el mellettünk a világ, hogy észre sem vesszük a szépségeit. Ezennel megfogadom, hogy jövőre a Lecsengésen sorozatot szentelek az olyan kis pincéknek, akik lehet, hogy csak folyóbort értékesítenek, hogy elmegyek azokra a borvidékekre, ahol kis túlzással a madár se jár és igyekszem hírt adni az ott készült csodákról is, mert az Dunaföldváron is kiderült, hogy ezekből bőven van ebben az országban!