Kérem Várjon!
Cikkek
Hosszúhetényi monitoring 1.
Horvát borszemle, ráadással
zoranka
2014 February 03.

A Pannon Borboltos srácok már tavaly megpróbálkoztak, mit is tud a magyar piacon a horvát bor, igaz, akkor még csak egy pincészetet válogattak be a régiós szortimentbe. A Vina Belje borait jól fogadta a borkedvelő publikum, így most már azon kaptuk magunkat, hogy meghívtak egy nagyobb szortiment előválogatására, majd a keddi kóstoló csapatával együtt végig is kóstoltuk a kiválasztottakat. Tizennyolc bor került be az első csapatba, már rendelhetők.

Nehéz piacok a mi kis káeurópai borpiacaink. Minden bortermelő ország elsősorban a sajátját issza. Így is van ez rendjén, persze. Az meg nincs, hogy a szomszéd borait kevésbé ismerjük, mint a távoli kontinensekről érkező szállítmányokat. A Pannon Borbolt kis csapata is, de mi is egy ideje azon dolgozunk, hogy a szomszédok közelebb kerüljenek borozásilag, az majd előrevisz másként is. Felejtsük el a prekoncepciókat, berögzüléseket, előítéleteket, kóstoljunk inkább. Ha minden igaz, hamarosan az eddigieknél több magyar pincészet tud megjelenni déli szomszédunknál, ahogy most itt vannak a horvát borok a webshop kínálatában is. Előválogattunk huszonhatot, abból szemezgettük ki a tizennyolcat. A helyszín SzabóZé pincéje volt Hosszúhetényben.

                                                                                                                     Fotók: Villányi Máté

Ivan Katunar Žlahtina 2012 (Kvarner-öböl, Krk sziget)

Krk sziget saját fajtája, Vrbnik városka környékén találjuk az ültetvényeket. Illatban nagyon kedves, friss barackos, sőt kajszis gyümölcsösséggel, plusz némi virággal, kevés zöldfűszerrel. Kortyban a megszokottnál moderáltabb savak, 2012 nagyon meleg év volt, emiatt kapott kis krémességet is, de ettől visszaköszön a kedves csúszósság. Szaftos gyümölcsök, jóvású bor, korrekt tartalmassággal, kicsit rövid a korty, de akkor legalább jöhet a második. 83 pont, ***.

Kabola Malvazija Istarska 2012 (Isztria)

A malvaziják népes családjába tartozó malvazija istarska a nevéből kikövetkeztethetően is Isztria fajtája, amely az utóbbi másfél évtizedben teljes megújhodáson ment keresztül és a fröccsbor imidzsből a legkedveltebb, legtrendibb fehér státusába került. Ez a bor is mutatja, miért: tipikus illatok, friss, citrusos, csalános, ress, ropog, fiatalos, divatos, tetszetős-friss stílus, enyhe akácos háttérrel. Az illatgazdagság, a zöldfűszerek, a halpiac, az egynapos héjon tartás izgalmas édeskesernyéje kortyban is visszaköszön. Üde, tartalmas, jó kortyú, lendületes, markáns, citrusokkal (elsősorban lime) és a zamatok zárásaként felerősödő mineralitással. Teraszon, halakhoz, élvezet. 86 pont, ****.

Matošević Alba Malvazija Istarska 2012 (Isztria)

Az egyik legkedveltebb és nemzetközileg is jegyzett isztriai pincészet alap, bevezető malvazija bora. Az illat magával ragadó. Sós, érezzük a tenger illatát. Akác, érezzük az akácvirág frissességét és az akácméz édességét. Gyümölcsök, érezzük az érett, szaftos, frissen leszedett gyümölcsöket, barackot, szőlőt, narancsot. Szájban telt érzetű, de mégis üde, izgalmas, gazdag, hoz egy nagyon jó savkaraktert, van benne játékos édeskesernye és gyümölcsöket erősítő ásványosság. Isztria van minden ízében, „kierjedt benne a tenger” mondja róla Keresztény kolléga és végül is igazat adunk neki. 88 pont, ****.

Medea Montiron 2012 (Isztria)

A medulini pincészet a malvazijára fekteti a legnagyobb hangsúlyt, a Montiron válogatás egy igazi, délies karaterű bor. Isztria déli csücskében, alacsonyabb magasságban, nagyobb melegekben érettebb, testesebb a malvazija istarska. Illatában itt is megjelenik a karakteres akác, de itt inkább birs van mellette, érettebb gyümölcsösség, több mézes karakter. Kortyban érezzük, hogy kicsit magas az alkohol, emiatt a vastag anyag kicsit lomha, de széles, van mellé tartalma, van tartása is. Más stílus, a krémesebb, lágyabb borok kedvelőinek. 84-85 pont, ***+.

Krauthaker Zelenac 2012 (Szlavónia)

Szlavónia szívében találjuk az egyik legnépszerűbb horvát borvidéket, Kutjevót. A Krauthaker pincészet talán az egyik legnagyobb a családi pincészetek közül, országos szinten is abszolút ismert boros névnek számítanak. Vlado Krauthaker kísérletező alkat, mintegy ötven fajtát kutat szimultán, az egyik sikeresebb kísérlete a zelenac fajta, ami nem más, mint a rotgipfler. Ezt a fajtát, magyarul a vöröshegyűt, őshazájában, az osztrák Gumpoldskirchen környékén a cirfandli párjaként is használják, házasítják. Meleg és hideg illatokat kapunk egyszerre. Zöldfűszerek és érett gyümölcs, krémesség és gazdagság. Tartalmas, hosszú, zamatos bor, kis kesernyével és egyszerre édes gyümölcsökkel, nagyon diszkrét hordófűszerességet is feltételezünk. Izgalmas, szokatlan és kell. 89-90 pont, ****+.

Krauthaker Mitrovac Graševina 2012 (Szlavónia)

Ez a bor már illatban is Kutjevo. A települést a graševina, azaz az olaszrizling fővárosának is tartják, még a város főterét is a fajtáról nevezték el. Nem véletlenül, nagyon egyedi arcát mutatja itt. Virágpor, akácméz, érett citrusok, bujaság van benne, krémes test, játékos savak, a hordófűszerek pont mint fűszer jelennek meg, semmivel sem több. Egyszerre jön az édes, lédús barack és a friss citrusosság, a trópusi gyümölcsökből még több is jön kortyban. Keret történet, pont leheletnyi a kesernye a zárásban, komplex, erőteljes, már most is, de még sokáig kóstolgatnánk. Nagy olaszrizling élmény. 92 pont, *****.

Korta Katarina Pošip 2012 (Dalmácia, Pelješac)

A déli borvidékek legjelentősebbike, a Pelješac-félsziget egyik legújabb pincészete, az amerikai befektetők által felépített Korta Katarina erőteljes technológiai újításokkal változtatta meg a déli fehérborokról alkotott képet. A pošip alapvetően egy izgalmas fajta, sokan a neve miatt hozzák hírbe a furminttal, pedig nem az. De karakterében van némi hasonlatosság. Tiszta illatokkal nyit, amiben barack, birs, körte, mezei virágok, érett citrusok mutatkoznak, kis élesztősséggel és némi petrollal a háttérben. Gazdag struktúra, olajos, izgalmas. Jó gyümölcsök, jó savak, van lendülete és szép a harmónia. Nagyon egységben van, ráadásul nagyon finom a hordóhasználat. Elegáns, rétegzett, mélységgel és szélességgel bíró komplex bor. 91 pont, *****.

Krauthaker Rosenberg Chardonnay 2010 (Szlavónia)

Az egyik legklasszikusabb fajta, gondolkodtunk is, vajon érdemes belevenni a mindenhonnan felbukkanó világfajtát a sorba, de elég meggyőző volt. Illatban csonthéjasok és némi citrusosság, határozott vaníliafelhővel. Szájban komplex, izgalmas, tartalmas: a savak mozgatják, a gyümölcsök élénkítik, az arányosan beosztott hordófűszerek színesítik, kerekítik. Vanília, pisztácia, kókusz, őszibarack, alma. Van az az alkalom, az a pillanat, amikor erre a kényeztetésre vágyunk. 86 pont, ****.

Korak Rajnski Rizling 2011 (Plešivica)

A pincészetet (és a borvidéket) Zágrábtól délre, a tenger felé tartó autópályától jobbra kilesve találjuk meg. Hűvösebb éghajlat, hűvösebb karakter. Petrol. Nos, az jön rendesen. „Nehezen tagadhatná le mikéntjét” mondja róla Kenszei kolléga és igaza van. Rajnai rizling, tény. Illatban még zöldalmát kapunk, harsány citrusokat, lime és grapfruit tör előre. Jó savak, kis maradékcukor, van lendület és mineralitás. Nem a sok minden miatt, hanem a formázottsága, a karaktere, a rajnaissága miatt kedveljük. Rendben van, működik, van miért inni. 85 pont, ****.

Krauthaker Sauvignon Vidim 2012 (Szlavónia)

A Vidim a kutjevói dűlő megnevezése. Innen jön még egy világfajta, amit be kellett venni a sorba, mert ez a bor első illatra meggyőzött. Burjánzik magától, nem kell a poharat forgatni percekig. Bodza, csalán, feketeribizli, minden tekintetben hozza az új-zélandi stílt, csak ez a bor itt valahogy valószerűbb. Friss, gyümölcsös, füves, jó savakkal, lendülettel, kis pikáns kesernyével, nem is érdemes szálazgatni, mert eltalálták, ahogy kell. Sauvignon blanc, egy kontinentális borvidékről, elég délről, mégis működik. 88 pont, ****.

Matošević Alba Antiqua 2008 (Isztria)

A fehérek között egyedi stílus. Néhány napos héjon erjesztést követően a nyugat-isztriai, alacsony tőketerhelésű ültetvényekről érkező malvazija istarska 30 hónapig volt francia tölgy és akáchordókban. Más világot nyitunk meg. Illata egy részt zöldfűszeres, kakukkfüves, tárkonyos, szegfűszeges, ugyanakkor egyszerre a húsos parizer is benne van. Testben gazdag, sok édeskesernyés fűszerrel, aszalt gyümölcsökkel, mézzel, krémességgel, viszont érezhető tanninokkal. Erőteljes illatok, ízek - ha bejön, nagyon addiktív. 87 pont, ****.


Folytatás holnap.

banner