Mivel a szőlő leve jobbadán már az erjesztő tartályokban van és a hirtelen beköszöntött csípős, esős őszi hideg sem túlzottan alkalmas külső munkálatokra, sikerül leülnünk egy kis beszélgetésre Tiborral, a pincészet mindennapjainak irányítójával. József igazoltan távol, hisz Bóly polgármestereként ő meglehetősen elfoglalt ember.

Megtudjuk, hogy a szubmediterrán éghajlatú vidéken, melyet Isten szőlészetre, borászatra teremtett szorgos svábok, sokácok, magyarok ápolják, illetve próbálják megújítani az emberemlékezet óta apáról fiúra szálló mesterséget.

„Én viszont ifjú koromban egyáltalán nem akartam szőlőt művelni. Láttam mivel jár, hisz keményen kellett dolgoznunk nagyapánk, apánk mellett. Egyetemistaként ki is jelentettem: nekem egy négyzetméter föld sem kell!” – mosolyog a múlton Tibor. „Apám bölcsen rám hagyta: döntsek. Aztán '90-ben, amikor a TSZ szétesése után földeket lehetet igényelni, mégis szőlőterület mellett voksoltam, hisz apámnak pincemesterként ez volt az élete, és öregapámat sem feledtem, aki belebetegedett, amikor a TSZ kivágatta kedvenc kadarkáját.”

A gépész végzettségű fiúk precízen, nem kapkodva fejleszttették birodalmukat. A napjainkra tulajdonukban lévő 18 hektár szőlőt már ők telepítették. A piacképesebb világfajtákat a hagyományos fajták és hungarikumok követték, majd egyre több tőkén sötétkékben pompáztak a fürtök. Ezzel tán okafogyottá is vált a fehérborút elnevezés, hisz az itt nevelt vörösborokat még Villányban is főhajtás illeti. Persze a sokszínűség értékesítéskor jelentős hátrányt is jelent, hisz a kereskedő inkább egy-két jellemző fajtát venne nagyobb tételben. Hársék 15 féle borral évente húszezer palackot töltenek meg. Tudják jól, hogy egy ilyen kis borvidék csak összefogással törhetne ki az elzártságból, ám az erre tett kísérletek eleddig nem jártak sikerrel. Így inkább saját szűkebb hazájukban szeretnének „próféták” lenni. Tibor szerint a hegyközség gazdáinak ide, helybe kell csalogatni a fogyasztót, és minél színesebb kulturális, gasztronómiai körítéssel kínálni neki a bort. Már az is nagy eredmény, hogy a terület vendéglősei egyre inkább az e vidéken nevelt borokat preferálják. Hársék mindenesetre nem bízták a véletlenre pincészetük sorsát. Immár tizenöt esztendeje szigorúan ellenőrzött biogazdálkodást folytatnak:

„Több okból vágtunk bele” – magyarázza Tibor – „mint mezőgazdasági gépész láttam, hogy a nagyüzemben a vegyszeres gazdálkodás a legjobb szándék mellett is erősen károsítja a talajt, másrészt megismertem – egészségügyi okból – egy a világot az étkezéstől a termelésig organikusan szemlélő nézetrendszert, és formálta a gondolkodásomat a tárgyban elérhető széleskörű irodalom is. Könnyebbséget jelentett, hogy nem a szőlőtermesztéstől függött a megélhetésünk. Így a harmóniában a természettel szemléletet nem kellett egy elvárható termésmennyiségnek alárendelni. Ezért lettem részese a Szőlészeti Kutatóintézet kísérletének is, melyben tucatnyi új fajta jövőjére derül fény. Természetesen hittem, és ma is hiszek abban is, hogy a biogazdálkodás lehet a kitörés, túlélés módja. Nem azért, mert a biobor alapvetően jobb, hanem, mert ha egy jó bor bio, akkor az hatványozottabb érdeklődésre tarthat számot. Persze ez nem megy egyik napról a másikra. Türelemjáték. Apró eredményeink vannak: Hévíz és Sárvár egy-egy szállodájában a mi boraink jelentik a ház borát, és a különféle versenyeken sem vallunk szégyent. Nagyon szeretnénk a leginkább kedvelt cabernet sauvignon, merlot, sauvignon blanc, chardonnay, cirfandli mellett, az olaszrizling méltó rangját visszaadni, és minél szélesebb körben elfogadtatni az olyan hagyományos fajtákat, mint a juhfark, a pannónia, a bianca és természetesen a hárslevelű. Egy biztos: a szőlőink fajtától függetlenül magasabb cukorfokúak, mint a nem biogazdáknál. A vöröseket idén 22–23 fokkal szedtük. Ezért is fogtam bele a tartósítószer nélküli must előállításába. Legyen egészséges itala a gyerekeknek is.”

Felvetésemre, hogy tudomásom szerint mindezek ellenére sem tolonganak a követők, Hárs Tibor így válaszol: „Egy ilyen szemléletváltás nem kis dolog. Szegény édesanyám sírva fakadt, sokan pedig kinevettek, amikor kijelentettem, hogy a tyúkhúr a barátunk és a gyomok virágzása előtt nem kaszálok, mert azok pollenje táplálja a ragadozó atkákat, amik elpusztítják a szőlőatkákat. Élőlényt nem bántunk. Tizenöt éve nem használunk rovarirtót, és ebben már több háztáji gazdaság követi példánkat. Mi csak kontaktszerekkel permetezünk, meg csalánnal, mert ez a szőlő immunrendszerét erősíti. Messziről lehet látni, hogy a mi táblánk zöldebb, mint a vegyszerrel kezeltek. És nem műtrágyázunk, mert a talajban lévő mikroorganizmusok előállítják a növény táplálékát. A jó talaj és éghajlati viszonyok mellett beérett szőlő a legjobb borász. Az a dolgunk, hogy a magunk fejlesztette korszerű technológia segítségével hagyjuk megvalósulni, borrá nevelődni a szőlőben lévő, egyes fajtákra jellemző értékeket.”