Felemás képet. Ugyanis a borok fele. Nagyjából ez volt az arány. A borok felére mondtam azt (ezek vannak 85 pont felett), hogy ebből szívesen innék még egy pohárral, ebből jó lenne akár egy palack. Amiből kartonszám is el tudnék viselni a pincében (ezek jutottak 90 pont fölé), abból talán kettő volt, de ne szaladjunk előre.

A Kodály Központ előterében meglehetősen összezsúfolt területen kóstolhattuk meg a 18 kiállító cabernet franc-ját. Avagy franc-alapú házasítását, ilyenekből is volt fél tucat - nem feltétlenül értettem, miért, hiszen sokuknak tiszta franc-juk is van, nem is rossz ráadásul. Elvileg az önmagában is csúcsminőséget adó villányi cabernet franc-t volt hivatott propagálni a miniborfeszt.

A Villányi Franc kapcsán írtunk már korábban, nem ismételjük meg az akkor leírtakat, de az továbbra is bizonyos: bőven van még mit tenni. Például a borok (és pincék) tisztasága terén vagy hogy ne nyers erővel, hanem eleganciával próbáljanak hódítani a borok, ha már ez a fajta a villányi gavallér. Mert voltak borok, amik megmutatták, hogy ezt bizony lehet. Nem jegyzetelgettem, inkább kóstolgattam és beszélgettem, így hát amire emlékszem, az következik.

Fotók: Tóth László

Ha az ábécé sorrendet tartjuk, a kóstolólap szerint haladunk, akkor az első bor rögvest a személyes összesített második helyezettem, főleg, ha a házasításokat nézzük. A Bock Capella 2008 masszív, de arányos, szegfűszeg, bors és vaníliás aszalt szilva vezeti, vastag villányi, de nem erőszakos, nem tunya, nem arányvesztett. Volt az utóbbiakból is sajnos.

De nem ilyen volt a második bor, Gere Attila 2009-es Gere-Weninger szelekciója kicsit meg is lepett, nagyon korrekt, jóvágású franc, tartalmas és még bőven felívelő. Günzer Tamás Bocor-dűlős bora 2011-es volt, ez vett vissza belőle, a fiatalság, még dübörgős, dühöngős erő jött még belőle, de jó a hordó, csak sok, szép zamatai vannak, hossza van, két-három év legalább, mire reményeim szerint ott lesz, ahol szívesebben innám. Halasi Gergő 2011-ese jól működött, vaníliás, enyhén dzsemes, erdei gyümölcsös pités, édesfűszeres, behízelgő, kerek tanninokkal.

És akkor itt jön a legjobb, már az első harmadban lelövöm a poént. A Heumann 2011-es cabernet franc azt mutatja meg, mire is képes ez a terroir, ha jó érzékkel, franciás borműveltséggel nyúlnak hozzá. Gazdag, tartalmas, dús, de egy percig sem lomha, rengeteg gyümölcsös íz, piros gyümölcsök, erdei bogyósok, jó savkarakter, finoman fűszerezett, igazán nagyívű bor, stílussal, karakterrel. Nem csak én gondoltam így, megerősítést kaptam jónéhány borissza barátomtól, akik hasonlóan vélekedtek a kóstoló végén. Ez lehet a Villányi Franc (legalább egyik) követendő iránya, az igazán elegáns franc.

Tetszett a frss Il Primo is, Jekl Fóra 2012-es bora, jó arányokkal bír, még nagyon az elején van. Malatinszky Csaba 2007-es bort hozott, ismerjük régről, a bort persze, a borász nem volt itt, de a franc jól példázta az érlelési potenciált. Nekem bejött a Polgár CF is, 2009-ből, az első nyitás épp dugósra sikeredett, de a második korrekt volt nagyon. A Vylyannak kellett kis szellőztetés, hogy szebb arcát mutassa meg, de ezzel együtt belefért a személyes top10-embe. Ahogy a Wassmann-bor is, a 2012-es cabernet franc egy eléggé más irány, mint a többiek, könnyedebb, gyümölcsösebb, Loire-völgyi borokat idéző.

Hiányérzetem a végére mégis akadt. Volt néhány középszerű tétel, kisebb hiányosságokkal, róluk sem esik szó most, de a fel-felbukkanó, hol kevesebb, hol több brett a borokban, a tanninra, alkoholra és testre gyúrás, a nagyságot az erőben látó borász-világkép még mindig kitartó víziója visszássa tette a képet.

Villány lendülete tart, bár sokan prédikálják a végét, nincs ez így. De több energia, több kitekintés, több elszántság kell, hogy a borok a vásárlói generációváltásokat követően is vevőre találjanak. Villányban van lehetőség, de az alapoktól a középborokon át a csúcsok megfogalmazásáig a jelenleginél még többre van szükség. Tudjuk, sosem elég és mindig lehet jobb, nem az örök elégedetlenség mondatja ezt velem, hanem a még bőven létező lehetőségek ki nem aknázása. De inkább arra emlékezzünk, hogy voltak kiemelkedő borok is, bízzunk benne, hogy majd a többiek is észreveszik helyben.

No és még egy megjegyzés, volt pár pincészet és cabernet franc (hogy csak néhány példát mondjak, Bakonyi, Ruppert, Kvassay vagy Szende), aki/ami hiányzott erről a délutánról, ami talán hozzá tudott volna tenni a képhez.

A Prémium Bormustrára (és az azt követő bordalos gálakoncertre, ami egyébént egész jó hangulatúra sikeredett, helyenként magával is ragadott, noha nem vagyok egy nagy bordalos) a szervezők meghívására látogattam el, köszönöm a lehetőséget.