Nehéz az évnek ezen időszaka az újságíró szempontjából, hiszen szeretne minél több embert megszólaltatni, megismerni, hogy teljes képet tudjon kapni egy adott témáról, de sokan – nagyon helyesen – nyaralnak, pihennek vagy egyéb bokros teendőiknek tesznek eleget. Ilyenkor aztán hatványozott lelkesedéssel lépünk be az előttünk mégis kinyíló hűvös pincék fáradt ajtaján; a fullasztó hőség elől hova máshova is menne szívesebben a magunkfajta?!

A bor és a szőlő szeretete az, amiért csinálom

A kis pincéknél sokszor hátrányként emlegetik azt, hogy gazdájuk főállás mellett, hobbiként foglalkozik csak a szőlőkkel. Az éremnek viszont két oldala van, mert ilyen esetekben ki lehet zárni azt, hogy valaki nem teljes odaadással és lelkesedéssel viszonyul ehhez a "hobbihoz". Így van ez a szederkényi Markovics György esetében is, aki 1,2 hektáron termel – a helyi hagyományoknak megfelelően – kizárólag fehérborokat. Öt fajta fér el ezen a kicsiny területen, ezek – szüreti sorrendben – irsai olivér, cserszegi fűszeres, chardonnay, királyleányka és olaszrizling. A külön szüretelés miatt így tehát előfordulhat az is, hogy egy évben ötször kell szüretelni.

A szőlészet iránti kedv szüleitől ragadt rá, mint azt meséli kedélyesen György, első telepítésű szőlője chardonnay volt, így nem meglepő módon ez a fajta is áll a legközelebb a szívéhez. Kérdésünkre, hogy mire lehet képes a szederkényi fehérbor a jövőben, így felel: a reduktív technológia bevezetése a kis pincéket egy kicsit megfojtotta, hiszen az könnyedebb bort állít elő, míg a hagyományos módszerrel készített fehérek kicsit testesebbek. A trendek inkább az előbbi kategóriát favorizálják, míg az itteni emberek az utóbbit kedvelik jobban.

Persze ettől még közel sem ilyen borús a helyzet. Itt Szederkényben összesen 70 hektárnyi szőlőterületről beszélhetünk, amelyek a termelőszövetkezeti idők után elaprózódtak. Sőt, van egy-két nagyobb termelő is, ők viszont nem dolgozzák fel a termést, hanem csak eladják. De ahogy György esete is mutatja, a perspektíva megvan, hiszen anno egy romos pincét felújítva indult el ezen a rögös úton, s a nehézségek ellenére folyamatosan tudott hol szőlőterületet bővíteni, hol új tároló helységet venni. És elvileg egy kis pincéről beszélünk. Fényesebb a jövőnk, mint azt hinnénk.

Mérföldkő lesz a következő év

Folytatjuk vidéki túránkat, s Belvárdgyulára érkezünk, ahol egy kitűnő ebéd után a fogadó szomszédságában lévő Belvárdgyulai Mezőgazdasági Zrt. cégvezetője, Wilhelm József vár bennünket. Első olvasatra furcsának tűnhet, hogy mit keresünk mi egy ilyen vállalatnál, de igazából nem zsákbamacskára mozdultunk, hiszen a társaságnak

igen komoly szőlészeti-borászati ágazata van, a Hásságy és Olasz közelében elterülő lankákon mintegy 27 hektárnyi fehér borszőlő terem, virul. Azt is mondhatnánk, hogy a változások szelei fújnak a Zrt.-nél, az eddigi főborász nyugdíjba vonult, azaz új impulzusok érhetik a szakágat. Igaz ez a szőlőtőkékre is, hiszen a régi tőkéket újak váltják fel, s a világfajták helyett-mellett – mint például a chardonnay, sauvignon blanc –, inkább a magyar fajtákra helyeződik a hangsúly. Távlati célként egyértelműen a szőlészeti–borászati részleg megerősítése szerepel a tervekben: Egyelőre még a kezdeti stádiumban vagyunk a terveket illetően, s bár az új borászunk rögtön (nagyon helyesen) világmegváltó tervekkel állt elő, én magam óvatosabban fogalmazok, és azt mondom, hogy egyelőre abból kell tudni főzni, amink van. Jövőre szeretnénk újabb 10 hektárnyi új szőlőt telepíteni, így beállnánk egy 35–40 hektáros limitre, amit tartani is szeretnénk. Annyi hibát korábban mi is elkövettünk, hogy felültünk a világfajtáknak. Nem biztos, hogy ezeket a fajtákat ilyen mennyiségben kellett volna elültetnünk, helyettük már inkább az olaszrizlingre koncentrálunk, vagy például a legújabb telepítésű rajnai rizlingre.

Amikor az értékesítésről faggatjuk alanyunkat, illetve egészen pontosan arról, hogyan juthat el egy jó belvárdi(hásságyi) fehér a "mezei" olvasóhoz, mintha némileg érzékeny pontra tapintanánk.

Eddig se időnk, se energiánk nem volt a marketinggel foglalkozni, a korábbi borász kollégánk igen jó végterméket tudott előállítani, azonban a kereskedelemre nem helyeztünk elég nagy hangsúlyt. Ez most változni fog, mivel meggyőződésem, hogy ebből a minőségből, amit előállítunk, sokkal többet is ki lehetne hozni. Kimondott célunk – mely mindannyiunk fejében ott motoszkál, – hogy azért Pécsen is illene megjelenni valamilyen formában a borunkkal.

Ha minden jól megy, akkor egy esztendő múlva már a most végbemenő változások eredményeiről számolhat be nekünk József, részünkről mi már alig várjuk!

A juhfark hazája

Napunk végén Monyoród felé vesszük az irányt, ahol Hengl Ferenc már vár ránk, s kezében egy – mondhatni – "juhfarknyi" borlopóval tessékel be minket a szaharai forróság elől hűs pincéjének oltalmába. S hogy miért a juhfark (Ami azért errefelé a leggyakrabban csomorika szőlőből készül - a szerk. megjegyzése)? Halljuk erről a házigazdát: Erről a fehér fajtáról annyit kell tudni, hogy a Monyoród, Szederkény és Versend környéki dombokon érzi a legjobban magát, gyakorlatilag ez a hazája. A hagyományok miatt is, ez nálam az elsőszámú szőlő, emellett még természetesen az olaszrizlingből és az irsai olivérből áll rendelkezésre számottevő mennyiség.

A pincében folytatjuk a diskurzust, Ferenc hordóiból szemezgetünk, legyen haszna is annak a borlopónak. A korábban említett fajták közül mindegyikből szép bor készült, jól esik testnek és léleknek is. Egyből kíváncsivá is tesz ez minket, vajon hogyan szerepelnek ezek a minták a szederkényi borversenyen, s hogy milyen a felhozatal úgy általában. Egy ilyen megmérettetésen 110–115 minta is össze szokott jönni, sokszor változatos a mezőny, de minden egyes alkalommal találkozunk igazán szép borokkal is; 28–30 aranyérem azért valahogy összejön mindig. Ami viszont számomra egy kicsit érthetetlen, hogy egyre kevesebb a szederkényi borász és minta ezen az eseményen. Valahogy vesztett egy kicsit a hangulatából a verseny a korábbiakhoz képest. Régen jöttek a szederkényiek, monyoródiak, tehát csak a környékbeliek vettek részt, most a hegyközség egészéből is érkeznek termelők Olasztól Dunaszekcsőig. Ezek között vannak igazán nagy termelők is, s ilyenkor a kisebb borászok sokszor úgy érzik, hogy nem egyenlők a feltételek. Pedig nem ezen múlik, hogy valaki jó bort készít-e vagy sem. Szívvel-lélekkel kell csinálni, máshogyan nem is lehet.

Ahogy napunk a végéhez közeledik, úgy értékeljük a hallottakat. Mindenhol azt tapasztaltuk, hogy egy kicsivel több összefogással igazán szép dolgokat lehetne elérni, mégis, mintha a kezdő lökés hiányozna. Pedig a környék települései szervesen összefonódnak minden szinten, hiszen a szederkényi Markovics György éppen a Belvárdi Mg Zrt.-nél dolgozik gépészmérnökként, s szőlői a monyoródi település határában vannak, csakúgy, mint Hengl Ferencnek, aki egyébként monyoródinak és szederkényinek is tartja magát egyaránt. Persze az összefogás egyelőre még csak egy lehetőség. Egyelőre.