Az van tehát, hogy ki sem mozdulunk a történelmi Stájerországból, mégis két országban, két borvidéken találhatjuk magunkat. Ismerünk ilyet másutt is, Mohácstól sincsen messze Vörösmart, egykor a megye is ugyanaz, de már országhatár húzódik. Északabbra ugyanez a helyzet Neszméllyel és Muzslával is, nem sorolom tovább, nem topográfiai-történeti barkóba következik…

Murecket látókörbővítés céljából érdemes meglátogatni. A kisváros az első a Mura partján azok után, hogy a magas hegyek és a magas dombok közül kikerül a folyó, és elkezdi egyre inkább alföldies útját, építve a Mura-medencét. A 150 éve még legalább 50 hajómalom közül itt építettek újjá egyet nyugati szomszédjaink, bemutatva az itt élő népek egyik fontos korabeli tevékenységét, a térségben termelt gabona nagyüzemi módszerek és technológia előtti megőrlését. Kb 15-20 perc, felnőtteknek 2 euró, gyerekeknek ingyen. Ennyiért bőven meg is éri.

Murecktól a táj is változik, az épített táj is. Innentől gyakorlatilag a Kárpát-medencében vagyunk (bár, politikatörténetileg ez inkább Radencitől érvényes), a táj is ezt a hangulatot veszi fel, és ehhez a települések is hozzájárulnak. A Kárpát-medencében megszokott, magasabb dőlésszögű házak, a kisvárosok főterének hasonló beépítettségi módja is árulkodó.

Bad Radkersburg és Gornja Radgona. Az ikervárosok 100 éve számítanak külön városnak, addig mindkettő Stájerország, illetve az utolsó 450 évben a Habsburg-birodalom része volt. A szlovén oldal német neve nem véletlenül Ober-Radkersburg. Kétségtelen, az utolsó száz évet megelőző 40 év finoman szólva sem telt el békében ezen a tájékon…

Bad Radkersburgnak magyar neve is van, Regede (a gugli által is erőltetett szerencsétlen 1913-as Kerékerősítővárat inkább felejtsük el, az egy másik történet…), és két értékelhető magyar vonatkozását is meg lehet említeni: egyrészt, 1480-90 között ezt a várost is nyögte Mátyás bús hada. Másrészt pedig több mint 200 évvel később itt született gróf Nádasdy Ferenc, az osztrák örökösödési háború és a hétéves háború egyik magyar „sztárkatonája” (Hadik András gróf mellett).

A látnivalók az osztrák oldalon a belvároshoz kapcsolódnak, egy kellemes órás sétával a régi épületeket szépen körbe lehet gyalogolni.

A szlovén oldalon inkább a szépen felújított egykori vár(kastély) az, ami vonzó. A jugoszláv időszak végére szinte az összeomlás határáig lelakott, és magára hagyott épületet a szlovén időszak elején egy Milan Herzog nevű, kalandos életű figura vette bérbe, 99 évre. A bérlet feltétele a felújítás volt. Ez megtörtént, a kastélykápolna van még rozzant állapotban. Az igaz, aki ideérkezik, az ne egy szokványos kiállításra készüljön. Itt minden Milan Herzogról szól, annyira, hogy, ha az embernek szerencséje van, akkor maga a bérlő adja el a jegyet és adja ki (az egyébként horror áru) kávét. Herzog úr komoly magyar kapcsolatokkal rendelkezvén, szinte akcentus nélkül beszél magyarul is, de azért összességében ne erre építsünk, ha meg akarjuk látogatni a hollywood-i élményeivel telerakott, inkább esküvőkre, mintsem a helyi történelmi nevezetességek bemutatására szakosodott épületet. Amely, ha bejárjuk teljesen, akkor felnőtteknek 13 ojrót kóstál, gyerkőcöknek ingyenes (bár, elvileg hét év felett kellett volna fizetni, de Marcira még rálegyintett, hogy „gyerünk”…).

A kastély teraszáról kinézve láthatjuk, hogy az ikervárosok inkább a borkereskedés központjai voltak a múltban, mintsem komolyabb bortermelők, a szőlőtőkék inkább a szlovén oldalon sorjáznak, de azért a másik oldali síkon is találunk telkeket, melyeken szőlőt nevelnek. Kétségtelen, főleg az osztrák oldalon kell jó 8-10 km-t észak-északnyugat felé menni, hogy elsőosztályú dűlőkbe ütközzünk – Regede nem is része a Vulkanland DAC-nak, csak az Oststeiermark borvidéknek.

Ezeken a dombokon, lankákon jórészt hasonló fajtákat termesztenek. A sauvignon blanc, gewürztraminer/traminec, a welschriesling/laški rizling, a weißburgunder/sivi pinot teljesen közös fajták. És a furmint is lassan. Igen, Szlovénia felől kezd „átdiffundálni” kiemelt hazai fajtánk Stájerországba is, ma már nemcsak veszik szőlőt és/vagy termelik szlovén birtokaikon, de pár telepítés erejéig már a dél-osztrák vidéken is teret nyert a fajta. Ami tehát érdekes, nem Ruszt/Rust felől érkezett/érkezik meg egy, úgy tűnik, újabb hódító útjára.

Ezért aztán az tud megtörténni, hogy Tokajtól, de még Somlótól és Rusttól is jó távol, de ezen a tájon tudunk kóstolni mindkét oldalon, igaz, azért ehhez még alaposan keresni kell.

Amihez viszont nem kell sokat keresni, legalábbis a szlovén oldalon, az a ranina. Vagy, ahogy mi ismerjük, a bouvier. Így ugyan nagyon kevés létezik (pláne piacon) Magyarországon, viszont a Z-fajták egy részének (zenit, zengő, zefir) az egyik szülője – és ennek révén már „rendesebben” jelen van.

A Radgonske gorice pincészetben viszont árulnak is raninát, szárazat, félédeset egyaránt. Még szép, a pincészetet két éven át maga Clotar Bouvier is tulajdonolta. Érdemes megkóstolni, a száraznál a parfüm buké mellett kellő savak is vannak ahhoz, hogy ne egy üres fröccsbort kóstoljunk. Sauvignonjuk inkább illatban erősebb viszont, no meg, árban: 4 euróért ma már Magyarországon sem sok helyen lehet kapni „ab Hof” ezt a fajtát…

A pincészet mindamellett elsősorban pezsgőpincészet, chardonnayból, olaszrizlingből, rajnai rizlingből és sivi pinot-ból, azaz weißburgunderből, azaz, fehér burgundiból, azaz, pinot blanc-ból készítenek fehér pezsgőket, pinot noir segít a rozépezsgők elkészítésénél színben. Van classique és charmat metódussal készült, és van ezüst és arany sorozat is, utóbbiból külön kisker és gasztro felhasználók számára készült.

De vissza az északi oldalra. Itt a Buschenschankok uralkodnak, a Stájerhonban található több, mint 800 közül itt székel kettő is, amely a 71 kiváló etikettel ellátott közül való: a Lamprecht és a Markowitsch. Utóbbit választottuk, és ennek egyszerű oka volt az, hogy Markowitschék azon (egyelőre még kevés, de növekvő számú) stájer borászat egyike, akik már tartanak száraz furmintot az itallapjukon. „Kérdésre elmondták”, hogy a növény a szlovén oldalon plántált, de a bor már itt készül belőle. Van viszont már olyan termelő, aki telepített is az osztrák oldalra. És, figyelem, érdemes sietni, mert itt a rusztival szemben a tokaji kötődés már nincs megemlítve, csak annyi, hogy a szőlő a „közép-európai fajtákhoz tartozik”; nyugati szomszédaink a blaufränkisch/kékfrankos esetében már „ellopták” a sót, nehogy 10-15 év múlva majd ugyanezt kelljen megállapítanunk, miközben itthon „még keressük az utat”… Pici eszközeimmel és információs lehetőségeimmel, „csaxólok”…

Merthogy ez a 2018-as furmint egy nagyon szép félszáraz bor volt, körtével, naranccsal, valamint szép vajas betéttel. Remekül iható, jól kidolgozott tétel.

Hozzáteszem, többi boruk is, a sauvignon blanc-gelber muskateller-welschriesling hármason már nem lepődöm meg, a „steirisch” vonalat követve, jó savakkal rendelkező friss, harapós tételek, igazi fajtajellegekkel. Ez a sauvignon esetében a bodza-egres-csalán vonal, a sárgamuskotálynál a szőlővirágos buké szép citrusos ízfelhanggal, az olasznál pedig szintén elsősorban egy citrusos vonal jön előbb, majd a megszokott, picit kesernyés vonal.

Volt vörös is, a zweigeltnél győzött a ribizli a meggy felett, nem is kicsit, kiegészülve egy szép toastos, vaníliás hordójeggyel: korrekt tétel, katarzis nélkül, de a készítőjének azt hiszem, nem is volt célja, hogy utána a Murába vessük magunkat a katartikus állapotunkban. A Buschenschank nem erről szól…

Egynapos kirándulás, nyáron Balatonról is érdemes, ha kissé hűvösebb időnk van, egy jó összehasonlítást mindenképp megér nagy tavunk után és annak környékével. A szlovén oldal németből perfekt, mindkét oldal jól beszél angolul, nyelvi akadályok nem lehetnek.

Cikkünk a Pécsi Borozó 2020/2, őszi számában jelent meg.