A cikkben található összes fotót a szerző készítette

Uroš Bolčina a Santomas borászati tanácsadója ismert figurája a közép-kelet-európai boréletnek, a pályája kezdetén még Abaújszántón is dolgozott egy évet, készített tokaji aszút is, bár egyetlen palackot sem hozott haza belőle, pedig a 2000-es évek elején, amikor ez történt, egész jó évjáratok váltogatták egymást Hegyalján. Azóta is több borászatnak dolgozik párhuzamosan, mellette bírál a nagy nemzetközi borversenyeken, többek között a CMB-n, most is az isztriai versenyen találkoztunk, ott említette meg, hogy a verseny végeztével, ha van kedvem, meglátogathatnám a közeli Santomas birtokot, az Isztria szlovén oldalán.

Bár nem vagyok a számok fanatikusa, aki ezt kedveli annak érdemes tudnia, hogy a 24 hektáros birtok minden négyzetcentimétere öko, akárcsak az olívatermelésük, a szőlőt lovakkal művelik, így több idő marad a nézelődésre, ami - valljuk be - nem csak azért fontos, mert néha érdemes kicsit lelassulni, hanem azért is, mert a kilátás a szőlőhegyről lélegzetelállító!

Amíg a borokat kóstolgatjuk, Uroš érdekes filozófiai, vagy méginkább történelmileg meghatározott különbségekre mutat rá az Isztrián.

„Amíg a horvát Isztria egységes képet mutat, a szlovén fele teljesen el van cseszve!“

Meglepett arcunkat látva gyorsan hozzáteszi, hogy nem a borok minőségére, sokkal inkább a kommunikációra gondolt. A horvátok tökéletesen hozzák az Isztria = malvazija üzenetet, míg a szlovének nem igazán tudják, mit is kezdjenek az egyetlen melegebbnek mondható borvidékükkel, aminek Uroš szerint lehet, hogy inkább a vörösborokról kellene szólnia.

„A horvátoknak ott van a graševina (olaszrizling) és a pušipel (furmint) a kontinentális területeken, a malvazija az Isztrián, a nagy vörösborokra pedig ott van egész Dalmácia. Szlovéniában egyrészt hatalmas divat lett a narancsbor, másfelől egy csomó szuper sauvignon blanc és sipon (furmint) készül a hűvösebb klímájú területeken, szóval itt, a tengerhez közel lehet egyedül nagy testű, mediterrán hangulatú vörösborokat készíteni. Persze ebben is el kell találni az egyensúlyt, semmi sem áll távolabb tőlem, mint az agyonhordózott, lekváros alkoholszörnyetegek!“

A vidéknek van őshonos kékszőlőfajtája is, ez pedig a refošk, amit persze mindenki a magáénak vall a környéken, az olaszok például refoscónak ismerik, abba pedig ne is menjünk bele, hogy miből készülnek a horvát teran borok, ebben még az EU sem tudott rendet tenni, pereskedett is érte a két ország, a szlovének és a horvátok. Amikor erről kérdezem, Uroš csak legyint, mintha egy zavaró legyet akarna elhessegetni. - "Ugyan már, vannak ennél fontosabb dolgok is!"

Pezsgőből kettőt is kóstolunk, mindkettő refoškból készült, a degorzsált verzió epres-csipkebogyós illatokkal és rusztikus bubikkal, a degorzsálatlan viszont, miután sokkal többet volt seprőn, inkább élesztős jegyekkel hódit, de mindkettőben közös a funky, ribizlire emlékeztető lecsengés. A 22-es malvazija sajnos nem az igazi, lehet, hogy az én palackomban ment félre valami, de a sillerre hajazó 21-es rozé mindent helyretesz, kerek savak, közepes test, szinte igényli, hogy együnk mellé valamit (88/100 pont). A vendéglátónk mintha kitalálná a gondolatainkat, térül-fordul és sajttal-sonkával-szalámival megrakott tállal tér vissza, legyen áldott a neve mindörökre!

Ezt követi a legjobban várt tétel, a 20-as alap refošk, ami a 23-as Vinistra borversenyen a legjobb refošk lett 96 ponttal. Aki ismeri a borversenyek dinamikáját, nem lepődik meg. Ha vitatható is a magas pontszám, az biztosan nem, hogy a bor dzsúzosan gyümölcsös, szuper savakkal és selymes tanninokkal, pici füsttel és fekete bogyós erdei gyümölcsökkel, valószínűleg ez életem legjobb alap-gyümölcsös refoškja, be is tárazok belőle egy kartonnal.

Az ezt követő 20-as cabsav visszalépés, kicsit éretlen, paprikás jegyeket villant, érdekes, hogy a 21-es testvére is hasonló, talán kicsit sűrűbb szerkezettel. De amikorra megjegyezném, hogy a cabernet sauvignon láthatólag nem érzi jól magát Szlovéniában, jön egy Antonius névre keresztelt 2014-es verzió, ami fügével, étcsokoládéval és édesgyökérrel robbant ki a székből, igaz a tanninok egy kicsit szárítanak, de a kávés lecsengés mindenért kárpótol (89/100 pont). Ennek a bornak az utolsó verzióját, a 20-as évjáratot is megkóstoljuk, sötét és mély, mint Homérosz leírásaiban a tenger, megérdemli az öt csillagot (91/100 pont)!

Innentől pedig nincs megállás, belecsúszunk a nagy vörösökbe, a 19-es syrah bodzabogyós, sűrű mégis jó savú tétel, a MezzoForte névre hallgató testvére pedig (syrah, refosk, merlot, cabsav) lila virágos, csokoládés, selymes tanninú. Mindkettő egyértelműen eléri a 90/100 pontot.

Uroš a végére hagyja a nagyágyúkat, saját bevallása szerint is meglepődött, hogy az alap refošk kapta idén a 96 pontot, hiszen van nekik prémium verzió is az Antonius márkanév alatt, amiből a 16-os van most a piacon. Kóstolva kétségkívül szintet léptünk, bőr és szilvalekvár, füge és szeder, sűrű tanninok és hosszú lecsengés, csodás (92/100 pont), de csak amíg meg nem kapjuk a 17-es verziót (2024-ben lesz csak a piacon), ami punccsal, vaníliával, szederlekvárral hódít, de egy picit hűvösebb karakterű, mint a 16-os, így a korty egy fokkal elegánsabbnak hat (93/100 pont). Végül a 15-ös Grande Cuvée-vel zárjuk a sort, a refošk&syrah házasítás már érettebb arcát mutatja sommal, ibolyával és borssal, de így is 91/100 pont. Ha ilyen a refošk és a szlovén Isztria, én megérkeztem! Van olívaolaj és friss kenyér, sonka és sajt, bor és tenger, mi kell ennél több az életben?