2018-ban történelmet írt az 55 férőhelyes Onyx étterem azzal, hogy elsőként Magyarországon megszerezte a 2 Michelin-csillagot. 2019-ben pedig csak fokozta mindezt, amikor további egy évre megtartotta. Kevesen tudják talán, hogy az étterem fölött egy olyan családi cégcsoport áll, aminek két nő, Pintér Katalin és Niszkács Anna, anya és lánya a vezetője. Annával, és az Onyx séfjével, Mészáros Ádámmal beszélgettünk erről a több szempontból is egyedülálló vállalkozásról a Pécsi Borozó nyári számában.
Van egy hely, a belváros zajától távol, ahol kellemes környezetben, közvetlenül a Dunaparton élvezhetjük a természet közelségét és a páratlan gasztronómiai élményeket. Az egykori csónakházakból kialakított Duna Garden Hotel és Étterem a Ráckevei-Soroksári Duna-ág szomszédságában, a parti sétányon fekszik, a Gubacsi híd lábánál. Szeptember 19-én a Bodri Pincészet borvacsoráján jártunk, ahol az ételekért Makk Norbert (Bodri) és Szabó Zsolt (Duna Garden) séf duója, a borokért Bodri István volt a felelős.
Úgy sejtem, nem árt azért ezt egy kicsit pontosítani: nemcsak borszakírók voltak azon a kisbuszon augusztus 14-én, amelyik elindult felfedezni Magyarország néhány borvidékének jó pár képviselőjét, de a WebWineWriting 2019 verseny győztesei, a zsűritagok, a szervezők – és természetesen Frederico, az olasz nyertes kisfia is. A társaság tehát, amely egy kissé hűvösebb nyári napon találkozott a St. Andrea Skybarban, a Vörösmarty tér egyik sarkán, igen színes volt és kifejezetten nemzetközi.
Anger Zsolt neve az elmúlt években szorosan összefonódott Hollós Endre, azaz Endre bá’ személyével az Aranyélet című sorozatban, ahol már láthattuk fakanállal a kezében. Nemrég pedig feltűnt több ismert fővárosi étteremben is, mint ahogy magát nevezi, pop up séfként, s teljes vállszélességgel képviseli az eredeti mangalicahús elterjedését is, hiszen a 2018-as Gourmet Fesztiválon kívül, évről évre feltűnik a Mangalica Fesztiválon is, ahol süt, főz és etet. Anger Zsoltot, mint pop up séfet kérdezte Riedl Annamária a Pécsi Borozó nyári számában.
A szlovákiai Füleken született művésznő jelenleg az egyik legnagyobb filmsztár Csehországban és Szlovákiában, de szerencsénkre a magyar szakma is kezdi felfedezni, elég csak a zseniális Stanislaw Lem feldolgozásra, az 1-re, az Almási Réka rendezte Tranzitidőre, vagy legújabb filmjére, az Apró mesékre gondolni. Azt viszont kevesebben tudják, hogy a gyönyörű színésznő rajong a borokért! Devín vagy Hárslevelű, Frankovka vagy Kadarka? Tartsanak velünk a Somlóra egy beszélgetés erejéig - interjúnk a Pécsi Borozó 2019/2, nyári számában jelent meg.
A Gyöngyösön található Bori mami az egyik legnépszerűbb hazai étterem. Közel 5 éves fennállása óta szinte minden évben elnyeri a Gourmet Fesztivál legjobb étterme díját, a vendégközönsége már inkább az ország különböző pontjairól és a Mátrából érkezik, mint a városból, pedig szinte alig lehet sajtóban hallani vagy olvasni róluk. Mivel a tulajdonos eredetileg marketing szakember, így a social media-ban aktívan jelen vannak, de közel sem annyira, hogy ez legyen a siker titka. A 2018-as év második fele viszont akaratlanul is az érdeklődés központjába helyezte az éttermet. Sándor Bélát, az étterem egyik tulajdonosát kérdeztük a hirtelen jött figyelemről és Magyarország egyik legismertebb fiatal séfjéről, Szabó Kevinről, aki 2018 végén csatlakozott a csapathoz. A cikk a Pécsi Borozó 2019/1 számában jelent meg.
Jó néhány év és interjú van már a hátam mögött, de olyan áhítattal és szeretettel még soha nem hallottam borászt mesélni a szőlőről és a borról, ahogy Vida Péter teszi. Tudtam én ezt jól, hiszen számos rendezvényen találkoztunk már és hallottam beszélni - az is magával ragadó volt -, de amikor az ember kizárólagosságot élvez egy órán keresztül, minden szó és mondat csak neki szól, az mégis más. Mindez pedig egy madárcsicsergős délelőtt, a teraszon, miközben egy cirmos macska tekergőzik az ember lábánál… nos, a percek mintha elszaladtak volna, az idő egy teljesen más dimenzióba került, miközben ő elementáris erővel emelt ki történeteivel a jelenből. Bevallom, némelyiknél még a könnyem is kicsordult. Biztosan állíthatom, hogy Vida Péter okkal kapta Istentől mind a borkészítés képességét, mind pedig azt, hogy meséljen róla.
Szavazzunk együtt a kedvenceinkre – október 31-ig várjuk voksaitokat a kedvenc Pannon Borrégiós étteremre, szálláshelyre és pincészetre. A díjakat az Adventi Borszalonon adjuk át, december 7-én.