Az utolsó napon annyira távol tartottam magam a bortól, amennyire csak lehetséges. Mondhatni csömöröm lett, de végül is ez sem teljesen igaz, az ebédnél már jól esett volna egy pohár mavrud, pechemre a kínai kifőzdében ahová beültem, nem tartanak ilyesmit…

Külső szemlélőként úgy tűnhet, hogy Tokaj-Hegyalján jobbnál-jobb női borászok járnak titkon a pincékben, elég csak Rácz Erikára, Berecz Stephanie-ra, Bott Juditra, Palkó Gabriellára, Bai Editre, Éless Tímeára, vagy Bárdos Saroltára gondolni. Újabban azonban egyre többet találkozhatunk Varga Laurával is, aki a sárospataki Tokaj Hegyalja Egyetem üdvöskéjeként állandó szereplője a fotóival az UniTHE FB oldalának.

A szokásos hajnali kelés után úgy elindultunk, hogy rögtön ott is felejtettünk egy katalánt Plovdivban. Miután visszamentünk érte, még várt ránk egy borászat, mielőtt megérkeztünk újra Szófiába, az Urbán Wine Fest-re.

Mesélhetnék a kezdetekről, mert ott voltam, amikor megszületett a Franc&Franc ötlete, mesélhetnék az elmúlt évek hat rendezvényéről, mert nem hiányoztam egyikről sem és mesélhetnék az ideiről is, mert a hetedik a jövőbe vezet. De persze sok mesére nincs idő, a kortárs olvasási szokásoknak megfelelően röviden és összefogottan kell információt átadni, ne kalandozzak mindenféle sztorikkal. Ma élőben tudósítunk a villányi Franc&Franc konferenciáról, jönnek a borok, a háttérsztorik, és ugye az idén megrendezett első cabfranc-vébé sem érdektelen, szóval azért néha mégiscsak mesélek...

Több órás reggeli buszozás után visszatérünk Plovdivba, de ezúttal már nem csak a borokon lesz a hangsúly, jut majd idő a városnézésre is!

Pohl Péter már az egyetemről egyből a Sauska borászatba került, hogy aztán egészen fiatalon legyen az egész birtok igazgatója, Villánnyal, Tokajjal és Budafokkal, pezsgővel és aszúval, Villányi Franccal és tokaji sárgamuskotállyal együtt. Eközben viszont megmaradt ugyanannak a szerény sváb gyereknek, aki mindig is volt.

Noha a múltkor túl lelkes nem voltam a cseh boroktól, Márton-napra ez megváltozott. Prágában nem lehetett kikerülni a minden kerületben Márton-napi piacokat és azokon borkóstolókat hirdető plakátokat, az éttermekben pedig már hetekkel ezelőtt hirdették a Márton-napi hétvége menüsorát a borokkal együtt. Svatomartinské, azaz Szent Márton-nap, ez szerepel egy libával és többnyire valamelyik szép morva dűlő látképével a plakátokon és a borok címkéin is, országszerte közösen használt logóval, rajta a szenttel egy fehér lovon, bordó háttér előtt. A lelkesedést nem annyira a borok maguk okozták – noha kétségkívül tisztességesen vannak elkészítve –, hanem az ügyesen kitalált koncepció és a prágaiak lelkesedése a saját boraik legfrissebb évjárata iránt.

Kisbusznyi csapatunkkal elindultunk a felkelő nap irányába, hogy kora reggeltől késő estig borászatról-borászatra szálljunk, mint egy megvadult molylepke. Hosszú és fárasztó nap volt, de maximálisan megérte.

Eljött a nap, hogy megünnepeljük a mavrud szőlőfajtát, aminek a nevét a laptopom helyesírás ellenőrzője minden alkalommal davrudra változtatja. Sok borleírás, de nem lesz benne egyetlen mavrud sem…