Talán eddig még soha nem látott számú palack gyűlt össze a Szerdai Borklub aktuális kóstolójára. Érthető, hiszen népszerű a merlot, és a környéken nem sok pincét találni, ahol ne foglalkoznának vele, és általában jól is érzi magát a délebbi borvidékeinken. Reménykedtünk, hogy a kóstoló végeztével kicsit kiszélesedik a látókörünk a merlot-t illetően, találkozunk általunk eddig még nem ismert arcaival. A hazai merlot-körképbe egy vendégművész is érkezett, de a vakkóstoló ellenére mindenki kiszúrta a kaliforniai bort...

Amikor Ivica azt mondta, hogy az étterem kicsit távol van, némileg eldugott helyen, és ne forduljunk vissza, bármit is látunk, csak menjünk végig az úton – kicsit csodálkoztunk. Az út végén ott lesz, amit keresünk, mondta, és mi hittünk neki. Belső-Isztrián átvágni jó kaland. Szép tájak, szőlők és olajfa-ligetek között, kecskék és bárányok, magányos pásztorok és egy kisvárosban eddig még sosem látott felirat a bankon: Betörés miatt zárva...

Aki Márton napján újbort nem iszik, egész évben szomjazik! Eme fenyegető mondásra és a közelgő Márton-napra tekintettel körbekémleltünk, hol és mi várja az érdeklődőket. Olvasóink ezekből szemezgethetnek.

Egy késő őszi délutánon vonatoztunk el ismét Sopronba. Célunk pedig a Gangl család borainak és pincéjének megismerése volt. Az évek során a Buschenschankban és a szüreti fesztiválokon már számos borukat sikerült kóstolnunk, de természetesen az este során ért bennünket jó néhány kellemes meglepetés.

Farkasszemet néztünk a fekete lovag rettegett seregével. A gyalogsága gyenge volt, a könnyűlovassága bizonytalan, de a nehézlovasság áttiport rajtunk. (Maradékaink szégyenszemre dobozban, haza.) A Fekete Lovag Étteremben lovagi tornáztunk a Magyarürögi úton.

Van Pécsett egy férfi főzőegylet. Volt tavasszal egy Borhoz ételt pályázat, amelyet a Heimann Családi Birtok hirdetett meg. A múlt héten a főzőegylet bemutatta, mivel is pályázott. És mivel mi is pályáztunk - nota bene bekerültünk a 12-36 közé -, bennünket is meghívtak. El is mentünk, főztünk, beszélgettünk, borozgattunk, ellestünk trükköket és ellestek tőlünk is furfangokat. De ez így volt kerek.

Van az úgy néha, hogy meglepetést szeretnénk okozni a többieknek. A baj akkor van, ha mindenki ebben a meglepetésben utazik. A rajnai rizlingekkel úgy jártunk, hogy senki sem hozta a magyar standard rajnaikat, nem volt Bussay, sem Pannonhalmi, a többiekről nem is beszélve. De legalább sok ismeretlent kóstoltunk, sokat használtuk a kiöntőt és azért volt néhány emlékezetes bor.

Első alkalommal hirdetett borvacsorát az Enoteca Corso. És már első alkalommal jól választottak: a mozsgói&dél-tiroli Andreas Ebnert (képünkön) hívták meg, aki azon túl, hogy izgalmas borokat hozott, olyan személyiség, aki szimpatikus akcentusával remekül el tudja „adni” a borait, a filozófiáját. És ne feledkezzünk meg az ételsorról sem, hiszen a bor hiába rendkívüli, egy borvacsorán sokszor ezen áll vagy bukik a történet. Itt folytatódik.

Rejtélyes módon jutott el postafiókunkig egy levél, amelyben meghívtak bennünket a geresdlaki Gőzgombóc Fesztiválra. Immáron a másodikra. Elmentünk, jegyet vettünk, a gyereket befizettük a körhintára, belekortyoltunk Walter Gyula olaszrizlingjébe, no meg hefenknödelt kóstoltunk: babbal, szalonnával, négyszázért.

Struccvadászaton voltunk a Korhelyben a Király utcán (na jó, Boltív köz). A mogyorót triplán számolták fel, és kiderült az is, hogy három nem egyenlő öttel. A korhelyleves rendben volt, de kár volt ragaszkodni a “strucccuccokhoz”: a csülkös sztrapacskával jobban jártunk volna.