A Pécsi Borvidék mutatkozhat be március 14-én Budapesten, a Sas Centerben, a Colour WineWorld szervezésében. Ott lesz a Lisicza Borház, a Planina Borház, Szabó Zoltán (képünkön) és Walter Gyula, de lesz kiállítás Tatai Tibor műveiből, sajtok Mozsgóról és húskészítmények Dunaszekcsőről. Azt kell mondanunk: a részvétel (szinte) kötelező.
Az év borászának választott bortermelő borait kóstolni mindig izgalmas dolog. Ilyenkor néha akaratlanul is magasabbra kerül az a bizonyos léc és kritikusabb lesz a kóstoló is. Persze nem tudhattuk előre a kóstoló kijelölésekor, hogy a Konyári család ilyen rangos díjjal lesz gazdagabb, mire boraik a kóstoló poharainkba kerülnek. Adva volt tehát a magas elvárás és nyolc tétel.
Március 4-én már ötvenharmadik alkalommal tartotta meg a PTE Szőlészeti és Borászati Kutatóintézete a hagyományos évkezdő szőlőmetszési bemutatóját a Szentmiklós-hegyi Kísérleti Telepen. A rendezvény célja, hogy hasznos tanácsokkal és előrejelzéssel segítséget nyújtsanak a felkészüléshez az idei évre a partnergazdaságoknak, kistermelőknek és a szőlőt szerető kertészeknek.
Március harmadikán ült össze a Pécs-Mecseki Borút által összehívott zsűri, hogy a termelők által beküldött mintákból kiválassza azokat, amelyekből később házasítás útján kikerül az Európa Kulturális Fővárosa (EKF) Pécs 2010 hivatalos bora. A tervek szerint 2010 számozott palackban, 2010 forintért kínált reprezentatív bor fehérbor kategóriában cirfandli lesz, míg vörösborként egy cuvée készül cabernet sauvignon, cabernet franc, merlot és kékfrankos fajtákból. A zsűri az előválogatást megtartotta, a házasítás indul!
Mondhatnánk, a gasztronómia a néplélek tükre, persze, ha itt ezután az következne, hogy Svédország a fekete lé és a cukrozott ízek hazája, nem lennénk teljesen igazságosak. Inkább nézzünk meg egy mélyebb valóságot. Minden régió gasztronómiája tükrében ismerszik meg a legélvezetdúsabb kitárulkozásban. Svédországban utazva a funkcionalitás, tömörség, precizitás és vendégszeretet furcsa keveréke rendkívül gusztusos tálalásban köszön vissza bármerre, ahol az ember kávét és süteményt próbál magához venni. Új szerzőnk: bálint puli, skandináv élményeiből merít bemutatkozó írásában.
Folytatja borvacsora-sorozatát Siklóson A Borozó. Március 14-én a helyi Brunyai Pince mutatkozik be a helybéli és Siklósra ellátogató gasztroborbarát közönségnek.
A Tolna megyei Tengelicen, a Hotel Orchideában rendezték meg a Dél-Dunántúli Regionális Idegenforgalmi Bált és Díjátadó Ünnepséget, melyen a szakmában legeredményesebb szolgáltatók díjait is átadták február 21-én.
Második alkalommal rendezték meg Bosznia-Hercegovina fővárosában a Vino Fest elnevezésű nemzetközi borfesztivált. A kétnapos rendezvényen, amelynek a Hotel Holiday Inn adott otthont, elsősorban a volt jugoszláv tagállamok (Szlovénia, Horvátország, Montenegró, Szerbia, Macedónia és a házigazdák) képviseltették magukat, valamint magyar pincészetek a Pannon Borrégióból. A fesztivál alatt nemzetközi borversenyt is rendeztek, ahol a zsűri 6 magyar bort is aranyérmesnek minősített.
Lehet-e cukrozni a misebort? Milyen szerepe volt a bornak a konyhában kétszáz évvel ezelőtt? Mekkora egy Littke magnumpalack? Miből itták a bort régen? Hogyan kell a borból gyógyszert készíteni? Hogyan néz ki egy tömör ezüst borhűtő, vagy egy ’63-as cirfandli? Többek között ezekre a kérdésekre kaphatunk választ, ha ellátogatunk a Janus Pannonius Múzeumba (Pécs, Rákóczi út 15.), a "Test és lélek gyógyszere – a bor" című kiállításra. Ahol minden szerencsés századik látogató bort kap ajándékba. Rajta hát.
A régión kívülről érkezik borász az Enoteca Corso étterembe február 27-én. A borvacsorán az extravagáns fertőrákosi borász, Horváth József „Ráspi” boraihoz ígérnek hasonlóan különleges ételeket a szervezők.