Néhány hete az a szerencse ért, hogy egy igazi legendával, Varga Jánossal csoroghattam át az osztrák Dunakanyaron, Ulmból Újpestre tartva. Ha pedig ott voltunk, nem maradhatott el egy kikötés Dürnsteinben és persze egy palack helyi bor elfogyasztása sem.

Az elmúlt hetekben két olyan grafikon is napvilágot látott, amiről azóta is mindenki beszél, legalábbis a közösségi média felületeken. Mindkettő Kínát veszi szemügyre, az egyik a borimport adatokat, a másik a kínai bortermelést és borfogyasztást. Elképesztőek az adatok, de vajon mi vezetett ide? Lássuk!

Zajos siker egyelőre a magyar borszakírás reformja, az első rész pozitív fogadtatása alapján van igény a helyesen központozott mondatokra: ennek örömére exborász és exborszakíró szerzőink el is temetik a pécsi borvidéket. Olyan eretnek gondolatokkal, mint hogy a zöldideológia tönkreteszi a borászatot és hogy csak szőlőtelepítésért cserébe lehessen kiadni építési engedélyt Pécs északi részén.

Egy exborszakíró és egy exborász vitázik, miután végigitták az estét, hátha értelmesebb anyagot hoznak ide össze, mint a borszakírás nagyjai. Rottyos déli borokról, facebookozó borásztársadalomról, Dél-Olaszországról, történelemről, Jancis Robinsonról. Szakítunk a győrffyzoltáni hagyományokkal, vagy ellenkezőleg, négyzetre emeljük őket? 

„Magamon kívül más ilyen ember ha vajon él-e még ily könnyedén?!“ - énekli Figaro, a sevillai borbély Rossini operájában. Sajnos a hazai bortermelőt nem csak a Szekfü által emlegetett „lelki alkata“ akadályozza meg az ilyesféle pozitív gondolkodásban…

A cím talán kicsit félrevezető, valójában arra céloztam, hogy a CMB pezsgőversenye zajlott az Olaszországhoz tartozó mediterrán szigeten, úgyhogy miután a versenyen megkóstoltam vagy százötven pezsgőt, jöhetett a ráadás a pincészetekben…

A Pécsi borvidék kivételesen izgalmas termőhelye hazánknak. A Mecsek déli lejtőitől a mohácsi Duna szakaszig húzódó terület széltől védett mediterrán dűlőin vígan mosolyognak a szőlőfürtök. Ha kóstolót tartok, mindig igyekszem becsempészni pécsi tételeket a sorba, ezek közt általában Planina is szerepel. Nem véletlenül, hiszen a déli szláv gyökerekkel bíró Horváth Zoltán nem csak a Pécsi borvidéken, hanem azon belül is Mohácson, szülővárosomban készíti jobbnál jobb borait. Bár előbb ismertem őt, mint tamburazenészt, az elmúlt húsz évben Zoli bebizonyította, hogy a tehetség számtalan úton törhet utat magának. 

Hazánkban az elmúlt években egyre komolyabb marketing(kommunikációs) irány lett a borvidéki szintű, közösségi márkák kifejlesztése. Fenntartásuk azonban meglehetősen macerás, legalábbis ami a magyar eredményeket illeti, igen vegyes a kép. A következőkben éppen ezért néhány gondolat következzék a közösségi márkák kialakulásáról, szerepéről, megjelenési lehetőségeiről és azok értékeléséről.