Újra köztünk vannak a rókák. Évek óta durrogtatom el ezt a nem túl frappáns közhelyet, de még mindig megvan a maga bája számomra. Immár negyedik éve kísérem figyelemmel a fuxlik történetét és tudósítok róluk minden egyes alkalommal a Pécsi Borozó virtuális hasábjain. Nem titok, hogy a rókaborok több okból kifolyólag is közel állnak a szívemhez, hiszen ezt már többször kifejtettem az előző cikkeim kapcsán. A lényeg még mindig ugyanaz: szeretem, mert a francia vonatkozású rozéval ellentétben sokkal inkább a miénk, másrészt hiánypótlónak gondolom, harmadrészt pedig, mert egy olyan összefogást képvisel a borászok között, ami példaértékű.

Immár negyedik éve kísérjük figyelemmel a szekszárdi fuxlik történetét és rendre tudósítunk is minden egyes szériáról. Idén sem lehetett ez másként, hiszen bevallom, minden tekintetben közel áll a szívemhez. Egyrészt, mert sokkal inkább a miénk, mint a francia vonatkozású rozé, másrészt, mert hiánypótlónak gondolom, harmadrészt pedig, mert egy olyan összefogást képvisel a borászok között, ami példaértékű.

Márciusban kezdetét vették egypincés kóstolóink, rendhagyó módon kapásból három vendéggel. “Mikropincészetek” címmel egy olyan programot szerveztünk, ahova kis területen, egyedül gazdálkodó fiatal borászokat hívtunk meg. Ahogy terveztük is, az este sokkal kötetlenebbül zajlott, mint a tematikus kóstolóink esetében. 12 borral kísérve a fiúk bemutatták a pincészetüket, beszéltek a kezdetekről, a munkamódszereikről, a szőlőfajtákról, valamint az egyes tételek sajátosságairól.

Körülbelül negyedjére ülök le avval a szándékkal, hogy írok néhány sort a pörkölésről – és most valóban ez fog következni. Így utólag belátható, a szándék az elején kicsit légből kapott volt, hiszen mégsem a fejjel a falnak, majd az ütött résen tovább-elvét követjük, mert a kávés ember nem rohan, nem az instant koffein mámort hajhássza, hanem gyönyörodáz és a babszemekbe zárt szépséget kutatja nyughatatlanul.

A borszakkörben utazni is lehet. Nemrég például Jules Verne nyomdokaiba léptünk, Föld körüli utazásra indítottuk szakköröseinket. “80 perc alatt a világ körül boros pohárral a kézben” címet viselő kóstolónk során bejártuk az ó- és az újvilágot, ahol kiválasztottunk egy-egy borrégiót és megkóstoltunk egy-egy tipikus bort. 80 bor nem jött össze, pedig az is kevés lett volna..

Volt ebből a borból két palack a pincében, nemrég pakolásztunk, kibontogattam egy csomó dobozt, mi is rejtőzködik bennük, ott voltak. Épp kellett egy régebbi CF a boriskolába, nosza elvittem az egyik palackot magammal. A másikat már otthon bontottam ki, kellett a kontroll. Rég volt már ilyen vörösboros élményem.

Már jó ideje tudjuk, hogy kávé és bor rendkívül közel állnak egymáshoz. Most nem térünk ki a kávébab és a szőlő sajtosságaira, a feldolgozási folyamatokra, az elkészült italok közötti párhuzamokra vagy a kóstolási metodikára, de tény, hogy a köztük lévő rengeteg hasonlóságnak köszönhetően - melybe az ember elsőre bele sem gondol - van mód arra, hogy egyidejűleg kóstoljunk kávét és bort. Ezen túlmenően abban is van párhuzam, hogy remekül kombinálhatóak más ízekkel, így különféle ételekkel.

Legutóbb utaztunk egy keveset a kávébabok genetikai mélylélektanában, így mostanra a Kedves Olvasó már némiképpen járatossá vált abban, hogy kié a gyerek. Azonban amikor gőzölgő kávénk fölé hajolunk, hajlamosak vagyunk elfelejteni azt az aprócska momentumot, hogy a kávészemek fantasztikus, pirospozsgás cseresznyékben érkeznek a Földre, mintha eszük ágában sem volna azokból kibújva, végül a pörkölő üzemek titokzatos alkímiájában az ősz különféle árnyalatait magukra szoliztatni…