Körülbelül negyedjére ülök le avval a szándékkal, hogy írok néhány sort a pörkölésről – és most valóban ez fog következni. Így utólag belátható, a szándék az elején kicsit légből kapott volt, hiszen mégsem a fejjel a falnak, majd az ütött résen tovább-elvét követjük, mert a kávés ember nem rohan, nem az instant koffein mámort hajhássza, hanem gyönyörodáz és a babszemekbe zárt szépséget kutatja nyughatatlanul.

A borszakkörben utazni is lehet. Nemrég például Jules Verne nyomdokaiba léptünk, Föld körüli utazásra indítottuk szakköröseinket. “80 perc alatt a világ körül boros pohárral a kézben” címet viselő kóstolónk során bejártuk az ó- és az újvilágot, ahol kiválasztottunk egy-egy borrégiót és megkóstoltunk egy-egy tipikus bort. 80 bor nem jött össze, pedig az is kevés lett volna..

Volt ebből a borból két palack a pincében, nemrég pakolásztunk, kibontogattam egy csomó dobozt, mi is rejtőzködik bennük, ott voltak. Épp kellett egy régebbi CF a boriskolába, nosza elvittem az egyik palackot magammal. A másikat már otthon bontottam ki, kellett a kontroll. Rég volt már ilyen vörösboros élményem.

Már jó ideje tudjuk, hogy kávé és bor rendkívül közel állnak egymáshoz. Most nem térünk ki a kávébab és a szőlő sajtosságaira, a feldolgozási folyamatokra, az elkészült italok közötti párhuzamokra vagy a kóstolási metodikára, de tény, hogy a köztük lévő rengeteg hasonlóságnak köszönhetően - melybe az ember elsőre bele sem gondol - van mód arra, hogy egyidejűleg kóstoljunk kávét és bort. Ezen túlmenően abban is van párhuzam, hogy remekül kombinálhatóak más ízekkel, így különféle ételekkel.

Legutóbb utaztunk egy keveset a kávébabok genetikai mélylélektanában, így mostanra a Kedves Olvasó már némiképpen járatossá vált abban, hogy kié a gyerek. Azonban amikor gőzölgő kávénk fölé hajolunk, hajlamosak vagyunk elfelejteni azt az aprócska momentumot, hogy a kávészemek fantasztikus, pirospozsgás cseresznyékben érkeznek a Földre, mintha eszük ágában sem volna azokból kibújva, végül a pörkölő üzemek titokzatos alkímiájában az ősz különféle árnyalatait magukra szoliztatni… 

A tavalyi év pincészete szép, zsúfolt telt házat produkált a pécsi Kalamárisban tartott borkóstolón. Hozzájárult az is, hogy elég jelképes áron lehetett megkóstolni a Koch Borászat 13 tételét, plusz az est zárásaként Koch Csaba egy Irsai Olivér szőlőpálinkával is kedveskedett a vendégeknek.

Ha már külföldi borok voltak minap kóstolóasztalunkon (portugál és montenegrói pincészeteket vizslattunk), még pár bort becsempésztem a sorba, hogy tetszik a csapatnak. És az lehet a következtetés, hogy érdemes odafigyelni minden szélirányba, mert jó borok nem csak nálunk készülnek.

Csütörtökön kóstoltunk, és csütörtököt mondtak a borok. No nem mind, de a kóstolt borok legalább felét nem szívesen látnám vissza a poharamban. Viszont akadt pár jó tétel is, amik miatt mégiscsak érdemes volt jegyzetelnem. Nem lesz hosszú poszt, előrebocsátom…

Egyszer hívtak egy pincebejárásra a pincészethez, ahonnan mostani bejegyzésünk témaborai származnak. Nem mentem, elég messze van. A kollégák később mesélték, hogy repülőgéppel vitték őket körbe, mert nem lett volna idő máshogy bejárni a birtokot. A mintegy 2300 hektár egybefüggő szőlőültetvény Európa-csúcsot tart, pedig egy kis országban találjuk meg, ma Montenegróba utazunk. 

Februárban rövid, de lényeges kitekintést tettünk a szekszárdi BorKultúra SzabadEgyetem keretein belül az osztrák borok irányába. “Ausztria - Világbotrányból a világsikerre” címmel négy burgenlandi pincészet mutatkozott be és hozta el borait.