Kérem Várjon!
Cikkek
Mindent az olvasókért!
Végigkóstoltuk a cseh borok harmadát, hogy neked már ne kelljen
Bukovics Martin
2022 May 20.

– Legyen az a mai program, hogy keresünk öt jó cseh bort! / – Jaj, de ne mááár! - A beszélgetés Szabó Zoltán hosszúhetényi borász és köztem zajlott, ő volt az, aki nehezen akaródzott vállalkozni a feladatra, addig ugyanis ahány cseh bort kóstoltunk, annyiféle stílust és minőséget láttunk, azaz hiába van mondjuk olaszrizling ráírva a palackra, annak garantáltan semmi köze nem lesz ahhoz, amit Ausztriától a Balatonon át a Vajdaságig erről a szőlőfajtáról elképzelnek, és az is lehet, hogy a palackban rejtőzik még közepes mennyiségű cukor is, hogy a bor végképp érthetetlen legyen.

A Wine Prague nevű nagy, múlt héten megrendezett közép-európai borexpó a helyszín, Prága külvárosában, vagy háromnegyed órányi buszozásra a tágabb értelemben vett belvárostól. A buszon mellettünk egy punk pár, a kilyukasztott fülű férfi vállán patkány, nem harap, nyugi, mondja, miközben az állat végig át akar mászni Zolira, a gazdája pedig érezhetően nem fürdött napok óta. A sofőr vagy kezdő vagy utálja az embereket, nagyokat fékez, nem találja a sebességet, van, hogy hosszú másodperceken át se kapcsol, hogy már zöld a lámpa – teljesen le van szedálva, mint a legtöbb cseh, arra tippelünk, hogy a komló nyugtató hatása miatt. A buszmegállóból bokrok között, frissen kitaposott ösvény visz a lelketlen expóépület előtti kerítéshez, dekoráció vagy felirat alig valahol, a betonplaccon rengeteg BMW és szőlődombos grafikás kisbusz parkol, eszerint megtaláltuk, tényleg jó helyen járunk, mondjuk attól kicsit megijedtünk, hogy a büfé előtt már nagyban aperolspritzezett pár vállalkozó. Angolul semmi nincs kiírva, cserébe kapunk egy jó nagy badge-et a nyakunba, a nevemet horvátul írták le, mellé azt, hogy press, Zoli vyrobce vína, azaz bortermelő.

A nagyteremben végre minden olyan, amilyennek lennie kell: szép, rendes kristálypoharak, külön a fehéreknek, külön a vöröseknek, naponta négyszer ingyen cserélni is lehet őket. Rengeteg cseh és morva kiállító: visszafogott érdeklődés övezi őket, a tömeg inkább a jellemzően importőrök által behozott olasz, francia boroknál van, főleg a pezsgők népszerűek, pár Champagne megkóstolása már a 40 eurós belépő árát is visszahozza, a csehek pedig a jelek szerint erre mennek. Pár külföldi cég pedig láthatóan arra, hogy a gyengébb tételeit elpasszolja Kelet-Európában: és hát ja, a cseh piac tényleg elég sok kétes déli és nyugati itallal van tele, túlárazva kicsit. A legprofibb kinézetűnek és koncepciójúnak magasan a számos termelőt közös arculattal felvonultató, pont a helyszín közepén lévő magyar stand tűnt – kellett is: a prágai borbárokban és éttermekben a közelség és a minőség ellenére alig vannak magyar borok –, szóval a magyar bormarketing végre úgy tűnik, azt csinálja, ami a dolga, ami viszont furcsa volt, hogy csak Magyarország képviseltette így magát, senki más nem – balkáni kiállító konkrétan nem is volt, a cseh piac úgy néz ki, az exjugó országokban, Moldovában, Romániában nem vonzó, kivéve Bulgáriában, bolgár borokat több importőr is felvonultatott –, feltételezhetően mindenki a ProWeinra készülődött.

Noha nem a közös magyar standon, de egy csehországi importőrnél a két szomszéd is összefutott: Szabó Zoltán (balra) hosszúhetényi szembeszomszédja, Schunk József 2020-as syrah-ját öleli magához.

A prágai expót úgy kell elképzelni, hogy minden borászatnak/borvidéknek/termelői haveri körnek – a morva apellációknak mind közös megjelenése volt – van külön standja, ott bármi megkóstolható, és ha este hétig megy a buli, akkor hatig mindenki próbál rendkívül kulturáltan, köpve kóstolni, és csak az utolsó órában rátölteni a vacsora előtt. Záráskor pedig indul a szabad rablás, hirtelen bárki érdekessé válik, aki még nem kezdett el pakolni – így sóztam rá egy olasz importőr Kanári-szigeteki banánborát egy prágai hotel beszerzőjére –, ilyenkor pár táskából nejlonszatyrok és a bejáratot a badge-ellenőrök távozását követően hirtelen megostromló nyugdíjasok is előbukkannak, hogy pár megbontva ott hagyott tételt hazavigyenek – a mennyiség egy teljes kollégium heti alkoholfogyasztását fedezné.

Nem akartuk megkóstolni, de az olasz importőr nagyon erősködött. Olyan, amilyennek várni lehetett: bor, banánízzel.

A cseh borok nemcsak a világ, a szűkebb közép-európai közönség, bizony még előttem is ismeretlenek. Annyit tudtam eddig róluk, hogy a jó 18 ezer hektáron (ez a magyar szőlőterület kb. harmada) működő cseh borászat 96%-a a katolikus Morvaországban működik, a maradék pedig elszórva máshol, a koncepció pedig az, hogy a középnémet borvidékekhez hasonló klimatikus és talajbeli adottságaikat és a Monarchia, az osztrák határ közelsége, valamint a csehszlovák szocializmus által adott és inspirált fajtaválasztékot (zöldveltelini, rajnai rizling, olaszrizling, zweigelt) megpróbálják a rendkívül sikeres bormarketinget működtető osztrákokat koppintva úgy eladni, hogy valamiféle saját arculatot alakítsanak ki.

Újabban a bio- és natúrboros hullámra próbálnak felkapaszkodni, több délmorva régió magát bionak kiáltotta ki, ahol bizonyos feliratok csak szigorú szőlőtermelési és borkészítési feltételek teljesítése esetén kerülhetnek a címkékre – ez egy jó esély a külföldön ismeretlen saját nemesítésű fajtáik (pl. pálava) vagy akár a rezisztens, azaz illatban-aromában ugyan szegényebb vagy csak simán butább, tompább, cserébe jelentősen kevesebb permetezést igénylő fajtáikból készült borok eladására.

A csehek szerint semmi gond nincs azzal, ha egy bor nem száraz. Nekem sincs, azzal viszont van, ha valahol nincs rendes száraz bor: száraz boraik többségét is úgy lövik be, hogy az a félszáraz és a száraz kategória határán legyen, még utóbbi felé billentve az analitikát. A cél nyilván a nem annyira tájékozott és vájtnyelvű fogyasztó kiszolgálása, vagy ahogy azt egy nagy borgyár vezetője magyarázta nekem: az a cél, hogy a sznob is szárazként élvezhesse kedvenc édes borát. Ez a hozzáállás Európa többi részén leginkább a széles tömegigényt olcsó borokkal kiszolgáló gigacégek sajátja, Csehországban borászati konszenzus.

A legtöbb cseh borász nem is értette, miért akadunk ezen fenn, csak pár importőr, volt, aki egyenesen közölte, hogy „if you want sugar, go to the Czechs”, mindenki más pedig magát a kilencvenes évek Németországában érezve próbál dacolni a fitneszfasiszta cukorellenes nemzetközi trendekkel. Ott volt ugyanis divat, hogy a borok ha nem is teljesen, azért finoman édesek legyenek (gyönyörű német névvel: lieblich), nem véletlenül keresték a Balatonnál a félédes borokat az azóta jobb esetben Mallorcára, a másik esetben Bulgáriára átszokott törülközős napágyfoglalók.

Bettina Lobkowicz Mělníkben, Prágától 35 kilométerre készíti borait. Épp egy palackos erjesztésű rizlingpezsgőt tölt: az alapanyag érezhetően nem pezsgőnek, inkább bornak készült.

A német és a cseh borászati hozzáállás ugyanis cukortartalom alapján rakja minőségi kategóriákba a borokat: minél érettebb az alapanyag, annál több a (potenciális) cukor: ebből kiszakadni és a világot átértékelni nehéz, de szükséges, az olcsón elérhető olasz mustsűrítmény (a borokat ezzel édesítik, nem cukorral: a szárazra kierjedt borba annyit kell tenni, hogy az a kívánt édességet elérje) ugyanis alapjaiban kérdőjelezi és semmisíti meg a rendszert. Ha ugyanis olcsón készíthető utólagos édesítéssel bor, nem lesz már akkora érték a természetes (édesítés nélküli) édes bor, mint amilyen mondjuk egy tokaji aszú. Ma már a német borászatnak ezzel a hozzáállással szakító, a világ legjobbjai közé tartozó elitje (ez a VDP nevű borászklub) és az átlagos pincék közötti minőségi és árbeli szakadék egyre nagyobb, Csehországban ilyesfajta látványos különbséget nem láttunk, büszke patriotizmust és pincevakságot annál inkább – volt termelő, aki a „legjobb két borát mutassa meg” kérdést nem is akarta érteni, hiszen nála az összes bor kitűnő. A második után menekültünk.

A másik feltűnő jelenség a piacon kapható 4-5 éves borok tömkelege: míg Ausztriában, Németországban, Magyarországon egy év alatt mindenki ki szokta tudni pörgetni az aktuális évjáratot, a cseheknek ezzel láthatóan gondjaik vannak. A naiv kérdésemre, miszerint tudatos borérlelési policyről van-e szó, senki nem válaszolt igent hamiskás mosollyal, hanem csak simán nem értették, miért fontos ez, miért nem azzal foglalkozom, hogy kekeckedés helyett a borukat (kamu)dicsérjem. A fogyasztó ezzel persze jól jár – a termőhelyi tipicitás mindig az érleléssel jön elő, csak kérdés, hogy amikor a fogyasztó azt az érlelt, nagyobbtestű, kései szüretbe hajló olaszrizlinget megvette 300 koronáról 170-re leárazva, ilyesmire vágyott-e, nem pedig egy friss, ropogós, gyümölcsös, fröccsként is élvezhető borra. Persze azok, akik mindenben rejtvényt, egy újabb talányt akarnak látni, kiváló helyen vannak: csak aztán nehogy az legyen a megfejtés, hogy technológiai hibák tömkelege miatt olyan a bor, amilyen, nem pedig azért, mert a Jóisten és földi helytartója, a borász ilyennek akarta.

És akkor jöjjön négy jó morva bor, az önfeláldozás határán sikerült azért találni ennyit.

  • Turold Ryzlink vlašský 2021. Tiszta, technológiailag tökéletesen elkészített bor a szép délmorva kisvárosból, az ország (és a lista alapján szerintünk is) messze legjobb termőhelyének tartott Mikulovból, az itt elvárt módon magas, de szórakoztató savakkal – a legtöbb cseh/morva olaszrizling ugyanis aranysárga színnel és lanyhasággal operál. Ez nem, még a zöldes színárnyalat is megvan. Finom, fajtajelleges olaszrizling, már-már tankönyvi példa, ez a pince többi boráról is elmondható, élvezhető, jól iható, nem bonyolult borok ezek. 200 korona, azaz 3000 forint. Ha a cseh mezőnyben nézem, szuper vétel, ha tágabb kontextusban, akkor nehezebben versenyképes: ezt a minőséget a magyar, osztrák, horvát fogyasztó kevesebb pénzért várja el – és meg is kapja.
  • Marcinčák tramín červený 2019. Cseh győzelem a magyar száj fölött: annyira erősködtek, hogy félszáraz létére kóstoljuk meg, hogy muszáj volt, és igazuk volt, a maradékcukor szinte fel sem tűnik, hovatovább jól áll. Szép, tartalmas, visszafogott és elegáns mikulovi bor, illatban virágokkal, ízben citrusokkal, zöldteával, semmi traminis hivalkodás, semmi idegesítő olcsó parfüm. 300 korona, ez 4500 forint. Egyéniség. Aki egy tényleg izgalmas cseh bort kóstolna, nyugodtan fizesse ki érte, aki beleásná magát a morva borok világába, vegye meg a többi fehérüket, azok is rendben vannak, főleg a pálava.
  • Šílová neuburské 2021. Ugyancsak Mikulovból egy tíz éve működő tízhektáros birtokról: a körző-vonalzó jeligével technológiailag tökéletesen tisztán elkészített fehérek kifejezetten egységes képet mutatnak még ízben is (hiába, értenek a pop műfajához, annak csúcsa kétségtelenül a krémes-ropogós félszáraz chardonnay frizzantéjuk volt), leginkább a neuburské/neuburger hozott lázba. Az osztrák szőlőfajta a határ másik oldalán visszaszorulóban van, a zöldveltelini mellett nem rúg ugyanis labdába, annál visszafogottabb ugyanis. Épp ez a szép benne – ha Morvaország az osztrákok által mellőzött fajtákból akarna magának világhírnevet, ez egy jó alap hozzá. 226 korona, 3400 forint.
  • Cibulka Ryzlink vlašský 2018. Híres, a plakátjain a példaértékűen felújított kastélya körül olaszkodó családi birtok Mikulovból, annak is az osztrák határ szélén lévő részéről. A Fertő-tó osztrák partján tudják, hogy az olaszrizlingből is készülhet aszú, Németországban pedig azt tudják, hogyan lehet egy édesbor rendkívüli módon friss és gyümölcsös. Ez a bor ezeket ötvözi: 170 g/l a maradékcukra, amivel a komolyabb aszúkkal van egy szinten. Tökéletes édesbor, egy az egyben a német Trockenbeerenauslesék világa. 350 korona, azaz 5300 forint a 0,375 literes palack. Nagyon korrekt ár, a jó tokaji édesek is ennyibe kerülnek, sőt, többe.

Figyelmes olvasók kiszúrhatják: rivaner (a müller thurgau egyesek szerint marketingkompatilis neve), nem neuburger/neuburské van a képen, mégpedig azért, mert inkább kóstoltunk fotózás helyett, másrészt meg az is finom.

Ezekkel szégyent senki sehol sem fog vallani, de akkora élményt, mint egy korsó, tankból csapolt hűs Pilsner Urquell, a többi cseh bor már nem adott. Bennünk volt a hiba?


A cikk eredetileg a Gemišten jelent meg: érdemes feliratkozni a hírlevélre, vagy akár elő is fizetni rá. Fotók: a szerző felvételei.

Legolvasottabb
banner
Legfrissebb
banner