Ahogy az a borvidéken megszokott, a Márkvárt család is generációk óta foglalkozik szőlőtermesztéssel és borkészítéssel, komolyabban azonban 1996-ban indultak el ezen az úton a nagyapjával közösen. A föld és a szőlő szeretetét is ő ültette belé, aki - bár gyerekként nem kímélte -, olyan alapokat adott, mely meghatározta az egész életét. A nagyszülői gazdaság 25 hektár szántóföldből és 10 hektár szőlőterületből állt a történelmi borvidék legkiválóbb dűlőiben, a folyó- és palackos borok hírnevét pedig a 2003-as Bikavér alapozta meg, mely a 2006-os bordeaux-i Challenge International Du Vin-en aranyérmet szerzett.

A különválásra és önállósodásra 2012-ben került sor. Ettől kezdve Jani kizárólag a palackos tételekre tudott koncentrálni, és azokra a fajtákra, melyek igazán kedvesek a számára. Az elmúlt években a szőlőterületeit 5 hektárra növelte, tartályokat, hordókat, gépparkot és pincét vásárolt.

„A szekszárdi irányvonallal teljes mértékben egyetértek, a borvidéket a helyi fajtákkal lehet fellendíteni. Amikor önállósodtam, vásároltam két öreg - 80-100 éves -, bakművelésű ültetvényt, hiszen a kadarka mindig is a szívügyem volt. Mindkettőn a Szekszárdra régen jellemző, világosabb bort adó, régi klónok teremnek. A borvidéken nagyon kevés, 6-7% az összes kadarka mennyiség, amin változtatni kell. A 2009-es kdarkám Szekszárd Város Bora lett - azóta sem nyerte el a fajta ezt a címet a borvidéken - ekkor kezdtem el még komolyabban foglalkozni vele. Régi vágyam volt egy kadarka aszú készítése, melyre idén végre sor kerülhetett. Október végi szürettel született meg egy illatában és ízében is szamorodni jellegű, 15,8% alkoholtartalmú, mazsolás ízvilágú, koncentrált tétel, mely teljesen spontán erjedt, úgy, ahogy a régi öregek is készítették.”

Az 5 hektáros területről - melynek alapját a Faluhely baranya-völgyi részén elterülő 3,2 hektáros családi örökség alapozta meg, és ehhez jöttek később a gyűszűvölgyi, sauli-völgyi és Jobbremetében lévő szőlők -, évente nagyjából 22-25.000 palack bor készül. A szortiment 7 tagból áll, melynek egy kis hányadát a rozé teszi ki, emellett készül egy alapküvé Ezerötös névvel, mellé pedig jönnek a fajtaborok - kadarka, kékfrankos, bikavér, syrah és cabernet sauvignon. A termelt mennyiséget szinte teljes egészében átveszi a Bortársaság, így neki sem a marketinggel, sem a kereskedelemmel nem kell foglalkoznia, azt csinálhatja, amit valójában szeret, a szőlőmunkát és a borkészítést. A pincészet teljes egészében családi vállalkozásként működik, hiszen felesége, Veronika végzi a papírmunkát és a címkézést a 3 kisgyerek nevelése mellett, Jani pedig amikor világosodik, már kint van a szőlőben egyetlen állandó munkatársával. Minden tőkét ők metszenek, kaszálnak, kapálnak, permeteznek. Műtrágyát és gyomírtót egyáltalán nem használnak, igyekszenek a minél kíméletesebb szőlőművelésre törekedni.

„Nagy igazság, hogy a szőlőben dől el minden. Alapjában azt hiányolom, hogy azok a kistermelők tűntek el, akik az egész folyamatot végig követik. Sokkal több családi pincészetnek kellene lennie, akik ebből élnek meg, hiszen régen a szőlő 2000 családot is eltartott a borvidéken, nem pedig 40-50-et. 24 éve foglalkozom napi szinten borral, és szerencsés vagyok, mert azt csinálhatom belőle, amit szeretek. Egyre jobban nekem áll a zászló, mert mennek fel a bérek, nehéz munkást találni. Most jött el az én világom, most értékelődött fel igazán a munkám. Igaz, nem nagy mennyiséget, 200 hl bort készítek, de szinte mindent magam csinálok, és nem is engedném másnak.”

Jani a kezdeti éveket követően hamar beleunt a nagyon vastag borokba és a szikár tanninokba, hiszen ezek sokkal inkább ünnepi alkalmakra illenek. Mindig is hordóellenes volt, meg is kapta anno a „Tartályos Jani” és az „Acél János” csúfnevet. A legtöbb bora tartályban érik - amit többszöri fejtéssel ellensúlyoz -, a néhány 10 és 5 hektós hordóba pedig syrah, cabernet sauvignon és bikavér kerül rövid időre.

A kékfrankost és a kadarkát azért kedveli, mert ezeket nap mint nap lehet fogyasztani. A syrahban az egyedi fűszerezettség fogta meg, de telepített merlot is, amit ugyan fajtaborként nem szeretne palackozni, inkább a bikavért erősíteni vele. Utóbbi amúgy is a csúcsbor kategória számára, amit 2000-ben készített először, és háromszor is megkapta a Szekszárd Város Legjobb Bikavérének járó címet.  Sőt, élete első legnagyobb, nemzetközi eredményét is neki köszönheti.  

 „A régi fajtákat, a kadarkát és kékfrankost nem ok nélkül preferálták többszáz éven keresztül, a bikavér pedig teret enged a fantáziának. Bár egységes bikavért nem tudunk készíteni, pincészetenként azonban törekedni kellene évről évre a hasonlóra. A kadarkával a rengeteg klón miatt van ugyan probléma egységesség tekintetében, de ez egy út, egy folyamat, amiről komolyabban kb. 10 éve kezdtünk el beszélni.

A világfajtákkal nem tudunk versenytársak lenni, nem tudunk és nem is kell kiugrani. Abba kell belegondolni, hogy ilyen karakteres kadarkák, kékfrankosok, bikavérek nagyon kevés helyen vannak. Szekszárdon ebben van az erő.”

Fotók: Kovács Viktor (Wineography)