Kérem Várjon!
Cikkek
Hungasztroring, avagy hungarikum-e vagy?
Gasztropápa levelei
Váncsodi József
2013 November 18.

Hosszan gondolkodtam azon, hogy vajon mi legyen ebben a negyedévben a közös nevező az Olvasó és köztem. És ahogy ilyenkor az általában történik: a legváratlanabb helyről érkezett az ötlet – köszönet érte Zs. G-nek! Meg amúgy is a magyar F1 futam is erre a periodikára esik, így nyomban megszületik a kohézió a téma, az asszociáció és a kialakult magyarországi helyzet között. Egyetlen életrajzi mozaikot azért meg kell osztanom az Olvasóval, amely szintén aktualizálja a témaválasztást: volt szerencsém néhány napot Berlinben eltöltenem, amolyan vakációzás címszó alatt. 

Nem volt bennem különösebb várakozás, éppen csak kiestem a munkahelyi mókuskerékből, és arra vágytam, hogy legyen végre levegőváltozás, azt sem bánva, hogy körülöttem németül zajlik a kommunikáció. Gyanútlanul sétáltam bele a kelepcébe, valami ott legbelül megpattant és életemben először éreztem magam vacakul, ahogy fővárosunk repteréről Pannónia szívébe sodort a hazatérés.

Eközben Magyarországon még nem ült el az újabb „hungarikume vagy” haraszt ropogtatás a pörkölt metafizikai stigmatizálása körül. Csak ücsörögtem, tömegközlekedtem, sejtjeimet egyenként tette próbára a perzselő meleg és azon gondolkodtam, hogy miért nem foglakozik a magyar nép komoly kérdésekkel?! Tudom, hogy az uniós szabályozás kicsit komplikál ezt-azt, de hogy ugyanakkor azt is megengedi, hogy komoly problémákról folyjék a diskurzus.

                                                                                                   Forrás: hatalyonkivul.hu

Az, hogy a pörkölt hungarikum-e, lássuk be: komolytalan kérdés. Lehet ezen vitatkozni, de abból kiindulva, hogy minden belevalóból világszínvonalút vagyunk képesek előállítani, vélhetőleg nem véletlen. Nekem sokkal szimpatikusabb volna, ha arról folyna a vitatkozás, hogy minőség szempontjából hol húzható meg a határ és/vagy mennyire lehet elnéző a fogyasztó, vagy az érték ítész.

Gyermekkorom szépen kiköveződött ilyen-olyan pörköltekkel, mert Magyarországon, ahol élünk, vitán fölül, az egyik leggyakoribb étel, különösen jellemző volt ez a rendszerváltás előtti időkre. Ennek több oka is lehet, amelyre még visszatérek. Volt szerencsém jó, közepes és egészen hitvány formáihoz, talán ennek köszönhetően nem a banánt, hanem a pörköltet untam, majd jó ideig el is búcsúztunk egymástól.

A pörkölt problematikája sokkal inkább abból fakad, hogy rém egyszerű étel. Gondolok itt arra, hogy nem kell hozzá méteres alapanyag lista, hanem néhány hozzávaló és máris sercenhet a zsiradék. Valószínűleg éppen ezért az étel becsaphatatlan. Egy ilyen helyzetben, mikor néhány hozzávaló illetve az időzítés eldönt mindent, nem lehet hibázni, de mellébeszélni sem.

A szabadosság odáig fajult, hogy egyes – e rovat számára nehezen értelmezhető – csoportok a vegetáriánus pörköltöt is megálmodták. Ez persze nagyon szép, igazán elnéző magatartás a gasztronómia ökölszabályaival szemben, ámde nagyjából annyira számottevő információ, mint a zöldségkolbász vagy a realisztikus hangokat adó gumibárány. Ugye nem kell tovább szőrszálhasogatnom?!

                                                                                                          Forrás: szeged.varosom.hu

De egy pillanatig visszatérve a sercenésre: a pörkölt állati zsiradékkal készül! Ettől eltérni nagyjából akkora gasztrokaland, mint növényi tejszínhabbal (?!) megkenni egy margarinos piskótát. Van kérdés? Köszönöm, ha nincs! Ettől a pillanattól aztán kicsit nagyobb a szabadság, alapanyag tekintetében, hiszen számos húsféléből készülhet pörkölt, amelyek között a marha mérföldkőnek számít, a sertés kevésbé szerencsés, a tisztességes és koros kapirgáló, falusi kakas kuriózumnak számít, a pacal pedig a férfi próbájának is felfogható; hasonlatos a vörösborhoz, amely pedig a nőé.

A filológiai aspektus azt sugallja, hogy a név észben tartása is fontos momentum a végkifejlet tekintetében. E figyelmetlenség kapcsán sokan hajalmosak nagyvonalúskodni, és így végül a sűrű szaft helyett valamiféle gulyásba hajló ábrándban úsznak a szertefoszlott álmok. Pedig a házasításnak helye van a műfajban, hiszen kiválóan működnek együtt különféle húsok, és belsőségek. Magam részéről bármilyen csábító gasztronómiai élményről hajlandó vagyok lemondani és/vagy több száz kilométert is utazni, hogy egyek a fölülmúlhatatlan dunaföldvári velős–körmös pacalpörköltből, amely Pozsgaiék udvarában, bográcsban készül… Kétség kívül ez is egy olyan hungarikum, amely itthon, ebben a hazában segít élni.

Augusztus van. Valahol az országban mintha éppen „Hungarikum Fesztivált” tartanának; gondolom ragacsos csinnadrattával, hivalkodó magyarkodással. (Persze mély tisztelet a kivételeknek!) Ahelyett, hogy arra törekednénk, hogy hazánk ízei úgy kerüljenek hószín abroszokra, diófák árnyékába, hogy meg se fordulhassék senki fejében, hogy ez a találkozás másutt, bárhol a világban megtörténhessen vele.