Bár borkóstolóra járni mindenképp érdekes, azért sokat számít az is épp hol kóstolunk, és az sem mellékes, épp mit. Néhányak szerint talán a kóstolt borok kellene az első helyre kerüljenek, azonban nálam az, hogy egy bor épp mennyire ízlik bizony számos tényezőtől függ. Meglepően sokat számítanak a kóstolás körülményei, egy ilyen esemény hangulata, amit az előzőeken túl még a résztvevők, a borászatok kollégái és a közönség összetétele is befolyásol. Sok tényezős dolog ez, na. Márpedig a bonyolult dolgok ritkán működnek igazán tökéletesen.
Fotók: Gyökösi Attila
Néhány napja egy olyan eseményen jártam, ahol ez valahogy mégis összeállt. Az Egri Borműhely szervezte eseményt az Aria hotel tetőteraszán rendezték. (High Note Sky Bar - lássuk be, egyszerre menő és elrettentő az elnevezés.) Már említettem talán, hogy én tetőtér, tetőablak, tetőterasz, padlás, kémény, stb. mániás vagyok, tehát ahogy megjött az invitálás az eseményre, rögtön jeleztem, hogy ki nem hagynám a lehetőséget, ott leszek.
Ezen a délutánon 10 egri borász válogatott borait kóstolhattuk. Egy ilyen eseményen a legtöbb borszakíró meg blogger igyekszik minél több bort végigkóstolni, közben szorgalmasan köpködve a kóstolópoharak tartalmát, miközben bőszen jegyzetel. Tagadhatatlan, ez igazán derék tőlük, remek, hogy vannak ilyen önfeláldozó szereplői a boros társadalomnak. Jómagam azonban jó ideje eldöntöttem, ha már ilyen eseményekre jár az ember, akár jól is érezheti magát. Itt is eszerint jártam el, eleve nem törekedtem teljes kép alkotására, és minden jelenlévő bor végigmustrálására. Csak néhány, természetesen némiképp önkényesen kiválasztott borászat néhány tételét kóstoltam. Azt viszont igazi kortyban, mert hát a bor élvezeti cikk és az élvezethez a korty lenyelése is hozzátartozik.
Mielőtt a borokra térnénk, azért néhány szó a város tetejéről még. Budapest minden indokolatlan körúti kerékpársávja, hajléktalanok és koldusok uralta tere, végeláthatatlan útfelbontása és az ezek következtében kialakult, még végeláthatatlanabb dugója ellenére kedvenc városom. Pedig ugye általában utcaszintről szemlélem. Ehhez képest az Aria hotel tetőterasza (juszt se írom többet le a hivatalos nevét) azért ügyesen felül emeli a szemlélőt az összes említett »nyűgön«. Ott fent a tetők szintjén a terasz sárga párnáin üldögélve egyszerűen jó. Lehet csodálni a környék karnyújtásra lévőnek tűnő csodálnivalóit és persze a távolabbiakat is. Közben az ember valahogy jobbnak érzi magát, kicsit közelebb az éghez, és mindahhoz, amit ez - mármint az ég - számára épp jelképez.
A bornak amúgy is jót tesz a magasság, ahogy ezt Lamport József, Thummererék főborásza mondta két bortöltés közben, amikor elárultam neki a tetőmániám. Szóval aligha vagyok ezzel egyedül.
És akkor a borokról is pár szó. Egerről lévén szó, nyilván kóstoltam jó néhány bikavért, például Bolyki mester 2018-as bikavérét és persze Gál Tiborék Egri Bikavér Superior 2018 és Pajados Bikavér Grand Superior 2017 borát. (A Gál standnál ez alkalommal Gréti volt a háziasszony, mondanom sem kell, le is ragadt ott minden férfiember némi alapos kóstolóra és tereferére. Én is, naná.) Szóval a fokozatosság elvét megkerülve nyitásként bikavérek. Aztán viszont bátorságot merítve a nedűkből kipróbáltam néhány számomra ismeretlen tételt is, mert igaz ugyan, hogy a járt utat nem ajánlott elhagyni a járatlanért, de néha azért sülhet ki ebből is jó.
Bolyki Jani például megmutatta a Könnyű álmok pezsgőjét. Ami finom is, különösen ha onnan nézzük a dolgot, hogy manapság lassan minden borász úgy készít pezsgőt, mintha kötelező lenne. És hát mi mindenkinek gratulálunk is ehhez, mert jó fejek vagyunk, meg a buborékot mindenki szereti. De köztünk szólva, szerintem azért ezek nem mind ütik ám meg a mércét. Nos, a Könnyű álmok legalább nem ezek közé tartozik, ez egy korrekt, friss, lendületes, izgalmas pezsgő. (Igazából nem is most először készül, de a korábbi évjárat nekem kimaradt, ahogy hallom hamar el is fogyott. Hiába, a különlegesség varázsa...)
Thummereréknél a Bokréta Cuvée lepett meg, ez egy királyleányka/muskotály cuvée. Kifejezetten finom, élénk, friss fehér bor, elvarázsoló virágillattal. Persze reduktív, némi erjedési szénsavval, ahogy kell. Tökéletes akár napközbeni, akár könnyű esti partybor stílű fogyasztásra. Ilyet kerítek is itthonra, mindenképp. Végig kóstoltam mindhárom tételt, a bikavér és a chardonnay is nagyon rendben volt, de valahogy ez az első, könnyű és nyilván nem túl komoly bor, a Bokréta lett a legemlékezetesebb.
A Petrény pincét még pár éve ismertem meg egy Big Band bikavérük kapcsán. Az ide elhozott Big Band Egri Bikavér 2015 verzióját nyilván nem hagytam ki, de aztán a sor többi tagja is elvarázsolt, a Chardonnay Battonage 2017 és az Astra Egri Csillag Superior 2016, egyaránt kifejezetten meglepő borok. Eleve az illatuk is megdöbbentett és hát az ízük is nagyon bejött. A chardonnay gyümölcsös, meglehetősen koncentrált, intenzív aromájú, mégis lágy, krémes érzetű bor. A fajtát kedvelő barátoknak mindenképp megmutatnám. Az Astra hárslevelű alapú házasítás, illata magával ragadó, egészen megdöbbentett. Ízében pedig tényleg ott van amit egy „Nagy Fehérbortól” várhatunk. Telt, az aromák egész garmadáját felvonultató bor, fűszeres, mondhatni tüzes. Ha már Eger, akkor kifejezetten alkalmas lenne például a végső ostromot megelőző erőt merítésre, aztán ugorhatunk is aprítani a kutyafattya török hadakat. Szerintem még győznénk is. (Regisztráltam Petrényék webáruházába is, nyilván.)
Nem vagyok büszke rá, de Kovács Nimród valahogy eddig fehér folt volt. Valahogy nem jöttek szembe a boraik. Most végig kóstoltam az ide hozott sort és meg kell mondjam, kár, hogy csak most került erre sor. A Battonage Chardonnay 2016, de főképp a »SOUL« Syrah 2017 bor igazán figyelemre méltó. (A zenei műfajokról elnevezett sorozat - Dixie, Soul, Blues, stb. - önmagában megvett, hiszen én anno azért többet írtam zenéről, mint borról…) a Soul egy vegyes hordókban érlelt syrah, illatában cseresznyés, talán földes jegyeket fedezhetünk fel, szilva, dohány, bőr fokozza a fajtára jellemző karaktert. Ízben pedig bársonyosan tanninos, szép lecsengéssel rendelkezik. Bejött.
Nagyjából ennyi, amit kóstoltam. Sajnos csak két órát tudtam maradni, ráadásul az eseményről egy valamelyes odafigyelést és koncentrációt igénylő megbeszélésre kellett siessek, szóval egy »nem köpködős« kóstolásból ennyi egy alkalomra elég is volt. Pont azt kaptam, amire számítottam. A hely, a tetőterasz nyilván 5 csillagos, és hát az egriek ide elhozott borai sem okoztak csalódást.
A tanulság mindenképp az, hogy meg kell keresni a világ összes pénzét, majd abból venni kell egy jóképű tetőtéri lakást, vagy akár egy komplett tetőteret a belvárosban, esetleg belbudán. Aztán, ha mindezt megtettük, berendeztük és belaktuk, akkor telivásárolni egri borokkal. Ezután már nincs is más dolgunk a hátralévő évtizedekben, mint kiülni a teraszra a kellemes naplementében, és elkezdi elfogyasztani a készletet. (Mondjuk, most, hogy már pezsgőket is találunk Egerben, akár reggel is kiülhetünk...)