Mert most is ez adta az izgalmat, más borvidékek, más felfogás, más fajták. (A dolog grill részéről nincsenek különösebb élményeim, a szombaton elfogyasztott, és a korábbi beszámolóhoz érkezett kommentben már méltatott lepény viszont tényleg szép emlék.) A vásárolható üvegpohár nem jött be, a kóstolókörre inkább maradtam a sajátnál, jobban jártak a borok is. Az emberek szokás szerint nem is nagyon használták az üvegpoharat, a borok nagy hányada műanyag pohárban talált gazdára, ami fröccs esetében evidens, de talán nem ártana szoktatni kicsit az embereket az üvegpohár használatára.

Pénteken volt egy kis terepszemle, ez alapján szombaton úgy döntöttem, hogy lehetetlen lenne minden pincét végigpörgetni, ezért most kimaradnak a Pannon Borrégiósok, csak az „idegenekre” koncentrálok. Ennek örömére egy Lisicza 2010-es sauvignon blanc-nal indítottam, nem hiszem, hogy van most szebb fehérbor a Pécsi borvidéken (Pannon Borrégióban?), nem hagyhattam ki. Kedvenc rozém idén a Planina Borház kékfrankosból és portugieserből készültbora, ebben most sem kellett csalódnom, natúr ízek, élő gyümölcsök, hibátlan sav. Aztán tényleg jöttek a nem régiós érdekeltségű tételek.

Elsőnek a csongrádi Ungerbauer Pince kínálatát kóstoltam végig, kiemelkedett az egyaránt nagyon szép savú, fajtajelleges 2010-es szürkebarát és chardonnay, a kékfrankos rozéjuk meg igazi techno bor, csupa tutti-frutti illatában és ízében is. Kimondottan tetszett a 2010-es kékfrankos és a 2009-es cabernet sauvignon, könnyed, de tartalmas homoki vörösek sok-sok gyümölccsel. A 2009-es pinot noir hasonló erényeket csillogtatott, egészen behízelgően édes illattal és ízekkel.

Csongrád után Egerbe ballagtam át a Kiss Pincéhez. Nagyon szép, tiszta és jó savú 2010-es leánykával indítottunk, de még jobban tetszett a 2009-es olaszrizling. Kóracélos tétel, szépen beérett anyag, fajtajelleges és illatában meg töppedt jegyek is megjelentek. A kékfrankos rozé visszafogottan elegáns volt, illatban és ízben is, szép naturális gyümölcsökkel, a csongrádinak pont ellentéte volt. Megnéztem a 2009-es Agria névre keresztelt vörös házasítást is, kis bikavérnek szánták, kékfrankos alap, és az is dominált benne. Jó ivású, jó zamatú vörösbor benyomását keltette, nagyon szép savakkal megáldva.

Egy standban lehetett kóstolni Miklós Csabi móri és Demeter Ervin tokaji borait. A száraz Demeter furmint 2009-ből nagyon tetszett, komoly, vulkáni anyag, meg is volt az ára (695 forint/dl). Igazán nagy vétel volt itt az édes szamorodni, beragadt tétel, kétezer párszáz forintért hozzá lehetett jutni egy palackjához. Gyönyörű édes bor, élő gyümölcsökkel és nagyon jó savakkal. Miklóscsabi Marilyn Mórról elnevezésű 2010-es királyleánykája (kis chardonnay-vel) nem jött be, nagyon hivalkodóan aromás illat és a vékony test mellett erős savak jellemezték. A kétezertízes chardonnay viszont szép volt, korrekt és szép példája a friss, ropogós chardonnay-nek.

Jött Badacsony és az Eddeger Pince. A 2009-es szürkebarát talán az egyik legszebb fehér volt a soron, telt, gyümölcsös, jó ivású, pici édeskével zárt a végén. A 2008-as pinot noir-t hagytuk levegőzni, de nem igazán talált magára, fülledt meleg illata volt, és ízében is ez jött. A kilences testvére már jobban tetszett, egészen déli hangulatú volt, nagy testtel, már-már túlérett illatokkal, de nem igazán jelent meg benne termőhely. Aztán kértünk chardonnay-ket is, de itt kisebb zavar támadt, mert a fahordós is nagyon fás volt, de a kóracélos meg még inkább, aztán ezt próbáltuk megcserélni, de végül maradtunk inkább a szürkebarátnál.

Már jócskán elmúlt éjfél, mire a mátrai Bárdos és Fia borok a poharainkba kerültek. Gyönyörű, fajtajelleges és nem túlzóan illatos 2010-es irsaival kezdtünk, és igazából a szintén 2010-es sauvignon blanc-ról és chardonnay-ről is ugyanez mondható el. Jó sav, fajtajelleges illatok, könnyed, gyümölcsös korty, valahogy így képzelem el én is a mátrai borokat. A merlot-cabernet franc rozé viszont nagyon lapos volt, karakteres illat és íz nélkül, sebaj, a fehérek kárpótoltak mindenért. Sajnos nem jutott idő például Dúzsi Tamás (állítólag melegen árult) rozéira (volt pár), az Agancsos Pince kitűnő portugieserére vagy éppen a Fekete Pince szekszárdi vöröseire, de az új felfedezése most kárpótolt ezekért a – könnyedén bepótolható – mulasztásokért. A biztonság kedvéért a Pécsi Püspöki Pincénél zártam egy Cuvée CXXXVI hosszúlépés társaságában, és összességében pozitív érzések kavarogtak bennem, kellett már egy kis változatosság!