Bor- és kultúrtörténeti sorozatunkban a Duna menti borvidékeket követjük a Fekete-erdőtől a Fekete-tengerig, Németországtól a Duna-deltáig, Sztrabóntól John MacGregorig, a Spätburgundertől a Gamzáig. Fotelkalandoroknak kedvcsináló, vérbeli utazóknak tuti tipp, borkedvelőknek pedig egy lehetőség, hogy minden pohárral más tájakon találjuk magunkat…

Németországban vannak, akik egyenesen a délkeleti tartomány távozását követelik a nagynémet hazából, mondván, ez az a hely, ahol felgyújtják a menekültszállásokat, ahonnan az AfD táptalaját adó hétfői Pegida-tüntetések származnak, ahol még maga a CDU is annyira jobboldali, hogy ha az Brémában lenne, onnan mindenki emigrálna, vagyis: túl sok ott a szélsőjobboldali, a német egységet követően nem sikerült integrálni őket a nyugatnémet gazdaság és társadalom által uralt új, közös országba, hovatovább, nem is akaródznak integrálódni.

Több apropó miatt bontottam meg ezt a bort. Egyrészt megfogadtam, hogy visszatérek a rendszeres, jegyzetelt kóstoláshoz – aminek mellékhatása, hogy a jegyzeteket időnként fel is töltöm ide. Másrészt megkívántam valami vöröset. Lehet harminchat fok odakinn, de estére a légkondi huszonhatra hűt, odakinn sincs már harminc, házi sonka volt és stifolder vacsorára, a család már alszik, én meg nézem a csillagokat. Mi más kell ide, mint egy jó oportó?