A fehérek és rozék után szokott bekövetkezni a szétlövés. A vörösborok világáról mindegyikünknek határozott, bár részleteiben igen eltérő véleménye alakult ki. Még a címben kiemelt jelző is elhangzott ezen az estén, amikor valaki a többiek által jónak tartott tételt porig döngölte. De hát így szép ez, a végére csak kialakul valamifajta álláspont. Most például az, hogy a 2007-esek jó formában vannak. A régebbi borokat jobban szerettük, mint a fiatalabbak jó részét. 

Egy kis szünet után ismét összejöttünk, kedden, a Kalamárisban, hogy a pannonborboltos srácok által előkészítet borokat megkóstoljuk. Nem voltunk kevesen, borból sem volt túl kevés, de a végén mégis elégedetten álltunk fel az asztaltól. A kóstolójegyzetek két részben következnek, az első mottója, címe SzabóZétől származik, aki szerényen így felelt, amikor bizonyos borpreferenciáit firtatta a csapat egy része.

Nem véletlen, hogy a borvidékek 1959-es kialakításakor megfeledkeztek Bakócáról. A kis észak-baranyai zsákfaluban ugyan van szőlőhegy, a szőlőhegy tetején szőlő, de az a Majláth-család birtokának része volt. Az államosítások idején azonban a szőlő a családi kastéllyal és a közeli téglagyárral együtt kikerült a Majláthok tulajdonából. Nagyüzemi termelés nem alakult ki, a szőlőtermesztés elhalt, csak néhányan műveltek meg saját célra néhány sort, így a település lekerült a bortérképről. Egészen a közelmúltig, amikor is negyven év és némi huzavona után Házler Enikőnek és Pieter Leemans-nak sikerült kijárnia a település kataszteri felvételét.