“Ez a magyar greco di tufo!” - lelkendezett a hosszúhetényi Szabó Zoltán, amikor megkóstolta a mohácsi Vince-napon a Planina borház tartályban lévő friss, 2020-as olaszrizling-szűztermését, ami azóta piacra is került. Az olasz ugyanis nem magyar, hanem osztrák, horvát és szerb klónok terméséből készült, így valami egészen mást mutatott, mint egy itthon megszokott olaszrizling. Én pedig azonnal tudtam: Horváth Zoltán bora és koncepciója annyira meggyőző, hogy lemondok az addig több hónapon át érlelt, de nem túl kiforrott tervemről, miszerint vegyesen ültetek mindenfélét, és a bécsi Gemischter Satz mintájára egybeszüretelem őket egy borba, inkább egy szőlőfajtán belül teremtem meg a sokszínűséget. A terület 340 méter magasan van, a mecseki szelek szépen fujdolgálnak rajta, még az olaszrizling iránt szkepktikusabb bortermelők szerint is a fajtának való!

Akkor, a koronavírus-járvány előtt még baromi jó bulinak tűnt a szőlőtelepítés: egy hétvégi, oltványvásárlással összekötött borozás Kutjevóban, szőlőnézés és borszalon Újvidék környékén, majd egy minibortúra a Fertő-tó környékén, majd összehasonlításképp a stájereknél, hiszen ott is vannak izgalmas klónok. Csakhogy miután a koronavírus március elején kíméletlenül elért Közép-Európába is, a határokat lezárták, kijárási korlátozásokat vezettek be nagyjából mindenhol, ráadásul az előbb említett két borász egy közös olasz bortúra miatt önkéntes karanténba is vonult: az eredeti tervekből semmi sem lett. Bennem viszont azonnal felgyulladt a vészjelző: hogy fogok így szőlőt telepíteni?

A horvát szál

Miután a magyar kormány pár napja bejelentette a koronavírus miatti veszélyhelyzetet, március 15-én reggel úgy ébredtem Pécsen: bár még egy egész hónap van a telepítésig, azért csak jobb lenne beszerezni minden oltványt, ki tudja, mikor zárják le emellé a határokat is. Úgyhogy foglaltam gyorsan egy pozsegai szállást online, majd indultam is Horvátországba. Nem jutottam messzire. Drávaszabolcsnál a határon megtudtam: pár órája lényegében bezárták magukat a déli szomszédok, oda betenni a lábamat vagy úgy tudom, ha 14 napig karanténba rakom magam, vagy úgy, ha kiszállás nélkül átutazom rajtuk. A horvát határőrnél bepróbálkoztam utóbbival, miszerint én igazából Újvidékre mennék, csak erre gyorsabb - elvégre szerb klón is kellene -, ám ekkor közölték, felőlük ezesetben mehetek, de nem tudják garantálni, hogy a szerbek nem tesznek karanténba azon nyomban, hogy beléptem Szerbiába, ugyanis semmiféle kommunikáció nincs a két szomszéd között ezügyben. Így hát visszafordultam, felhívtam a pozsegai szállásadót, hogy nem tudok jönni, és térítsen vissza, amennyit tud (nem volt tiszta, mennyire értette, de jött mail arról, hogy végül a teljes összeget visszatérítette) és azon gondolkodtam, hogyan jutok mégis hozzá a kutjevoi klónokhoz: kihozza nekem a határig valaki Horvátországból, ahol én átveszem?

Ezt az akciót elég nehéz lesz elmagyarázni helyben a határőröknek, akik aztán előzetes érdeklődésemre telefonon szigorú hangon közölték, hogy ezt az ötletet azonnal felejtsem el, eleve mégis hogy képzeltem. A kérdésre, hogy pontosan melyik jogszabály tiltja ezt, már nem voltak annyira szigorúak, inkább a horvátokra mutogattak: ők tiltják. Aha. Akkor kérjek meg egy drávaszögi kettős állampolgár ismerőst, hogy hozza át a határon? Ez se jó, mert amint visszatér Horvátországba, a horvátok 14 napig karanténba rakják őt is. Elhozatom valami futárcéggel Magyarországra, lévén csak az emberek szabad mozgását korlátozzák, az árukét nem? Az egyetlen fuvarcég, ami vállalta volna, hogy egyáltalán belekezd abba, hogy importálja a termékemet - ez ugyanis már annak számít -, többet kért érte, mint amibe az oltványok kerültek volna. Így a koronavírus-pánik megölte ezt a szálat.

Az osztrák szál

Ausztria az elsők között zárta le a határait március elején, Magyarországról pár napig csak egy-két határátkelőn lehetett átjárni hozzájuk. És eleve csak azoknak, akik valamilyen hivatalos papírral igazolni tudták, hogy sürgős teendőjük van az országban: például ott dolgoznak, vagy onnan szállítanak el Valami Nagyon Fontos Dolgot. Ezért az A3-2-es, kiváló savat és aromatikát adó osztrák klónokról egy kicsit le is mondtam, mígnem eszembe jutott, hogy azért ismerek én olyat, akinek van dolga a Fertő-tó környékén, hátha be tudja nekem szerezni őket. Burgenlandban rengeteg kifejezetten jó, számos hazai termelőt ellátó oltványos van, az Apetlonban/Mosonbánfalván borászatként is működő Tschidáékkal egy telefonhívás alatt el is intéztem mindent: 200 darab Welschriesling, passt, mellé pár tőkényi St. Laurent, pótlásként a kevéske zweigeltembe, kein Problem, legalábbis részükről.

Részemről lett Problem: ki hozza át az oltványokat? Hiszen aki elvállalta, egy órára rá közölte: sajnos mégsem tudja hozni másnap, mert időközben a járványra való hivatkozással, azonnali hatállyal ki lett rúgva az osztrák munkahelyén. Egy másik, itthon dolgozó, a munkája miatt különleges határátkelési engedélyt szerezni tudó családtagom aztán bevállalta a nagy feladatot: át is jutott sikeresen az osztrák határon, majd felhívott, és közölte, Hegyeshalom le lett zárva azt követően, hogy ő átment, rengeteg román, bolgár, macedón és török kocsi utasa sztrájkolt ugyanis amiatt, hogy nem engedik át őket az osztrákok, így nem tudja, vissza tud-e egyáltalán jönni Magyarországra, ugyanis az osztrák határőrök sem tudták megmondani neki, hol van még nyitva határ, de nézze meg Pamhagent/Pomogyot, az tök kicsi és el van dugva, tuti működik. És valóban: ez az oltványostól csak egy köpésre található kishatár lett végül a nyerő. Mikor visszatért Magyarországra, elmesélte: tőle az Ausztriába történő belépéskor el se kérték a speciális engedélyt, a magyar határőröknek visszafele pedig elég volt felmutatni a személyijét, se nem lázmérőzték, se nem kérdeztek tőle semmit, még azt se, hogy járt-e mondjuk Tirolban, az osztrák koronavírus-gócpontban, ahonnan ekkor szállingóztak haza a magyar vendégmunkások. Így végül csak meglettek az osztrák oltványok, amikből a biztonság kedvéért eleve többet rendeltem a tervezettnél. Köszi, anya!

A szerb szál

Itt ugye egy Fruska Gora-bortúra volt betervezve, összekötve a mindig kiváló újvidéki borszalonnal. Erről azon nyomban lemondtam, mikor a horvát határőrök közölték, hogy csak saját felelősségemre mehetek át Szerbiáig, illetve mikor meghallottam a hírt, hogy Vučić szerb elnök a határok lezárása mellett még azt is titkosíttatta, hogy hány darab lélegeztetőgép van az országban. (Hol volt akkor még a választások előtti szabadság, amiről aztán kiderült: csak manipuláció volt.) Pécsen volt elfekvőben pár SK-54-es klón szerencsére, igaz, csak a harmada annak, amit szerettem volna, de mind az olaszrizling klónok nagymestere, Szabó Andor, mind Szabó Zoltán meggyőztek arról, hogy Hosszúhetényben ezek úgy érzik majd magukat, mint én Josićéknál egy halpörkölt után, így végül a büszke 57 darab szerb SK-54-es olaszrizling mellé jó pár darab P.10-es klón és pár egészen új P.2/129-es került, utóbbiak a horvát klónokat helyettesítendő.

A hosszúhetényi szál

Maga a komplett telek 0,23 hektár, ezen van már egy présház, illetve 200 tőke zweigelt. Vagyis a mostani telepítés során nagyjából 0,18 hektáron szórnék szét nagyjából 540 tőkét - mivel ez nagyobb, mint 0,1 hektár, már kell rá telepítési kérelmet igényelnem annak minden bürokratikus lépésével, ám van annyira következetes a magyar jogalkotó, hogy telepítési támogatást már ne kaphassak, az ugyanis csak 0,25 hektár fölött jár. De természetesen minden papírmunka meg lett csinálva - a hivatalok a koronavírus-járvány miatt mintha még jobban rá is értek volna, hihetetlen gyorsasággal ment végig rajtuk minden.

Ha nem lett volna járvány, talán sose sikerül szőlőt telepítenem. Hirtelen hihetetlenül nyugodttá és kisimultakká váltak a dolgok. Egy csomó időm szabadult fel azzal, hogy Észak-Macedóniától Lengyelországon és Szerbián át Horvátországig sorra halasztottak el választásokat - ezekről mind tudósítottam volna a helyszínen. Ajvározás, prokupacozás és politikusinterjúk helyett a hangsúly így azon volt, hogy sikerült stresszmentesen földmunkákat végeztetni, szépen érett marhatrágyát hozatni, felmérni a területet és kiszámolni, hány tőke is kell pontosan, majd bejelölni, hogy mit hová. Noha szőlőmunkásokat még a járvány ellenére sem sikerült találni, így is a legjobbak, a pécsi borvidék elitje - Szabó Zoltán, Schunk József és Horváth Zoltán - jöttek segíteni. Ha ők nem jönnek, az a szőlő sosem nő ki olyan szépen és rendben, mint ahogy tette. Ki hidrofúróval, ki traktorral, ki a maga százkilós testsúlyával, ki szkeptikusan, ki magabiztosan, de mindenki nagyon lelkesen. Talajelőkészítés ide vagy oda, ez a meszes-agyagos mecseki föld nem mindenhol adta magát könnyen, a ciszterna nagyrészét ki is folyattuk a szőlőre. Mellé két rekesz szóda, 8 palack bor, és egy pezsgő a végére - simán lehet, hogy az akkori szabályok szerint illegális házibulinak is minősült a telepítés. Azóta is rendszeresen kell küldenem a fotókat a szőlőről, és küldöm is: 99 százalékos vagy talán még afölötti az eredés.

És hogy mikor lesz ebből bármi is? Miközben ezt írom, épp Olaszországba utazom inoxtartályokért. Egy Baranyához hasonlóan multikulti régióba, egy Trieszt melletti szlovénhez, az a neve, hogy Igor. Az inox szépen bekerül a pincébe, hogy a hosszúhetényi Szabó Pince mágusa néha ránézzen. A vörösbort megiszom majd a Pécsi Borozónak a feladatra jelentkező olvasóival, az olaszrizlingből viszont szeretnénk majd egy kicsit komolyabb sztorit is. Szóval ez még csak a kezdet kezdete, a szűztermésig hátra van még két év. Addig is: kösz, koronavírus, kösz, pécsi borászok!

Cikkünk a Pécsi Borozó 2020. őszi számában jelent meg.

Bukovics Martin az Azonnali.hu főszerkesztője.