Elsőre talán meghökkentőnek tűnhet, hogy a borleírások nyelvét vizsgáljuk, egyrészt azért, mert minden borleírásnak egyetlen célja az adott bort értékelni, így a szavakat tekintve értelemszerűen szűknek gondolhatjuk a felhasznált spektrumot. Másfelől pedig közkeletű - ámde téves - információ, hogy a rendszerváltozás, vagyis a kilencvenes évek előtt nem létezett borleírás, hiszen a boroknak nem volt sajtójuk sem. Ez egyrészt azt sugallja, hogy a magyar sajtótörténetben régebben nem írtak borokról és nem születtek borászati témájú cikkek, másfelől azt is magával hozza, hogy az emberek csak a kilencvenes évektől kezdtek el egyáltalán beszélni a borról, mint élvezeti cikkről és mezőgazdasági termékről. Mondanom sem kell, hogy mindkét megállapítás félrevezető.

A borkóstolás valójában nem más, mint a boriváshoz kapcsolódó legfontosabb modern kori rituálé.(1) A múltban a minőségi borok fogyasztása az egyén társadalomban betöltött szerepével függött össze, csakis az elit engedhette meg magának a magas minőségű borok fogyasztását, nem véletlenül szidta már Tinódi Lantos Sebestyén is(2) a földesurak tiszttartóit, akik a szegény költő szemét rossz borral akarták kiszúrni.

„Talám gonoszt monnak az udvarbírák,

Azzal sem gondolok, csak jó bort adjanak,

Ha büdös bort adnak Sebők deáknak,

Azzal ő uroktúl elbúcsúztatnak.

.

Esznek szegin ifjak fagyos étkeket,

Rejá innyok adnak büdös lőréket,

Szolgáló lejányoknak saván étkeket,

Rejá innyok adnak boros vizeket.“(3)

Az evés és az ivás mint kulturális és szociális esemény, folyamatosan átalakult, akárcsak a bor táplálkozásban betöltött szerepe is. A hangsúly eltolódott az érzékelés felé, ami magával vonta a növekvő igényt, hogy beszélni kezdjünk a borról. Ehhez azonban elengedhetetlen a kontextus ismerete, ami magában foglalja a készítéstől a fogyasztásig vezető utat és a folyamat résztvevőit, vagyis a szőlőtermesztőket, a bortermelőket, a kereskedőket, a borszaküzleteket, éttermeket és borbárokat, bevásárlóközpontokat és minden olyan helyet, ahol a fogyasztó megvásárolhatja, vagy éppen elfogyaszthatja a bort. Mindez arra is rávilágít, hogy a különböző anyagi helyzetben lévő és különböző iskolázottságú fogyasztók máshol és máshogyan találkoznak azzal a konglomerátummal, amit végső soron és igen szimplifikálóan borkultúrának nevezünk és így a különböző fogyasztóknak egészen más kapcsolatuk alakul ki a végtermékkel is.(4)

A bor manapság komplex kulturális termék, ami bár veszíteni látszik vonzerejéből, még mindig képes arra, hogy a fogyasztók általa fejezzék ki az egyéniségület, lévén óriási az elérhető borok választéka. A bor élvezete rituálékkal és diskurzusokkal övezett, vagyis borkóstolókkal, boros eseményekkel és bormagazinokkal, és bizonyos mértékben meghatározza azt, hogy milyen társadalmi csoporthoz tartozunk vagy szeretnénk tartozni, vagyis a „hierarchiák táplálékaként“ is felfogható.(5) De hogyan alakult ez a folyamat Magyarországon, a szaksajtó tükrében?

Az első bormagazin

„Hogy tehát mi is utolérjük az előttünk álló nemzeteket; hogy felemelkedhessünk a kultúra azon színvonalára, mely minket állásunk s értelmiségünknél fogva megillet; hogy borainkkal versenyre kelhessünk az említett nemzetekkel; hogy borainknak illő árt biztosíthassunk, s különösen mint bortermelők , azon állást foglalhassuk el a világ előtt, melyre a természet különös kitüntetése s kedvezése által hivatva vagyunk, okvetlen szükségünk van a szakirodalom munkásságára; szükségünk van szakközlönyökre s külön borászati lapra.“ - ezekkel a sorokkal kezdi mondandóját Gyürky Antal(6) 1858-ban, az általa alapított Borászati Lapok első számának nyitóoldalán. Az újság ugyan másfél év után megszűnt, de már előrevetítette az igényt, így 1869-től 1873-ig követte a Borászati Füzetek, majd 1874-től egészen 1943-ig, vagyis 75 évfolyamon keresztül újra a Borászati Lapok. Ezeket az újságokat átlapozva egyrészt feltűnhet, hogy a mai bormagazinoktól eltérően tényleg sokkal kevesebb benne a borértékelés és a mai értelemben vett borleírás, másrészt azonban ez nem azt jelenti, hogy teljesen hiányozna a műfaj az újságból! Lássunk néhány példát:

  „Tar Imre barátomnál több fajborokat is megkóstolván, azok megbirálásáról is ideigtatok egynémely észrevételt : Bakator 1868-iki iszonyú erős, de egyszersmind zamatos. Bakator 1856-iki, ereje szelidült, de annál nagyobb mértékben lépett benne előtérbe kedves zamatossága. Musko tály 1868-iki 3-szor lefejtve, még túlságos zamatos. Erdei 1868-iki 3-szor lefejtve, a lehető legkedvesebb vizettürő asztali bor. Juhfark 1868-iki rémitő erős, de nem zamatos. Góhér 15 éves, kitűnő, de nem zamatos. Szeremi zöld 1862-iki, igen vékony, zöldes szinü, zamatos, kedves bor. Purcsin 1853-iki, kedves izü vörös bor, de kora után már világosabb szinü."(7)

  „Hogy Gallini a borkészítésben és borkezelésben nagy mester, arról tanúskodnak borai, s leginkább fajborai, melyeket velünk kóstoltatott. Rizlinge zamatos és savanykás a Rajna melléki módjára és arról tanúskodik, hogy Magyarországon zamatos rizling bort lehet előállítani, — ha t. i. a talaj és climaticus befolyások arra valók; Traminija tüzes és meglehetős zamatos a maga szokott módja szerint. Ruhlenderje igen erős, de nem felette kellemes; ugy látszik, mintha valami idegenszerű zamattal birna. Veltelini fajbora igen kellemes izü. — Róthgipfler bora savanykás, vizezhető és a rizlinggel keverve igen kellemes zamatos ital, mely szerencsét van hivatva tenni.“(8)

  „Ezután tétetett elé a herczeg Metternich pinczéjébol Johannisbergből hozatott 1862-beli rizling bor, melyből egy félkupás palaczk ára Joharmisbergben 4 frt o. é.,öszszehasonlitva a báró Bánffy János fugadi ugyazon fajú 1866-beli borával, s habár ez utolsó illat tekintetéből amazt el nem érte, de szeszdúsabb és épen oly testes volt.“(9)

  Már itt is felbukkan a mai napig használatban lévő vékony, kedves, testes és tüzes jelzők, ami előrevetíti, hogy hazánk borleíró nyelvében az ízt, illatot, textúrát leíró metonimikus vagy metaforikus deskriptorok lesznek a hangsúlyosak (10), bár az is tagadhatatlan, hogy ebben a korai szakaszban a mostanában megszokott, túlburjánzó íz- és illatjellemzések még hiányoznak.

Néhány jelző előfordulása a Borászati Lapokban

A fenti táblázatból megfigyelhető, hogy a rendkívül divatos zamatos kifejezés, ami alatt minden bizonnyal egy komplex fogalmat értettek (pl. kellemes ízű, jó savú, finom és jól iható) a XX. század első harmadára veszített a népszerűségéből, akárcsak a testes és fűszeres jelzők, míg a tüzes változatlanul tartotta a pozícióját. A savanyú szó jelentésváltozása (eltolódott a negatív felé) tetten érhető abban, hogy kevesebbet használták, a helyét átvette a savak milyenségének definiálása (élénk, lendületes, lágy), míg a napjainkban divatos selymes kifejezést szinte nem használták a második világháború előtt. A testes és a fűszeres szavak használatának csökkenése mögött ugyanazok az indokok állhatnak, mint a savanyú szó használatának visszaszorulása mögött, vagyis a szakírók elkezdték meghatározni a test milyenségét (nagy testű, vékony, kerek) és leírni a bor kóstolása közben érzett fűszereket (feketebors, szegfűszeg, lestyán), igaz itt nem az eredeti jelzők esetleges negatív konnotációja vezetett ehhez, sokkal inkább a differenciálódás igénye. Ez a folyamat viszont ahhoz a ma is látható és olvasható túlburjánzáshoz vezetett, amit a megfelelő jelzők megtalálásának a kényszere okozott a nyelvben. Ahogy Ambrus Lajos igen találóan megemlítette, „különben az öreg borleírásokban röpködnek az egyszerű „erős, de nem testes” fordulatok vagy a „fűszeres illatú” elnevezések (pl. szagos sárfehér), netán a „kellemes, tartós utóízű bakator” félék. Ilyen az öreg Pettenkoffernek, az egyik legnagyobb magyar vincellérnek egyszerű, lényeglátó jellemzése a juhfarkról: „elsőrendű, kellemes, savanykás, zamatos és tüzes”. De: csak ennyi - semmi cicoma a szaglás mai divatos művészetéből, sehol egy kényszeredetten előráncigált növénytani vagy geológiai metafora, sehol az ingerlő pára egzotikumokba csomagolt leírása. Akkor ennyi is elég volt.“(11)

A rendszerváltozás utáni borleíró nyelv

A második világháborút és főleg a kommunista hatalomátvételt követően - az ismert okokból - hazánk borászati sikszínűságánek leáldozott. Az egymást követő ötéves tervek, a pincék és a szőlőterületek államosítása, a nagyüzemi borászatok előretörése, a szocialista blokkba eladott borok minőségének romlása és uniformizálása mind-mind oda vezettek, hogy a borról való beszéd és a borszakírás is eltűnt. Mit is lehetett volna írni az államilag meghatározott borkategóriák egyenízeiről? (12) Ahogy azonban az utolsó szovjet katona áthaladt a Tisza hídján, mintha azonnal újjáéledt volna a winetalk (13) is. Míg egy 1987-es Borkalauz című kiadványban leginkább még csak az ország borvidékeit mutatták be, az 1995-ben útjára indult Borkalauzban már az itthon kapható borok borleírásai szerepeltek, olyan kóstolók által, mint Dr. Nagymarosy András, Dr. Rohály Gábor, Dr. Mészáros Gabriella vagy éppen Esterházy Péter. A hirtelen fellendülő boréletet olyan epizódok jellemezték, mint az Év Bortermelője díj születése (14), a Budapesti Nemzetközi Borfesztivál létrejötte (15), vagy hazánk első nemzetközi borversenyének, a VinAgorának a születése (16). 1996-ban pedig elindult az első, és minden bizonnyal a legnagyobb hatású magyar bormagazin, a Borbarát (17). Szemügyre véve az 1995-ös és 96-os Borkalauzt, valamint a kezdeti Borbarátok borleírásait, azt láthatjuk, hogy a szakírók ott próbálták felvenni a fonalat, ahol az elődeik 1943-ban letették. Kevés egyértelmű íz- és illatjegy, sok a struktúrára vonatkozó megjegyzés, jellemző, hogy csak az igazán magasra értékelt boroknál bocsátkoznak részletekbe a szerzők.

„Amit elsősorban ki kell emelni, az komplexitása. Ez esetben nem csak ízjegyekről, hanem ízrétegekről is lehet beszélni. Legfelül a szárazságnak megfelelően némi könnyedségnek is tekinthető frissesség. Mélyebben gyümölcsösséget élvezhetünk, mégpedig érett alma és a még világoshéjú, meghámozható dióbél közötti íztartományban.“ (18)

„Illata a palack felbontása után gyümölcsös, de zárkózott. Kellő ideig érintkezve a levegővel feltárulkozik. Tercier aromák sokasága élvezhető. Első rétegében túlérett és aszalt gyümölcsök illata (főleg szilva, fekete ribizli és szeder) jelentkezik. A mélyebb rétegekben pedig animális illatok, főleg finom bőr illata mutatkozik.“ (19)

Bár már ezekben a borleírásokban is feltűnnek a ma használt kifejezések, joggal érezhetjük úgy, hogy nem csupán az ismeretlen nyelv fölötti meglepődés mondatja velünk, néhol bizony megdöccen a követhetősége a gondolatmenetnek. Mind a Borkalauzra, mind a Borbarát borleírásaira illenek Bárány István gondolatai: „A leírások néhol kifejezetten szellemesek és találóak. Néhol persze picit terjengősek és gépiesek - ami szinte elkerülhetetlen, ellentétben a számos szerkesztetlen és pongyola mondattal. Ráadásul, vélném, sok évtizedes tapasztalat híján merész dolog évtizedes potenciálokról beszélni.“ (20) Ezekből a borleírásokból jutottunk el röpke hat év alatt a következőhöz:

„Az egri Pók Tamás Zengője mindebből következőleg nagyon boros bor (21). A szép aranysárga szín zöld reflexekkel jelzi a másfél évi kis fahordós érlelést, márpedig az érlelés az igazi bor lényege. Az illatban is jelző kishordós hatás szép mézessége összeolvad a bor szignifikáns vonásával, a friss és igen fanyar gyümölcsösséggel (birsalmás, egreses, császárkörtés jelleg, vagy azé a nem-piros ribizlié, melynek, mint Pók Tamástól megtudtam, aranyribizli a neve).“ (22)

Nem tudok szabadulni a gondolattól, hogy a kilencvenes évek második felében berobbant néhány magyar borszakíró, gondolok itt elsősorban Tompa Imrére, Alkonyi Lászlóra és Kling Józsefre, a Rohály-Mészáros féle alapokra építkezve (23) saját stílust, saját borleíró nyelvet alkottak, és minden ma is aktív borszakíró az ő köpönyegükből bújt ki, akarva-akaratlanul őket másolja, ismétli (24). A nyelv túlburjánzása azonnal magával vonta a folyamatot elítélő hangokat is: „- a bor ropogós tanninjai: Olyan fanyar volt, hogy még most is összehúzza a számat, ha csak rágondolok. - nagyon vastag, telt bor: Megáll benne a kanál. - a fejlődési csúcson túljutott már: Romjaiban is impozáns egykori szépségkirálynő, jelenleg vénasszony. - nagyon zárkózott illat: Nem lehet érezni. - illatában az alkoholos jelleg külön életét él: Utólag biztosan tiszta szesszel öntötték fel. - savai sarkosak: Leoldja a fogkövet is. - a tannin valamivel több, mint amit a bor testessége megkíván: Még a szájpadlást is kicserzi. - illata többet ígér, mint amennyit az íze tartogat: Olyan, mint az a nő, aki egyfolytában kacérkodik veled, aztán amikor a lényegre kerülne a sor, cserbenhagy. - a bor szikárnak nevezhető: A borban a savakon kívül mást nem is lehet érezni. - még hosszú ideig érlelhető: Kár volt piacra dobni ilyen korán, de hát kellett a forgótőke. - friss és zabolátlan ízek: Ahány korty, annyifelé van a bor. - a bornak sem illatban, sem ízben nem erénye a frissesség: Elöregedett, poshadt, plump. - egykor szép lehetett a bor: Jelenleg viszont semmiféle élvezeti értéke nincs. - savai a lenyelés után kissé élesek: Értsél belőle! Ne nyeld le! - nem könnyű rátalálni a bor igazi énjére: Egyszerre ilyen is, olyan is, meg amolyan is. Bor ez egyáltalán? - illatban bizonytalan: Például égett gumi szaga van (amint az a leírás folytatásában ki is derül). - fogyasztásával nem célszerű várni: Elöregedett. Ha még le tudod erőltetni, idd meg gyorsan vagy öntsd ki a csapba! - a bor kissé savhiányosnak tűnik: Lágy, mint az esővíz. - megbízható, egyszerű bor Semmi jót nem tudtam róla írni, de bornak biztosan bor. - savérzete lehetne élénkebb: Ez a sav még homokon termett bor esetében is kevésnek mondható! - de szőlőíz is megmaradt a borban: Tiszteletreméltó tulajdonság, hiszen tulajdonképpen lehetne komló-, tea- vagy akár terpentiníze is. - csak meghatározott fogyasztói kör értékeli ezt az ízvilágot Értsd: tipikus kocsisbor! - illatában árpával érő körtére emlékeztet: Ebből csak a körtét hiszem el. További költői lehetőségek: kukoricával érő káposzta, karalábéra felkapaszkodott futóbab, hagymával vegyesen vetett banánpálma stb. - a maga árkategóriájában figyelmet érdemel: Itt a „maga árkategóriájában” kifejezés tulajdonképpen finoman megfogalmazott fosztóképző.“ (25)

A 2004-ben indult BORIGO magazin (26) egy 2004-es és egy 2024-es számát összehasonlítva arra jutunk, hogy a jelzős szerkezetek terjedése és az íz- és illatjegyek burjánzása megállíthatatlan.

A vizsgált borleírások 2004-ben 185, 2024-ben 253 db.

Ami a jelzős szerkezeteket illeti, a teljesség igénye nélkül a következőket emeltem ki a magazin 2004. októberi számában: szájban sokkal szegényebb, a fahordós érlelés már szépen besimult, bizonytalan, tisztességben megöregedett, kedves és harmonikus, buja, játékos, eljárt felette az idő, ízében pici zavartság, lendületes savak, vakon is látható volt, igen eredeti, gyümölcsei felsorolhatatlanok, a szájat csapdába ejti, egyensúlya remek, savgerince határozott, koncentrált és pulzáló, a tannin tapadós. Húsz évvel később (27) mintha lényegretörőbb, bár cseppet sem visszafogottabb az eredmény: megbillen az egyensúly, vagány, tömör elegáns, krémes felhang, gazdag korty, csiszolt savak, fűszerek adta diszkrét aláfestés, széles korty, leheletnyi hordóhatás, elegáns visszafogottság, tankönyvi fajtajelleg, lassan bontakozik ki, hömpölygő karakterű, kifinomultan mély, moderált savkészlet, szinte végtelen.

Ahogy látjuk, a kóstoló a borfogyasztás során egy kémiai folyamat eredményeként létrejött, többkomponensű rendszert analizál, majd a tapasztalatokat verbalizálja. Szükségszerű, hogy a vegyületekre alapozott szakmaiság helyett egy másik, érthetőbb kódrendszert alkalmazzon. Ezek a kódok összekapcsolják az érzékeket az érzelmekkel, emlékekkel, tapasztalatokkal. Az absztraktnak tűnő fogalmakat ismerős, konkrét tapasztalatokká alakítják, így lesz a merkaptánból égett bakelitdarab, a fertőzött bor pedig káposzta-, egér-, vagy muskátliszagú. Minden érzet képpé formálódik, és a képek egy komplex rendszerbe integrálódnak, hogy egy következő tapasztalás verbalizációjakor is használhatóak legyenek. (28) Ebben a kontextusban úgy tűnhet, hogy a borok mintha lelki alkattal rendelkeznének, a kapcsolatteremtés pedig interperszonális folyamat, a bor nem alárendelt objektum, hanem a diskurzus aktív résztvevője. A leírásokban az egyensúly és a folytonosság képei is főszerepet kapnak, akárcsak ezek ellenpárjai. (29) Jász Anikó a dolgozatában arra jutott, hogy a szín/küllem - illat - íz szentháromságból az illat van jelen a leghangsúlyosabban a borleírásokban, vagy ahogyan ő fogalmaz, „az illatok leírásakor gyakoriak az ismétlések, kísérletezések, túlburjánzó költői képek a borújságírók nyelvében, vagy hogy a jellemzésnek ez a része aránytalanul nagy súlyt kap a borleírásban“. (30) Jásznak igaza van, amikor érzékeli, hogy ebben az aránytalan burjánzásban, ebben az íz- és illat kavalkádban szükség volt egy rendteremtő erőre és helyesen látja, hogy ezt a magyar nyelvben Dr. Rohály Gábor - egyébként külföldi minta alapján átvett és lefordított - aromakorongja jelentette 2004-ben, de minden bizonnyal nem tapasztalt borkóstoló, ugyanis a saját véleménye az, hogy bazalt mint illat, a nehezen azonosíthatóak közé tartozik, holott ez az egyik legelső illatjegy (31), amit egy közepesen képzett borkóstoló felismer.

A motívumok hangsúlya a bor tulajdonságainak verbalizálásában persze kultúrkörönként változhat, a britek hajlamosak a ló- és agárversenyek szakkifejezéseit átültetni a borleírásokba, ez talán összefügg a brit borkultúra alapvetően még mindig arisztokratikus jellegével, míg a magyar nyelvben inkább a szőlőfajták alapvető tulajdonságait kiemelő és/vagy kereső leírás jött divatba. Ez utóbbi a francia borleíró nyelvből, ahol mindig a borvidék a fontos és nem a szőlőfajta, szinte teljesen hiányzik. A szakkifejezések és a borleíró nyelv logikájának elsajátítása gyakran hosszú éveket vesz igénybe, ami a legtöbb érdeklődőt elriaszthatja, ráadásul nem könnyíti meg az újonnan érkezők és kezdő borszakírók helyzetét, hogy úgy tűnik, magyar sajátosság az esztétikai és szakrális megismerés jelentésrétegeinek kifejezett hangsúlyozása a folyamatban. (32)

Összességében elmondható, hogy a magyar borleíró szaknyelv strukturálisan egyszerűsödött, miközben a használt íz és illatjegyek száma drámaian megemelkedett, akár az elmúlt 30 évben is. A nagyobb kilengésekre azonban már nincs tér. A kóstoló szigorú szabályok szerint leírja a színt, utána az illatot - ahogy láttuk, itt éli ki igazán a kreativitását -, majd megkóstolván a bort, a strukturális benyomásairól tájékoztat, netán néhány újabb ízjegyet azonosít, végül esetleg hozzáfűz egy-egy személyesebb megjegyzést. Valahogy úgy, ahogy a már többször idézett Tompa Imre tette egy borleírásában: „A borleírás nyelve hasonlatokon és metaforákon keresztül igyekszik közvetíteni egy bor értékeit, „aszongya” a kóstoló, hogy kókuszillatot érzek, nem azt, hogy nini, 3-metil-4-hidroxiok-tánsav-gamma-lakton szagot, mert azzal csak olyan messzire jutna, mint a gőzmozdony kerekek nélkül. E képes nyelv tehát sokféle lehet, a kóstoló temperamentumának és elmeállapotának függvényében. A sótlan: szóban forgó borunk tükrös tisztaságú, színe feketébe hajló bíbor, komplex ízvilágában dominál a paprikásság. Noha fiatal, már kerek, harmonikus egész kiváló struktúrával és komoly testtel. Szépen lekerekített savak, a hosszú lecsengésben a barrik (33) elegáns fűszeressége. A művész: Ez a szín! Piros vérben áll a tarló. Ez az illat! Mmm! Ez Boticelli tavasza, egy az egybe’, mely átjár, mint a megvilágosodás pillanata. És a szájban érted ez az ősrobbanás, mint a walkürök lovaglása, istenek, isteneim, mégis volt értelme megszületni, ez itt ma ismét bizonyítást nyert, ebben a madeleine-kekszes-szivarszobás-blue velvetes-feketezongorás utóízben. A nagyon szakértő: Jó ez a kis antocianin, így első blikkre 520 nanométer lehet, ami azt jelzi, hogy fiatal versenyzővel van dolgunk, ahhoz képest szép kiegyenlített, profin volt levezényelve a malolaktikus fermentáció, épp frankó az adstringencia, egész ügyes dolog, elcsúszik. Ki is bütykölte? A nagymenő: Csúcs. Király. Begerjedek ettől a tannintól, érted, a barrik meg, mint egy szilvalekváros vasúti talpfa. Őrület. Tényleg, dobok egy hátast, vagy legalább lemegyek hídba, vagy váltogatom. Az a kis animalitás, mint a lóizzadtság, érted. A ló hónalja, mikor meghajtom, mint Singer a varrógépet. Csúcs, na.“

Lábjegyzetek:

1. JÁSZ Anikó: Az érzetek verbalizálásának sajátosságai a borkóstolás nyelvében, Alkalmazott Nyelvtudomány IX. évfolyam 1-2. szám 2009.

2. A témában érdemes elolvasni SZILASI László: „Kinek bor lelkök“ című esszéjét (megjelent a Jelenkorban, 2004-ben), ahol nem kevesebbet állít, mint hogy Tinódi Lantos Sebestyén teremtette meg a bor minőségéről szóló kritikai beszédet a magyar kultúrában.

3. TINÓDI Lantos Sebestyén: Az udvarbírákról és kulcsárokról, 1554. (részlet)

4. DEMOSSIER, Marion: Wine Drinking Culture in France. A National Myth or a Modern

Passion? Cardiff, University of Wales Press 2010.

5. CHARTERS, Steve: Wine and Society. The Social and Cultural Context o f a Drink. Amsterdam,

Elsevier 2006.

6. Az első magyar borászati szakíró 1817-ben született, Görgei mellett végigharcolta a szabadságharcot, majd Széchenyi Istvánnal közösen országos borkereskedést nyitottak, azonban üzletileg belebuktak. Később ő indította el a Borászati Lapokat, melynek első főszerkesztője lett. Legismertebb munkája az 1861-ben megjelent Borászati szótár. Élete utolsó tíz évét Garamkövesden töltötte mint postamester. 1890-ben Dorogon érte a halál.

7. Borászati Lapok, 1869.

8. Borászati Lapok, 1871.

9. Borászati Lapok, 1870.

10. JÁSZ Anikó: Az érzetek verbalizálásának sajátosságai a borkóstolás nyelvében, Alkalmazott Nyelvtudomány IX. évfolyam 1-2. szám 2009.

11. AMBRUS Lajos: Borissza szótár, Magyar Nemzet 2007.02.10.

12. A témában érdemes elolvasni ezt a ZILAI Zoltánnal készült interjút: https://bor.hu/magazin/32-eve-a-magyar-bor-szolgalataban

13. angol: borbeszéd, a szó jelentése ennél bővebb, magába foglalja a borról való gondolkodást, kommunikációt, beleértve a termőhelyet, magát a bort, de a kereskedelmet és az eladhatóság kérdéseit és a technológiai nüanszokat is.

14. Az első díjazott Tiffán Ede villányi borász volt 1991-ben

15. A Vörösmarty téren, 1992-ben

16. Szintén 1992-ben.

17. A Borbarát 1996-tól 2010-ig létezett, mindvégig Alkonyi László szerkesztésében.

18. Borbarát, 1996. november, Tokaji Furmint 1994 Oremus Pincészet

19. Borbarát, 1996. november, Bock Cuvée Villány 1993

20. BÁRÁNY István: Ex Libris, Élet és Irodalom 2003. május 9.

21. „Az igazi drágakő azonban a „boros bor” szakkifejezés, amely annyit jelent a tankönyv szerint, hogy „illatban gazdag, tartalmas, telt, tüzes bor”. (Már megint ez a tüzes! Nem tud betelni vele!) Tehát „boros bor” az, ami a definíció szerint tulajdonképpen bor ízű, nem pedig esetleg sör-, kávé- vagy egyéb ízű. E szerint a logika szerint úgy tűnik, hogy a „boros bor” igazi ellentéte a „boros kóla” lenne…“ Ez volt Dr. Nagymarosy András kritikai megjegyzése Tompa Imre írására. Megjelent a Magyar Demokrata 2002/3. számában, A borok leírásának művészetéről címmel.

22. TOMPA Imre: Egri Zengő 1999., Figyelő, 2002. szeptember 12-18.

23. Elvitathatatlan, hogy Dr. Rohály Gábor és Dr. Mészáros Gabriella alkották újra és bizonyos értelemben alkották meg a magyar borleíró nyelvet, elsősorban a német borleíró szaknyelv fordításával, magyarításával.

24. Nem véletlen, hogy Kőrizs Imre költő, klasszika-filológus, önálló cikket szentelt, „így írtok ti“ címmel a nevezett borszakíróknak, melyben kiparodizálta jellegzetes szóhasználatukat.

25. NAGYMAROSY András: A borok leírásának a művészetéről. Magyar Demokrata, 2002/3.

26. Aminek a szerzői között ott van a már említett Tompa Imre is.

27. BORIGO Magazin 2024. február

28. LÁSZLÓ János: Társas tudás, elbeszélés, identitás. Martonvásár: Scientia Humana/Kairosz. 1999.

29. Ha a bor nem tiszta, akkor zavaros. Ha nem telt, akkor lyukas, ha nincs egyensúlyban akkor megbillen, szétesik.

30. JÁSZ Anikó: Az érzetek verbalizálásának sajátosságai a borkóstolás nyelvében, Alkalmazott Nyelvtudomány IX. évfolyam 1-2. szám 2009.

31. Mindezt úgy, hogy valójában a bazaltnak nincsen illata, így ebben Jász Anikónak igaza van. Abban téved, és ez nem tárgyi tévedés, csak a rendszeres kóstolás hiánya, hogy a képzett kóstoló a bazalt alapkőzeten termett borok jellegzetes illatát ismeri fel, ami leginkább úgy írható le, mint a mediterrán fűszernövények, a méhviasz, a virágpor, az érett, netán aszalt fehér és sárga húsú gyümölcsök és a nyári eső után párolgó Balaton-felvidéki tanúhegyek illatának egyvelege.

32. JÁSZ Anikó: Az érzetek verbalizálásának sajátosságai a borkóstolás nyelvében, Alkalmazott Nyelvtudomány IX. évfolyam 1-2. szám 2009.

33. francia - barrique, 225 literes, újonnan pörkölt tölgyfa hordó