Igaz az is, a sztori jól fel van építve: a fajtát 1842-ben rögzítik külön fajtaként, János főherceg (Erzherzog Johann) vezetésével, aki nagy szőlőrajongó, borászattámogató volt (annál rosszabb katona a napóleoni háborúkban, fiatalon…J), azon belül is leginkább a schilchert kultiválta. A 19. század végén már pezsgőt is készítenek belőle, és Graz nagyúri közönségének így egyik kedvenc fajtájává lesz. Zweigelt professzor a szőlőfajta több, mint 40 klónját írja le.

Kisebb ugrás az időben, és megkezdődik a marketing alapú fajtavédelem is: az 1976-os törvényi szabályozás először szigorítja a nevet és a termőterületet: ezek szerint schilcher csak Stájerországban és csak Blauer Wildbacherből készülhet. 1985-től egyesületi szinten is megtámogatták a schilcher termelését és fogyasztását, bár az igazi egyesületi munka 2005-től indul meg, amikor a „Schilcherland Borászati Egyesület” égiszén belül egy 360 tagos csoport jön létre, amelyből 80-an kifejezetten az 500 hektárnyi terület művelésével foglalkoznak.

2008-ban meg is „rajzolják” a brand és a schilcher máig érvényes lógóját, egy fehér lovat, amely a minőségi schilcher „pecsétjeként” működik azóta is (a fehér ló is egy erős marketing összefonódást mutat, ugyanis a helyben, Piberben alapított lipicai tenyészetre utal). 2009-ben aztán az EU 607/2009-es rendelete szerinti lehetőséget kihasználva, a tradicionális borfogalmak listájára lett felvéve, egyben az osztrák kulináris örökség részévé is vált, 98-as sorszámmal.

Az 500 hektár 90%-át Deutschlandsbergben, a Schilcher Weinstrasse központjában termelik, ezzel ez a kisváros mindenképpen elmondhatja magáról, hogy a világ legjelentősebb sillertermelő helye.

Az 500 hektár egyébként a 4200 hektáros stájer bortermő terület mintegy 12%-a, ennél nagyobb termőnagyság csak olaszrizlingből van, az kb. 20%-ot teszi ki (és igen ez meg fog érni egy másik misét…).

Miért is izgalmas ez nekünk, baranyaiaknak különösen azon kívül, hogy mind a Pécsi, mind a Villányi borvidéken készülnek sillerek, sőt, az Egyéjszakás névre hallgató bor a siller második közösségi márka kísérlete a (most már kijelenthető) Fuxli után?

Nos, a Blauer Wildbacher nem más, mint egy kékfrankos származék, a kutatások mai állása szerint Közép-Európa filoxéravész előtti egyik legjelentősebb fehér (!) szőlőfajtájának, a Heunischnak (franciául gouais blanc, Svájcban gwäss) és egy ismeretlen, de a kékfrankossal közeli rokonságot mutató fajtának (amely kékfrankos maga is Heunisch származék lehet) természetes kereszteződése, amelyet, mivel a Deutschlandsberg melletti Wildbach faluban írtak le először, kapta a színéről és a településről a nevét. A kékfrankosnak köszönhetően egy középhosszú érési idejű, megbízhatóan érő fajta, a Heunischnak köszönhetően meg alig van szín anyaga a szőlő héjának, így sokáig nem is készítettek belőle mást, csak Schilchert, az utóbbi években azonban a (frizzante és a pezsgő vonal mellett) egyre inkább vörösbort is piacra hoznak.

Illatra és ízre pedig mintha portugiesert fogyasztananánk: málna, piros ribizli, esetleg eper, mineralitás elsődleges jegyként a fő illat- és ízképző jegyek… Ez utóbbi annyira erős, hogy időnként természetes portugieser származéknak is tartják, az ismeretlen eredetű vörös szülőt portugieserként (le)tudva.

Deutschlandsberg pedig nem csak termeli a szőlőt, hanem fesztivált is rendez tíz éve így az ősz elején a Schilcher tiszteletére.

Klasszikus megoldás, helyi fellépők, jobbára régi stájer mű- és népzenét játszó hagyományőrző együttesek, borász és helyi élelmiszeres, boltos kitelepülők (akik további borászatok borait is értékesítik, csökkentve a részvételi költségeket, no meg a szüreti szezonban a fesztiváli elfoglaltságot). Padban és asztalban nincs hiány, a szeptember közepén októberes hőmérsékletű, gyorsan hűlő kora estén is nagyjából tele van a tett helyszíne – ami meglepő, túl sok turistát nem lehet felfedezni, a látogatók zöme helyi, környékbélinek tűnik.

Az italkínálat középpontjában természetesen a siller/schilcher található, most van szezonja a Sturmnak (gyakorlatilag murci…), rengetegen fogyasztják az alacsony alkohol tartalmú, kissé zavaros löttyöt (bevallom, nekem nem jön be, Marci gyereknek annál inkább...). De pezsgő, frizzante, valamint a vörösbor verzió is kapható, sőt, még gleichgepresst is.

Az üvegpohár bárhol megvehető, betétdíja 2 euró (az egy héttel korábbi szekszárdin ez 700 forint volt), ha nem váltod vissza, akkor a tied. Bárhol vissza is lehet váltani, visszaadják a betétdíjat, nincs külön stand ennek a lebonyolítására.

Aki kóstolni szeretne, annak 10 euróért kínálnak kóstolójegyet, hatszor fél decit (egészen pontosan 1/16-od litert) lehet ezért kóstolni, ezt is bármelyik házikónál meg lehet venni, az elszámolás nagyjából az alapján történik, hogy mindegyik részt vevő borászat külön egyezményes „kriksz-krakszot” használ aláírásképpen, így kb. tudják, kinél fogyasztottak a kóstolók. Nem sok ilyet láttam mondjuk (magamon kívül), a nagy többség szemmel láthatóan egy-egy pince egy-két tételébe „kapaszkodva” „egynyolcadozott”.

Talán az egyre hűvösebb idő tette, de a késő délután, kora este még majd teltház már este fél nyolc körül elkezdett erőteljesen csökkenni. Az is igaz, a rendezvény tízig volt meghirdetve aznap, és, valószínűleg ezt be is tartották (amit viszont már mi sem vártunk meg, két kisgyerekkel azért ez nehéz is lett volna, bár mindketten ritmusra jártak stájer sramlira…)

Borok, rövid értékeléssel

Müller vlg Kraishossl

Schilcher 2018:

világos piros szín, a rozé alapszínek között nem definiált, olyan, mint egy erősebb portugieser rozé: málna, piros ribizli, pici portugieseres földességgel, elég élén savakkal. Felüdítő.

Blauer Wildbacher, 2018: világos rubin szín, egyebekben ugyanaz az illat- és ízvilág, mint siller társa.

Roter Muskateller, 2018: ez egy fehérbor! Könnyed, muskotályos aromájú és ízvilágú, alacsony savtartalmú bor, könnyű, nyári, nyárvégi melegben kifejezetten üdítő a fogyasztása akár tisztán is, de fröccsben még inkább el tudom képzelni.

Hiden:

Leitwulf Roter Wildbacher: mélyebb, közép rubin szín, ez is szép málna, piros ribizli és földes illattal és ízjegyekkel, közepes lecsengéssel.

Jauk-Wieser:

Gelber Muskateller 2018: remek muskotályos illatbombáról beszélhetünk, ízben is nagyon rendben, virágos felhangok a muskotály mellett, jó savakkal, nincs semmi a muskotályos boroknál jellegzetes sav nélküli kiürülésből. Az idei AWC Viennán ezüstérmes tétel.

Schilcher Kklassik DAC, 2018: nagyon szép közép piros színű, inkább ribizlis történet, nagyon kerek a korty, teljesen egyensúlyban az íz- és illatvilág, siller, de a könnyed vonalból. AWC ezüst és Rozé du monde ezüst idén.

Tschermonegg:

Sauvignon blanc DAC, Gebietswein, 2018: kaukkfióka, Tschermonegg-ék a Südsteiermark borvidék egy meghatározó borászata, a Schilcherland viszont Weststeiermark része. Egy tipikus, egres-zöldalmás-citrusos ízvilágú, illatban is teljesen visszaköszönő, kiváló sav-alkohol egyensúllyal rendelkező bor, a nap legszebb tétele, jó alátámasztása annak, hogy a tartomány nemcsak Schilcherland és nemcsak „Sturmland”, hanem elsősorban tényleg Európa egyik egyre jelentősebbé váló sauvignon blanc-os borvidéke.

Mahler:

Sauvognon blanc 2018: ez is szép, de azért a Tschermonegg-nél valamivel kevésbé iskolázott történet, mondjuk a hazai sauvignon-ok átlagát így is messze veri.

Tanulság az első stájer feszt élményből? Még nem sok, az mindenképpen, hogy nagyon profin, nagy összefogással, szemmel látható erőlködés nélkül lehet egy mellékvonalból is vonzó, turistacsalogató, is kóstolási szemmel is jóivású borokat eredményező trendet/brandet felépíteni.

Fotók: Jakab Ildi