A cikkben szereplő összes fotót Olaf Kuziemka készítette.

Történt ugyanis az Úr 1659. évében április 5-én, hogy a Castell-grófi birtok gondnoka megrendelt 25 tőke „osztrák szőlőt”, hogy ezeket elültesse a közeli dűlőben, gyakorlatilag kísérletként, mivel az utóbbi években sokszor elfagytak a tőkék. A vállalkozás sikerrel zajlott, és hamarosan majdnem mindenhol a környéken zöldszilvánit műveltek, még a legismertebb helyi dűlőben, a Würzburger Stein területén is, amelynek terméséből évszázadok óta a híres Steinwein (Kőbor) készült. Annyira különlegesnek tartották, hogy már 1726 óta kicsit furcsa, kulacsformájú palackba töltötték, s ez a mai napig sem változott. A Steinwein legismertebb fogyasztója Johann Wolfgang von Goethe volt, aki sokszor és sokat rendelt belőle, sőt, az íze alapján pontosan meg tudta különböztetni más, würzburgi boroktól.

A szilváner gyözelmi útja sokáig nem állt meg. A fajta a következő évszázadokban annyira elterjedt, hogy a XX. században ez adta a teljes német szőlőterület 30 százalékát. Díjazták a tűrőképességét, mivel jól beérik akár rosszabb évjáratokban is; a savszerkezete viszont valamelyest könnyebb, mint a rajnai rizlingé – ezért tűnt tökéletes alapnak a könnyű és olcsó félédes Liebfraumilch cuvée-hez, amely az évtizedek során fontos exportcikké vált. Az idő elteltével azonban nem csak a közízlés változott, hanem az időjárás is – ennek legnagyobb vesztese a zöldszilváni lett. Most gyakorlatilag csak 5000 hektáron termesztik, a legnagyobb mennyiségben ott, ahol először figyeltek fel rá:  Frankföldön.

Nincs jobb hely a zöldszilváni felfedezésére, mint maga Würzburg. Sőt, ha vonattal érkezünk a városba, akkor azonnal a pályaudvar épülete mögött találhatjuk a leghíresebb szőlőhegyet, a Würzburger Steint. A 85 hektáros kiterjedésű dűlőn 6 birtok osztozik, viszont a terület a 95%-ka  három nagy borászathoz tartozik, ezek a Weingut Bürgerspital, a Juliusspital és a Staatlicher Hofkeller Würzburg. Egyes parcellák már több mint négyszáz éve képezik a pincészetek tulajdonát.

A 3 kisebbik pincészet közül a legismertebb a Ludwig Knoll által vezetett Weingut Am Stein. A családi gazdaság 40 hektáron terül el, amelyről évente 250 ezer palack bor készül. A borászat tagja a VDP egyesületnek, 2006 óta organikusan, 2008 óta biodinamikusan művelik a szőlőt. Az utóbbi években elkészült az új feldolgozó és a vendégváró épület, továbbá a birtokon működik egy Michelin-csillagos étterem, a Reisers am Stein is. Az itteni borok spontán módon erjednek, minimális kén hozzáadásával készülnek, és hűen tükrözik a helyi terroir jellegzetességét. Az zöldszilvániknak sós, füstös, gyógynövényes íze van, mely a kagylós mészkő- (Muschelkalk) alapkőzetnek köszönhető. A személyes kedvencem a Stettener Stein Silvaner GG 2019, melyben az ásványos jelleg mellett zöldalmás, körtés, citrusos gyümölcsösség is található.

Würzburg belvárosában található a három nagy borászat székhelye. Eljutottam a Weingut Bürgerspital zum Heiligen Geist-be, amely egy öbbszáz éves karitatív alapítvány formájában működik, és a mai napig a bevétel nagy részét idős- és beteg emberek gondozására fordítja. A Bürgerspital szintén tagja a VDP-nek. A belvárosi épületek alatt grandiózus pincerendszer várja a vendégeket, ahol időnként kóstolókat is szerveznek. Az egyik ágban egy kis kiállítás is helyet kapott, ahol megcsodálhatjuk a világ legidősebb, palackozott fehérborát – egy üveg Würzburgi Steinweint 1540-ből. A korabeli feljegyzések szerint a nagy hőhullám és a szárazság miatt fantasztikus borok jöttek létre – annyira, hogy máig ezt tartják a múlt évezred legjobb évjarátának. Ezt a bort (egy másik palackból) 1961-ben Hugh Johnson is kóstolta, és szerinte akkor élő és élvezetes volt, bár másodpercek alatt ecetté vált. A pincészet fölött az épületegyüttesben feldolgozó, vinotéka és egy  étterem kapott helyett – az utóbbiban megízlelhetjük a helyi specialitásokat (köztük a spárgát) egy pohár würzburgi zöldszilváni társaságában. Az itteni személyes kedvencem a Würzburger Stein-Härfe Silvaner GG, mely sűrű, ásványos, gyógynövényes és zöld körtés ízével azonnal levett a lábamról. A lecsengése szinte végtelen.

A városon kívül számos kis pincészet van, de az én utam Nordheimba vezetett, ahol meglátogattam az egyik legnagyobb helyi szövetkezetet: a Divino Nordheim Thüngesheim-et. A 360-hektáros területtel rendelkező közösséghez 284 szőlőtermesztő család tartozik, és ennek köszönhetően széles a birtok portfoliója. Készülnek itt egyszerű, könnyű fehérek, de akad testes, komoly vörösbor is. Nem félnek kísérletezni: az egyik boruk – egy zöldszilváni – gránit hordóban érlelődik, használva a mikrooxidáció hatását, hordós mellékíz nélkül. Ritka szép a vinotékájuk, ahol borok és más helyi termékek kínálatán kívül találunk egy kiállítóteret. A szomszédos épületben található a környék legjobb étterme,  a Zenthof zu Nordheim, ahol fantasztikus, szezonális ételeket szervíroznak.

25 kilométerre dél-keleti irányban található a piciny Castell település, amelynek történelmi boros hagyományai vannak Frankföldön. A cikk elején említett szőlővásárlásnak köszönhetően ez lett Németországban a zöldszilváni első központja, és az itteni szőlők nagy része a mai napig a főnemesi Castell-Castell család tulajdona. A Fürstlich Castell’sches Domänenamt (mert ez a birtok a neve) története több száz évre nyúlik vissza. A jelenlegi dűlők neveit már a 13. században feljegyezték. A borászat legféltettebb kincse a meredek Schlossberg dűlő, ami az egyetlen Grosse Lage a faluban, és a hercegi család monopóliuma. Innen származnak a legjobb zöldszilvánik, melyek akár több évtizedig is érlelhetőek. Én a 2001-es évjáratú Schossberget kóstoltam, amely ásványos, petrolos, gyógynövényes íze mellett meglepően friss és feszes volt. A „Grosses Gewächs” kategóriájú boraik csak öt év érlelés után kerülnek piacra.

Utolsó megállóm az iphofeni Weingut Emmerich: egy kis családi pincészet, amely a saját útját járja. Hosszú ideig tagja volt a VDP-nek, de több mint 10 évvel ezelőtt kilépett az elitklubból, hogy lazábban kezelhesse  az ezzel járó szabályozást. Jelenleg Emmerichék 11 hektáron gazdálkodnak, sok-sok fajtával dolgoznak ezekből különböző stílusú borokat készítve. A ház specialitása a zöldszilváni, de az egyik legkülönlegesebb cuvée az Alter Fränkischer Satz – a vegyesen ültetett öreg, oltatlan tőkék bora. Sűrű testű, zöldnövényes és zöld gyümölcsös íze van, erős ásványossággal. Ki kell emelnem a szíves vendéglátást, a fantasztikus helyi kézműves sonkákat és a sajtokat, valamint vendéglátónk szaktudását.

Nincsenek kétségeim: Frankföld még hosszú- hosszú évtizedekre ismeretlen folt marad a magyar borszeretők térképén. A zöldszilváninak egyszerűen nincs olyan jó marketingje, sem hírneve, mint a rajnai rizlingnek. Viszont ha lesz szerencsétek, menjetek el Würzburgba, érezzétek át a város hangulatát! A városét, melynek gyökerei összefonódnak a szőlőtermesztéssel és borkészítéssel. Egyetek és igyatok jókat – főleg spárgát és zöldszilvánit – mivel ez ennek a földnek a legnagyobb kincse. 

Frankföldre a Német Bor Intézet (Deutsches Weininstitut) meghívására utaztam.