Kérem Várjon!
Cikkek
Rengeteg rajnai egy rakáson
Villa Sandahl birtoklátogatás
Bertalan György
2020 October 29.

Egyetlen szőlőfajtára és a belőle készült borra épülő borászat – őrültség vagy jól átgondolt koncepció? Többek között erre a kérdésre kerestük a választ, amikor egy októberi napon buszra szálltunk, és az immár megszokottá vált járványügyi előírások betartása mellett útnak indultunk Badacsony felé.

A programot eredetileg tavasszal hirdették meg, ám a vírus közbeszólt. Többszöri nekirugaszkodásra végül mégis eljutottunk a Villa Sandahl szőlőjébe, és még az idő is kegyes volt hozzánk: a beígért iszonyatos vihar szemerkélő esővé szelídült. A csodás panorámával rendelkező kóstolóháznál a Sandahl borásza, Palkó Zsolt fogadott minket, aki Bakó Ambrustól vette át a stafétát néhány éve. Az általa kínált welcome drink mi más is lehetett volna, mint egy kellemes rajnai, méghozzá a szép savakkal rendelkező 2018-as Sign Up névre keresztelt fajtabor.

Fotó: Papp Attila

Az ismert körülmények úgy hozták, hogy a pincészet tulajdonosa, Christer Sandahl nem tudott személyesen részt venni az eseményen. Hazájából, Svédországból jelentkezett be Skype-kapcsolaton keresztül. Bizonyára Sandahl úr is hallott a Pinktober nemes kezdeményezéséről, ezért öltött rózsaszín inget erre az alkalomra. Jól összeszedett, tartalmas történetet hallhattunk tőle, melyben felvázolta a birtok létrejöttének körülményeit. A sztori 2003-ig nyúlik vissza, többek között az akkor már Badacsonyban tevékenykedő Edegger család győzte meg Christert arról, hogy érdemes itt szőlőt vásárolni. Ekkor került hozzájuk a mindmáig Genezis néven számon tartott terület, melyen a rajnai rizling mellett szürkebarát tőkék is akadtak.

A birtok tulajdonosa beszámolt a kezdeti nehézségekről, buktatókról, hiszen 2010-ig kellett várni arra, hogy az első igazi sikereket elkönyvelhessék. Sandahl úr azonban a vállalkozói szférából érkezvén a „sose add fel!” szemléletet képviselte, és ez az eltökéltség végül meghozta gyümölcsét. Az imént említett 2010-es évben új pincébe kerültek a borok, ekkor csatlakozott a csapathoz Bakó Ambrus borász, és ekkor született meg a Stamp nevet viselő rajnai, melyre azóta is etalonként tekintenek a borászaton belül. Szintén 2010-ben történt, hogy új területeket vásároltak, elérve a jelenlegi, mintegy tízhektáros méretet.

Fotó: Papp Attila

Az alapvetően déli kitettségű ültetvényeken a meleg és a homokos talaj miatt fennáll a korai érés veszélye. Ennek elkerülése érdekében, és a térség egyéb adottságait is figyelembe véve döntöttek úgy, hogy kizárólag a késői érésű, savakat jól megtartó rajnai rizlinggel foglalkoznak, ebből a szőlőfajtából szeretnék kihozni a lehető legtöbbet. A rajnai érési potenciálját jól jelzi, hogy október eleji látogatásunk idején a szüret felénél tartottak. A mustot hidegen erjesztik, ez lassú folyamatot eredményez, az átlagos maradékcukor-mennyiség 6-7 g/l körül tartható, bár természetesen évjáratok és szelekciók között adódnak eltérések.

A tulajdonos határozottan pozitív kicsengéssel nyilatkozott az utóbbi évek terméseiről. Elmondta, hogy míg 2015 és 2016 átlagos évnek számított, 2017-ben egy korábbi szürettel sikerült szép alapanyagot előállítani, 2018 és 2019 pedig fokozatosan egyre kiválóbb minőséget hozott. Az idei szüretről szólva megemlítette, hogy a magas cukorfok – és ennek következtében a magas alkohol – kockázatával kell szembenézni, de szerencsére már megállt a bogyók cukorgyűjtése.

Fotó: Bertalan György

Jelenleg a 2018-as évjárat borait forgalmazzák, miközben javában folyik a ’19-es rajnaik címkéjének tervezése. És itt álljunk is meg egy szóra. Aki látott már Villa Sandahl bort, az tudja, hogy évről évre egyedi formavilágú címkékkel kerül forgalomba. A grafikai elemeket a tulajdonos és felesége tervezi, és általában évente egy központi téma köré rendeződnek. 2017-ben például a varázslat volt a hívószó, így született meg a Rabbit Periscope, a Crystal Cut és a Ball of Fame. Kétségtelen, hogy a címkékről megoszlanak a vélemények – személy szerint én a pártolók táborát erősítem – de kialakításuk, az ötletelés évről évre remek szórakozást jelent, és már ezért önmagában értékes, no meg már a Sandahl-borok védjegyévé is vált.

A Skype-beszélgetés után rövid sétát tettünk a szőlőben, egész pontosan a kóstolótermet és a tíz fő befogadására alkalmas panziót körülölelő Genezis, avagy Kezdet parcellában. Ezt ebéd követte a badacsonyi Hableány étteremben, majd kezdetét vette a Villa Sandahl kóstoló.

A pincészetnél három minőségi osztályba sorolják a készülő borokat, természetesen ezek is kaptak fantázianevet. Az alapkategóriát a solid ground rizlingek jelentik, a mid range már jellemzően dűlőházasítást jelent, míg a rare peak maga a csúcs. Összesen kilenc rajnai rizlinget kóstolhattunk, a legidősebb közülük a 2010-es „prototípus”, a The Stamp volt. Számomra a 2019-2018-2017-es rare peak vertikális sor bizonyult a legizgalmasabbnak: a legfrissebb, még nem forgalmazott (és egyelőre név nélküli) boron a kirobbanó frissesség, a citrusos aromák és a magas savak érződnek, hársos-mézes és ásványos jegyekkel kiegészítve. A 2018-as évjárat, vagyis az Oh deer érettebb, klasszikus rajnais illattal fogad, jó átmenetet képez a friss, palackérettséggel nem rendelkező és a patinásabb borok között. A 2017-es Ball of Fame-ben már finomodik a 6 g/l-es sav, halványan feldereng a gumi, lecsengésében enyhe kesernyés íz érződik.

Fotó: Papp Attila

A kóstoló tanulsága, hogy egyazon fajtából is lehet izgalmas, változatos borsort összeállítani. A fajta sokszínűségét növeli, hogy aszúsodás is előfordul. A Villa Sandahlnál ilyenkor a többivel együtt dolgozzák fel az aszús bogyókat, ez is árnyalja az ízvilágot. A rajnai rizling savszerkezetének köszönhetően viszonylag hosszan eltartható. A pince tapasztalatai alapján a solid ground boroknál 4-5 év után érezhető, hogy elhagyták a csúcsot. A mid range kategória 7-8 évig, a rare peak pedig 9-10 évig is minőségromlás nélkül őrizhető. Egy otthon, baráti körben megtartott mini-vertikális kóstoló sok érdekességet tartogathat.

Köszönjük a Villa Sandahl meghívását! Örülünk, hogy végül a nehézségeket leküzdve sikerült egy tartalmas és kellemes napot eltöltenünk Badacsonyban.

banner