A garnacha eddig ritkán cáfolta meg önmagát, bár valószínűleg eddig csak válogatott tételekkel volt szerencsém. A grenache sokszor más karaktert mutat, de a garnacha, a spanyol, az eredeti, mindig olyan, mint egy puha takaró, amibe ki lehet nyújtózni, amiben bele lehet gubózni, ami melenget, ami simogat.
A Familia Bastida nem tartozik régi ismerőseim közé, ezt a bort konkrétan egy osztrák webes akció során tettem a kosárba még az év elején. Amit kiderítettem, hogy La Mancha eredetvédelmét szerezte meg a bort, a 35 éves ültetvény homokos-agyagos talajon található, sok mészkővel, sok apróbb kővel, ami elvileg enyhet ad a nagy nyári melegekben is.
La Mancha lovagja rémlik fel nekem mindig, nem tehetek róla, talán az irodalom szak, talán a küzdelmek ültették belém ezt a chipet. Madridtól délre egy nem kis borvidék viselheti 1932 óta ezt a Denominación de Origen Protegida (DOP) nevet, van itt úgy 170.000 hektár, ami a teljes magyar szőlőterület majd’ háromszorosa. Az elmés nemes Don Quijote de la Mancha jelképe is lett a borvidéknek, érdemes a borhoz egy kis Cervantes-t olvasni…
A bor kilenc hónapot töltött amerikai és francia tölgyfahordókban. De mégsem a fa dominál. Inkább csak kiegészíti az érett gyümölcsösséget, amiben áfonya és szeder van leginkább. Puha, selymes, krémes, behízelgő első kortyra. Aszalt szilva és csokoládé. A kicsit vaskos test mögött vannak savak is, egész jó lendülete van a bornak.
Teljes áron 12.90€, én akciósan 6.45€ áron vásároltam meg, ami úgy 2250 forintnak felel meg. Ez utóbbi esetben best buy, bombaár és szuperengedmény, de a teljes árért sem szívnám a fogam. Bár James Suckling 92 pontot dobott rá, én óvatosabban 89 pontnál meghúztam a határt. Biztos van pillanat, amikor többet is ér az élmény, kicsit jobban behűtve indítanék és hagynám a nyáresti hűvösben lassan kiengedni, kettőnknek kevés lenne a palack, este kilenckor már a másodikat kellene bontani.
Címlapfotó: a pincészet weboldala