Miután sikerült megismerkedni a borvidék múltjával, a következő borászat megmutatta, hogyan épül erre az alapra a jövő. A Bodegas Valdemar gyökerei 1889-ig nyúlnak vissza, az immár ötödik generáció által vezetett, több mint 300 hektár területtel rendelkező birtok mégis az innovációra törekszik. 1985-ben ők voltak az elsők Európában, akik automata hőmérséklet-szabályozást alkalmaztak a pincében, és technológiai fókuszuk ma is kiterjed például a szén-dioxidos fermentációra. A riojai hagyományokkal ellentétben ők nagy hangsúlyt fektetnek a fehérborokra és a pezsgőkre is (néhány éve ők adták ki az első dűlőszelektált riojai pezsgőt).

Végtelen napsütés, éjszakai pezsgés, tapas, pincho, és persze a lényeg: bor, minden mennyiségben- így tudnám legjobban összefoglalni a Spanyolországban töltött három hónapot. Az elején nem igazán jött át a spanyol életérzés: délelőtt 9 óra előtt nincs bolt, az utcák szinte egész nap kihaltak, az emberek napközben alig esznek. Aztán mindent megértettem, amikor az első este nyakunkba vettük a várost.

Ha az ember Pécsett spanyol borokra szomjazik, mostanság elég csak a Vasutas Borkert és Fröccsölde felé kanyarodni. A minap Szabó Zoli és Juhász Dani kalauzolásával tettünk egy virtuális és nagyon is valóságos kóstolótúrát az Ibériai-félszigeten. Kiderült: a spanyol borok nem csak arról szólnak, hogy eltelünk a nehéz, tölgyfahordós vaníliabombákkal, amik után legszívesebben azonnal sziesztázni térne az ember. Mutattak fess, feszes fehéreket, rafinált házasításokat és olyan nyári vörösöket is, amikért még a kánikulában sem jár büntetőpont.