Végtelen napsütés, éjszakai pezsgés, tapas, pincho, és persze a lényeg: bor, minden mennyiségben- így tudnám legjobban összefoglalni a Spanyolországban töltött három hónapot. Az elején nem igazán jött át a spanyol életérzés: délelőtt 9 óra előtt nincs bolt, az utcák szinte egész nap kihaltak, az emberek napközben alig esznek. Aztán mindent megértettem, amikor az első este nyakunkba vettük a várost.

Ha az ember Pécsett spanyol borokra szomjazik, mostanság elég csak a Vasutas Borkert és Fröccsölde felé kanyarodni. A minap Szabó Zoli és Juhász Dani kalauzolásával tettünk egy virtuális és nagyon is valóságos kóstolótúrát az Ibériai-félszigeten. Kiderült: a spanyol borok nem csak arról szólnak, hogy eltelünk a nehéz, tölgyfahordós vaníliabombákkal, amik után legszívesebben azonnal sziesztázni térne az ember. Mutattak fess, feszes fehéreket, rafinált házasításokat és olyan nyári vörösöket is, amikért még a kánikulában sem jár büntetőpont.

Eredetileg arról szólt a dolog, hogy az október eleji nagy Cava Tast-ra kirepül az ember fia, ott kap 3 éjszakányi szállást, meg a repülőjegyet, meg a fesztiválra belépőt két napra. (A Cava Tast egy nagy pezsgőfesztivál az egész városban.) Koronavírusunk kíméletlen kanyarvételei közbe szóltak: a WebWineWriting 2020-as fődíjából nem lett semmi.