Amikor a képembe vágják, hogy mekkora baromság nem francia meg olasz, netán spanyol vagy menő újvilági (most épp új-zélandi a trendi) borvidékekkel foglalkozni, és hogy mit is akarok én Villánytól, Isztriától, Szerémségtől, vagy miért járom a világot csupán Suchá nad Parnou lankáitól a macedón hegyekig, csak azt tudom válaszolni: mert közép-európai vagyok.
Nem túl gyakran bontunk magnum palackokat, ami hiányosság, viszont nemrég kettővel is összebarátkoztunk. A fehéret egy pekás, azaz sütőharangos sütögetés elején kóstoltuk meg, a maradék az ételt fűszerezte, a vöröset viszont már az étel mellé kortyoltuk el. Egy furmint, egy teran, két horvát magnum.