A fotó kapcsán több dolog is eszembe jutott: az egyik, hogy nekem ez a fajta még kimaradt, hiába olvastam már róla, még nem kóstoltam. A másik, hogy néhány évvel ezelőtt vásároltam egy palack Szentesi féle tihanyi kéket a budapesti Borfalu vinotékában. Emlékszem, ott álltam a boltban és néztem a Szentesi borokat, hogy melyiket válasszam, és bújtam az internetet, hogy melyik fajtában van a legnagyobb potenciál és melyikben találhatom meg én is leginkább a számításaim, így esett a választás a tihanyi kékre.

A bor aztán egy vegyes kartonba keveredett, ahonnan egy pincerendezés kapcsán már nagy örömmel kivettem, és feltettem a borospolcra. De az, hogy most a poharamban van, mégis inkább a véletlennek köszönhető: bár a télies februári idő mellé egy sűrűbb, teltebb vörösbort választottam az estére, a másnapi halászléhoz az mégsem passzolt volna. Így újra a pincében találtam magam másodmagammal, és nem is én mutattam rá erre a palackra, viszont megörültem neki: bingó!

Amikor ismeretlen, de mégis ismerős borral találja szembe magát az ember, akkor rákeres a neten, ebben az esetben még szerencsém is volt: Ercsey Dani és alföldimerlot is írt, ha minden igaz ugyanerről a borról. Ami inkább szembetűnő volt: az egyik helyen 87 pont, a másik helyen 8 pont szerepelt, ami 94-96 pontnak felel meg. Hűha, kissé széles a spektrum, de az egyértelmű volt mit lehet várni: egy filigrán, jól iható, fűszeres bort.

Szentesi – Tihanyi Kék 2020

A színe áttetsző rubin, némi barnába hajlással, néhány rozé és siller biztosan több színanyagot tartalmaz, mint ez a fajta. Az illat egészen meglepő, nagyon intenzív, döbbenetesen sok fűszer jellemzi, tényleg olyan mint egy fűszerbazár, rózsabors, kardamom, borókabogyó, vanília, ami aztán átúszik némi rózsavizes, rózsás, epres málnás illatba. Friss, üdítő, sokrétű, gazdag, de mégsem túl sok, nehéz belekötni. A kortyban kezdetben a szamóca és a málna jelenik meg, ami aztán sósságba fordul, de mégis visszaköszön a gyümölcs édessége, utána pedig vaníliás, rózsavizes, rózsás ízjegyeket hagy a korty a szájban. A sav repíti, van benne jócskán, de abszolút érett, csak hosszítja a kortyot. A tannin ad neki egy jó haraphatóságot, a 12,5-es alkohol a korty végén egy kis tüzességet. A lecsengés hosszú, minden levegővételnél újra érezni a fűszereket, ami a borban van. Nagyon tiszta és izgalmas, az ember kívánja az újabb poharat. Bárcsak minden első találkozás ilyen lenne. 92 pont szerintem, de a szerethetőségi és az élmény faktora kétségtelenül nagyon magas. Az pedig, hogy 4,5 évesen is hozza ezt szintén kalaplengetést érdemel, és mutatja a fajtában rejlő potenciált.

Miért nem 10(0) pont? – ahogy a műveltalkoholista cikke szól. Mert nem nagy a teste, és áll meg benne a kiskanál? Nem, hanem azért, mert akkor még egy kicsit intenzívebb fűszerességre, a pici kortyközepi csendesség „eltűnésére” lenne szükség. De az kétségtelen, hogy ez a bor nagyon egyedi, izgalmas és abszolút rímel a trendekre: autochton fajtából készül, gyümölcsös, fűszeres, alacsony alkoholú, étellel jól párosítható. Bár a halászlé mellé egy másik bort kellett választanom…

Nem tudom milyen a tihanyi kék termesztése, de jó lenne, ha még sok ehhez hasonló bor készülne. Mert ez egyedi, erről lehet mesélni, és ez meg fogja fogni a fogyasztót. Ahogy a kadarka is kilincsként működik a külföldi piacokon.