A borszakíró rémálma, hogy olyan borokat kap, amelyeken nincs semmi megkülönböztető jelzés. Kivéve, ha annyira precíz, hogy egy hosszabb túra után leltározásba kezd, jegyzetekből és emlékezetből felmatricáz minden gazdátlan borospalackot és tematikusan elhelyezi őket a polcaira. Nos, én nem ilyen vagyok. Legnagyobb sajnálatomra. Olykor maradnak olyan palackok, amelyek kapcsán az emlékek megfakulnak és egyre kínosabbá válik megbontani őket.

De most rendet raktam a polcon, kisebbik gyermekem aktív közreműködésével, így a címke nélküli palackok kikerültek kazánházi száműzetésbe. De ott is útban voltak, így tegnap este megbontottam őket, lesz, ami lesz. Lett.

Mondom a három fehérbort. Az első egy száraz fehér volt, mára illata csak némi oxidációra engedett emlékeztetni, viszonylag visszafogott illatok, vagyis semmi illatozás, muskotályoskodás, irsaiskodás. Kortyban az ox turbóra kapcsolt, erős kesernye lüktetett nyelvemen, hét ennyi volt, drága barátom, végleg elfáradtál, mielőtt megismertelek volna. Azonosításra sem a dugó, sem a palack nem volt hajlandó.

A másodikon annyi segítség volt, hogy Mészáros Pál csavarzár volt a palackon, de a címke, ami egykoron rajta volt, mára csak ragasztónyom maradt. Színéből arra következtetek, hogy ez valami késői szüret és bingó, a korty édes, az illat édes, kissé rózsás, kissé parfümös. Ebben a pillanatban beugrik egy jelenet, látom a címkét, semmi faxni, csak rá van írva, hogy Muskotály 2015 édes. Ez bizony az lehet. A korty vége ellaposodik, kissé kesernyés, de a cukor semlegesíti az öregedést. Már túl a szebb pillanatain, de úgy vélem, 3-4 éve még nagyobb élményt adott volna.

A harmadik félliteres palack, a színe már-már Tokajt idézi, de ez rejtélyesebb annál. Cukorban ugrunk egy nagyot, itt van édesérzet rendesen, meg diósság, sőt, diókrémesség. Az oxidáció itt is szövi pókhálóját, de úgy gondolom, nagyon sokak szeretnék ezt az old school édes bort, ami egyértelműen a legjobban működik mind közül.

Volt még két rozé, mindkettő elfáradt, megfeküdt, az egyiken egy kis matrica 2017-et idézte fel, nem most volt fiúk, szép álmokat!

A tanulság, sőt tanulságok.

• A borszakíró is ember és feledékeny. Drága barátaim, ha már bort adtok a kezébe, írjatok rá valamit, ami segíti szerencsétlent!
• A borász is ember és jót akar, frisset ad, újat ad, matricázni is elfeledi, én meg vagyok olyan szerencsétlen, hogy elrakom a palackot és lassan nem csak por lepi, de feledés is.
• Ne rakjunk el borokat nagyon mélyre, főleg ne egyszerűbb rozékat, fehéreket, igyuk meg őket, akár heteken, hónapokon belül, amíg tetszenek, amíg frissek, amíg élet lüktet bennük.

És képzeljétek, maradt még címkézetlen palack, egyelőre tudom mi van bennük, persze, hiszen a múlt héten kaptam, de nem bízom a véletlenre, a héten megbontom és meg is írom őket!

Az érintett borászoktól ezúton kérek elnézést, amiért megfeledkeztem boraikról, szigorú feddésben részesítettem magamat!