Mi a közvetlen eredménye az elismerésnek, sokan keresik mióta elnyerte a díjat?

Meglepett az a hatalmas szeretet és érdeklődés, amelyet tapasztalok a díj elnyerése után. Nagyon sok helyre hívnak meg és igyekszem is minden meghívásnak eleget tenni. Olyan dolgokban is részt vehetek, amelyek eddig kimaradtak. A díj kapcsán keresett meg például a közszolgálati televízió, hogy egy több helyszínen felvett portréműsort készítsenek rólam, ráadásul a felvételek során a szülővárosomba is ellátogattam velük.

Családja ugyanis eredetileg Csornáról származik. Ennek kapcsán nyilatkozta azt, hogy „kicsit mindig is kívülálló voltam Szekszárdon, másként látom a dolgokat”. Ez mire vonatkozik pontosan?

Azt hiszem, mindenki tudja, hogy nem vagyok szekszárdi és ez sok mindenben meghatározza a gondolkodásomat. Persze másrészt borzasztóan nehéz azt mondani, hogy nem vagyok szekszárdi, hiszen közben meg már az vagyok. Nagyon jóban vagyok itt mindenkivel, nem hiszem, hogy ezt bárki is cáfolná. Szekszárdon szerencsére az utóbbi években nagy változások zajlottak, teljes gőzerővel indultak be olyan folyamatok, amelyek a várost az ország élvonalába helyezik a szőlő és bor vonatkozásában.

Az „Év Bortermelője” elismerés természetesen elsősorban Önnek szól, de feltételezhető,hogy a díjjal részben Szekszárd eredményeit is elismerik. Különösen, hogy Ön már a harmadik a borvidéken, aki elnyerte a címet.

Talán sokan tudják már, hogy a díj elnyerését a város is tisztelettel ismerte el, hiszen a szekszárdi Év Borászait a város díszpolgárává is választották (visszamenőleg Takler Ferencet és Vesztergombi Ferencet is), az ünnepi vacsorára kétszázan fértek be, de kétszer annyian szerettek volna jelen lenni. Ilyenkor úgy tűnik, hogy a Vidát nagyon szeretik itt Szekszárdon, és ez jó dolog. Borzasztóan nagy öröm volt nekem, hogy itt maga a város is kinyilvánította, hogy fontosnak érzi a munkánkat. Szekszárd eredményeire visszatérve, nem véletlen az sem, ha egy borvidék rangra, elismerésre tesz szert. A borkészítéshez természeti adottságok, napfény, talaj, klíma kellenek, de nem nélkülözhető a szaktudás, kitartó munka sem. Nem véletlen, hogy csak ott alakult ki történelmi borvidék, ahol a szőlő igazán szeret lenni. A borhoz olyan gyümölcsöt kell létrehozni, ami a lehető legszebb állapotba jut a szüret idejére, és ez Szekszárdon különösen lehetséges.

Mi a véleménye olyan szekszárdi specialitások lehetőségeiről, mint a kadarka vagy éppen a bikavér?

Mindkettővel kapcsolatban van még épp elég zavar a fejekben. Azt gondolom, a nagyüzemi korszak igénytelensége sok szempontból rányomja a bélyeget ezek megítélésére. Azt látjuk, hogy a kadarka esetében az idős, öreg, mondhatni ősi ültetvények sokkal jobb bort adnak, mint az újabb telepítések, és az, hogy ilyenek léteznek, Szekszárdnak ma is kézzel fogható előnyt jelent. Persze ez önmagában nem elég, magam is részt veszek olyan kutatóintézeti kísérletekben, amelyek a fajta fejlődését próbálják elősegíteni. A kísérletben hét különböző egyedet különítettek el, amelyeket már különböző területeken elültetve lehet alaposan megvizsgálni. Ha jól sikerül a válogatás, a hétből talán három is lehet, amelyekre azt mondhatjuk majd, hogy nyerők és egyben a legalkalmasabbak arra, hogy Szekszárd környékén termesszük őket. Hozzáteszem azért, hogy valószínűleg a kadarka sosem lesz már igazán domináns fajtája a borvidéknek. Ez egy különlegesség, amit meg kell mutatni önállóan is, de lehetőség van arra is, hogy fűszerként megjelenjen egy szép házasításban is.

A bikavérrel kapcsolatban nagyobb zavarokat látok. Igaz, ma már megszülettek nagyon finom, telt ízű, ugyanakkor bársonyos bikavérek, amelyek nekem is tetszenek. Érdemes próbálkozni. Ezért szeretnék magam is ezen az úton elindulni és megmutatni, hogy én milyennek gondolom ezt a különleges bort. Sikerült több prémium értékű házasítást készíteni, de ezek nem azonosak a bikavérrel. Feltétlenül szükséges a kadarka jelenléte, ennek arányát kell nagyon eltalálni, nem lehet sem kevesebb, sem több, csak amennyi szükséges. Próbálkozom vele, de még nem dőlhetek hátra elégedetten, hogy úgy érezzem, na ez az amit kerestem. Remélem hamarosan bemutathatom a Vida bikavér borunkat.

Nem szabad, hogy egyedül a nagy testről vagy éppen a tanninról szóljon. Kadarka nélkül pedig elképzelhetetlen, hiszen éppen az benne a fűszer, ami a pluszt adja ennek a különleges házasításnak. Próbálkozom vele, de még nem dőlhetek hátra elégedetten. Komplex, gyönyörű, élvezetet adó bort már tudok készíteni, de ahhoz hogy úgy érezzem, létrehoztam a saját bikavéremet, ahhoz még szükséges valami plusz.

1995-ben jött el a szövetkezetből, ahol hosszú ideig dolgozott, és alapította meg saját családi vállalkozását, a Vida Családi Borbirtokot. Elégedett azzal, amit elért?

Amikor nagy váltás történik az ember életében, az mindig nehéz. De a bátor ember teljesen másként gondolkodik, mint aki nyugalomban éli az életét, ezért az ilyen helyzetek nagy lehetőséget is rejthetnek magukban. Képzeljék el azt az embert, aki 24 évet lehúzott egy munkahelyen, aki úgy gondolta, hogy egész életét a mezőgazdasági szövetkezetben fogja ledolgozni. Ott sem volt lazsálás, dolgoztunk reggeltől késő estig, tettük a dolgunkat. Aztán egyszer csak minden megváltozott. Éreztük, hogy ebből a világból ki kell lépni, nem lehet tovább így folytatni. Ez bennem olyan fajta zavart okozott, ami világossá tette: tovább kell állni. Igen ám, de volt családom, három gyermekem, akiket el kell tartanom. Úgy éreztem: „egyáltalán nem biztos, hogy megmaradok, mert ez egy teljesen ismeretlen út.” Nem volt biztos recept, egy lapra kellett föltenni mindent. Onnantól kezdve csak és kizárólag ezzel kezdtem foglalkozni. Jó lépés volt, de az elkövetkező tíz évben sokkal tovább jutottunk, mind előtte összesen. Olyan lépésekkel haladok, amilyenekkel tudok. Eladósodni nem fogok. Szerintem ez adja a bizonyságát annak, hogy aki úgy érzi, el akar érni valamit ezen a földön, annak dolgoznia kell érte. Van kockázat, de érdemes.

Mit gondol a borászati munka keresleti oldaláról, hol tart e tekintetben a borfogyasztás hazai kultúrája?

Nagyon hosszú utat jártunk be, a fejődés elképesztő mértékű. Persze mint minden útnak, ennek is stációi vannak, megállni nem szabad. Az a baj, hogy olyan országban élünk, ahol az emberek jó részének egyszerűen nincs pénze. Ezt nevén kell nevezni. Amijük van, azt viszont nem borra költik. Ma már nem bort akarnak venni, hanem cipőt. Hogy a keresletről beszélhessünk, ahhoz el kell jutnunk oda, hogy a családok ebédkor vagy vacsorakor megengedhessék maguknak, hogy megbontanak egy üveg bort. Sokan csak el akarják osztani a javakat, pedig lassan nincs mit szétosztani. Jó lenne felébredni és tenni azért, hogy jobb legyen. Ezt pedig csak kemény munkával lehet elérni. Persze ettől még kipillanthatunk, összegezhetjük, hogy állunk, hol tartunk, de mindig valami szebb, jobb felé kell törekednünk. Bizony, ezért is törekszem például arra, hogy ismét Szekszárdra kerüljön vissza az az ókeresztény szarkofág, amelyen látszik, hogy őseink is ismerték és megbecsülték a bort. Mert ez nekünk itt, Szekszárdon sokkal többet jelent, mint Budapesten a budapestieknek.

Eltökélten vallja, hogy jelentősen nem szükséges már bővíteni a vállalkozás szőlőterületeit, mert csak így képes állandó minőséget garantálni.

Ez volt a fő cél, a kezdetektől fogva. A saját borászatunkat tizenhét éve alapítottuk, de a kezdettől fogva ügyeltünk arra, hogy magas minőséget készítsünk, amelyet elsősorban hazai piacra, de külföldre is értékesítsünk. Mert a borunk külföldön mindig egyfajta nagykövet. Ha helyt áll, az óriási elismerést jelent, egyszersmind arra is felhívja a figyelmet, hogy honnan érkezett a bor. Üzenet arról, milyen gondossággal képesek ott dolgozni.

De az exporthoz nagy tételben garantált állandó minőség szükséges, amit a közepes méretű magyar borászatok ritkán képesek egymaguk teljesíteni. Megéri mégis exportálni?

Igen, természetesen. Nem a mennyiség miatt, nem is a közvetlen haszon miatt elsősorban. Amikor egy külföldi kereskedő érdeklődik boraink iránt, mindjárt az elején tisztázzuk, mi nem tudunk nagy mennyiségben bort adni, de ha azt akarja, hogy a borpolcon megjelenjen egy magyar bor, vigye a miénket. És szerencsére ezt mindenki idáig megértette és viszi a borokat. Igazi nagy borokat akkor lehet készíteni, ha nem áruszőlőt, hanem gyümölcsöt hozunk létre ebből lehet nagy bort készíteni. Ezért kell legalább 5000 tőkét elültetni hektáronként, mert ha a termőegyensúly beáll akkor 1–1,5 kg szőlőt hagyva tőkénként már ideális 5–7,5 t/ha takaríthatunk be.

Javasolja a következő borász-generációk számára is, hogy külföldön tanuljanak, gyakoroljanak?

Mindenképp, érdemes felidézni, hogy a középkori céhlegények évekig járták Európa műhelyeit, mielőtt otthon dolgozni kezdtek volna. Akiben volt valami kurázsi, összeszedte a legokosabb és legjobb mesterek tudását, azzal tért haza. Mint amikor a magot elvetik, termékeny talajra kell hullania, hogy gyökeret engedjen, fejlődjön, kalász teremjen rajta.

Elégedett?

Nézze, immár 40 éve foglalkozom valamilyen módon szőlővel, sokat el tudok róla mondani. Saját erőmből, a családom segítségével hoztam létre a borászatot, amely megfelel a saját minőségi elvárásaimnak. Mégis, néha az olyan pillanatok kapcsán érzem a leginkább az elégedettséget, mint amikor az angol parlament felsőházi képviselőinek szolgálták fel a boraimat, egy olyan eseményen, amin a magyar fél kifejezetten engem kért fel arra, hogy bemutassam a borokat. Mikor elmegy az ember egy ilyen eseményre, szinte el sem hiszi, ami történik. Hogy tényleg rám kíváncsiak, a boraimról akarnak beszélni, hogy a felkérés révén egy pillanatig a boraim képviselik Magyarországot.