A 2020-as évben nagyjából öt igazán emlékezetes borélményem volt, annak ellenére, hogy szinte biztosan egy olyan évből tántorgunk ki, amelyben a legnagyobb volt az egy négyzetméterre eső, kiváló borok mennyisége. Ebből sejthető, az igazán emlékezetes bor számomra nem csak attól az, mert fajtajelleges és/vagy hibátlan, hanem a körülményeitől, vagy még inkább attól, hogy maga körül teret teremt, és kijelentőmódja ellentmondást nem tűr.

Tavaly nagy sikerrel rendezték meg az első szekszárdi borgálát, amikor Vida Péter megkapta az Év Bortermelője címet. A szekszárdiak ünnepelték a szekszárdi sikert, jó volt ott lenni, koccintani. Idén folytatták a hagyományt, apropó ezúttal is volt, hiszen Mészáros Pál Pincészete lett az Év Pincészete, de ne feledkezzünk meg Bodri Orsi Év Fiatal Borásza címéről. Ráadásul a szekszárdi borok több nemzetközi versenyről is aranyéremmel tértek haza. Volt mivel, volt kire koccintani a Bodri Pincészet rendezvénypincéjében.

Az első szőlővel kapcsolatos élménye ötödikes iskolás korában érte Vida Pétert, egy osztálytársa családi szőlőjében, ahol csodálatosnak találta a rendben sorakozó kadarkatőkéket. A pedagógus famíliából származó borász ma Szekszárd egyik legismertebbje és 2011-ben az Év Bortermelője cím birtokosa. Az interjú a Pécsi Borozó tavaszi számában jelent meg.