Nyitókép: Melnik (fotó: Ercsey Dániel)

Tegnap érkeztem meg Szófiába. Késő délután történt, a taxi bevitt a hotelbe, amiről azt hittem, hogy a belvárosban van, de most már nem vagyok ebben biztos. A hatalmas épület pont olyan, mint emlékeimben a szántódi SZOT üdülő, magas, szögletes, hatalmas belső terekkel, amiknek szemmel láthatóan semmilyen funkciójuk nincsen. Kivéve egyet. A hotel földszintjének a 60%-át elfoglalja egy kaszinó. Akárcsak Szófia területének 60%-át. Úgy tűnik itt minden a kaszinókról szól. Szóval megjöttem, elkezdtem olvasgatni, aztán beesteledett, nekem meg semmi kedvem nem volt lemenni, úgyhogy vacsora nélkül feküdtem le, most meg itt ülök reggel fél hatkor az ágy szélén és átkozom a döntést, mert indulnom kell, reggeli pedig csak héttől van. Taxiba vágom magam és irány a Nyevszkij-székesegyház melletti étterem, ami a megadott találkozási pont. A taxis persze sosem hallott rólą, de a Google Maps világában gyorsan keresztülhúzom a fél órás kerülőutakról szőtt álmait és öt perc alatt végül megtaláljuk a helyszínt. Még sötét van.

Ahogy mondom, még sötét volt... (fotó: Ercsey Dániel)

A hajnalhasadás már a dél felé tartó új autópályán ér minket, ahonnan csak a Rila-hegység láttán kanyarodunk le. Ahogy közelebb érünk a hegyekhez, olyan érzésem támad, mintha fenyegetően tornyosulnának fölénk, mintha nem is Bulgáriában járnánk, hanem valahol Kazahsztánban, mintha előzmények nélkül, a semmiből nőttek volna ki ezek a hatalmas hegyek.

A legfontosabb a "térképre kerülés"... (fotó: Ercsey Dániel)

Fotó: Ercsey Dániel

Paradox módon ahogy beljebb érünk, a szűk völgyekben, a fenyvesek mintha otthonosabbá, békésebbé tennék a vidéket. Egy gyors reggeli után (tudtátok, hogy itt nemzeti étel a bundáskenyér?) hamarosan megérkezünk a rilai kolostorba (Рилски Манастир), az ország legfontosabb turisztikai látnivalójába.

A rilai kolostor (fotó: Ercsey Dániel)

Újabb képregény a kolostorból. Sorrendben a következőket látjuk: 1. Az ördögök megkísértenek alkohollal, de az őrangyalunk eltántorít. 2. Az ördögök táncolnak örömükben, mert elfogadtuk a bort. 3. Az ördögök ennek folyományaként kígyók közé vetnek és láncra vernek a pokolban 4. Sok rémült alkoholista... Vajon a borszakírók is a pokolra kerülnek? (fotó: Ercsey Dániel)

Erre a vidékre vonult vissza a X. században rilai Szent János (vagyis bolgárul Ivan Rilszki), a hegycsúcsok közelében nyíló, szinte megközelíthetetlen barlangok egyikébe, hogy halála után a követői a völgyben kolostort alapítsanak, őt magát pedig kikiáltsák Bulgária védőszentjévé. A ma látható épületegyüttes (kivéve a kőből készült tornyot) az 1800-as évek közepéről való, a közvetlen előzménye megsemmisült egy tűzvészben. Érdekesség, hogy a szekuláris bolgár oktatást is egy helyi apát alapozta meg, pont az újjáépítés idején.

Bolgár képregény, avagy a teremtés és a kiűzetés története képekben (fotó: Ercsey Dániel)

Az UNESCO Világörökség részévé nyilvánított kolostor parkolójában ma kóbor kutyák őgyelegnek és sofőrök szívják a talpas cigit, miközben a kegytárgyboltban kizárólag bolgár nyelvű könyveket és ikonokat árulnak, de egy csésze teát közel s távol sem lehet kapni.

Díszes oszlop a kolostorban (fotó: Ercsey Dániel)

A rilai kolostor főbejárata (fotó: Ercsey Dániel)

Innen kb. két óra buszozás dél felé Melnik, ez a modernkori bolgár-görög határon fekvő városka, amit leginkább a természeti környezete miatt szoktak felkeresni a turisták. Melnik jobbára olyan, mint Disneyland, undok bolgár éttermesekkel, akik megszólnak, ha csak egy kávéra akarsz leülni és idegesek lesznek, ha megjegyzed nekik, hogy a városka legfőbb múzeumának eredeti lakói, a Kordopulov család, mintha görögök lennének. - Sounds Greek, - mondom, mire rettegett Iván, a kávéscsészék atyja káromkodva kidob az étterméből, úgy kell visszaosonnom fizetni, amikor kimegy valamiért.

Melniki táj... (fotó: Ercsey Dániel)

A Kordopulov család egykori borospincéje (fotó: Ercsey Dániel)

A kései ebédünk amúgy kiváló, taratort rendelek, ezt a Balkán déli részén mindenhol ismert, joghurt alapú, hideg levest, kaporral és uborkával, utána pedig köftét, amit itt kjuftetának hívnak. Mondjuk a pincér simán kihozta volna magában a grillezett fasírtot, még jó, hogy kértem mellé egy tál sopszkát, vagyis bolgár salátát.

Szerény, ámde annál finomabb ebéd (fotó: Ercsey Dániel)

A boron viszont meglepődök. Hiába járunk borvidéken, hiába van autochton fajtája a tájnak, ráadásul a városról elnevezve (Shiroka Melnishka), pohárral csak a ház borát szolgálják fel, amiről a pincér semmit nem tud elmondani, még a szőlőfajtát sem, ráadásul legnagyobb döbbenetemre édes. Édes vörös. A fasírthoz és a salátához. Hm…

Az édes borok királya. A viccet félretéve, legalább nem volt hibás. (fotó: Ercsey Dániel)

A Bulgária útinapló sorozat további részeit itt találjátok meg: 1.rész, 2. rész, 3.rész, 4.rész, 5.rész, 6.rész, 7.rész, 8.rész