Villányban hagyományosan visszafogott a lelkesedés a hivatalos rendezvényért. Idén alig heten csatlakoztak a nyitott pincékhez, még kevesebben adtak 50 százalékos kedvezményt. Magyarázható ez a bizalmatlansággal, aztán azzal, hogy a tavaszi-őszi hétvégék így is, úgy is tele vannak, de inkább maradjunk a legszebb magyarázatnál: Villány, világválság ide vagy oda, hajlandó lemondani egy hétvégéről a kistestvér Palkonya javára.

A gesztus annak tudatában még szebb, hogy a korábban tapintható eufóriával várt autópálya nemhogy nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, de a szállásadóknak például rontott is az üzleten: lehet, hogy többen jönnek, de a hosszabb vendég éjszakát eltöltők száma jelentősen lecsökkent, aki meg eddig egy estére jött a borvidékre, az még hazamegy aznap. (Bár számszerűsített adat eddig nem került ki borvidéki kapukon kívülre, legalábbis lépten-nyomon ha nem is aggasztó, de érzékelhető visszaesésről beszélnek.)

Ellenben (tényleg) szerencse, hogy a borvidéknek van egy izmos és látványosan működő borturisztikai és marketing szervezete, melyet lehet alá és fölé becsülni rendesen, de azt meg kell hagyni: a villány-siklósi borútról példát lehet venni, mert működését és megnyilvánulásait (az utóbbi években főleg) tekintve hatékony és átgondolt munka mutatkozik meg. És (többék-kevésbé) közösségi. És (többék-kevésbé) igazságos. És akkor mi számít (többék-kevésbé), ha nem ez?

És erre nagy szükség van, főként most, és annál aggasztóbb, hogy a Pannon Borrégió másik három borvidéke ezt meg sem, vagy nem jól és látványosan közelíti meg. (Nem is úgy borút ügyileg, hanem közösségi marketingben.) Persze, a forrás hiány és az anyagi gebasz nyomós érv, a minimum követhetetlen, életszerűtlen, de sokkal inkább igazságtalan és kirekesztő pályázati rendszer még inkább.

Bűnbakot keresni könnyű és felesleges, de kétségkívül hálás feladat. A helyzetet tovább rontja, hogy (lehet szépíteni de) most, jelenlegi formájában a magyar borásztársadalom végletekig megosztott, és még lesz is jó darabig. Vannak nagyon is becsülendő ön és közszerveződések, melyek nagyon szépen működnek (lásd Szekszárd), de egy bizonyos taglétszám (sokszor kettő) és pénz felett rendre behalnak. (Hol vagyunk még a szomszéd országok több száz egyéni kistermelőből összeálló szövetkezeteitől?)

Nyilván nem a borászok a hibásak egyedül, bár mennyi másod- vagy harmadgenerációs borászgyerek tudna tenni szűkebb hazájáért, akár társadalmi munkában is. A helyzeten az sem segít, hogy megjelenik a könyv (vagy ez a cikk), ami nem mond el újat, csak dobálja a levegőbe a szart.

Körülbelül eddig jutok gondolatban, hogy beérünk a Tenkes Csárdába, majd egy éves restanciámat ledolgozva ezzel (magam felé). A Tenkes még mindig jó, a maga műfajában a legjobb a környéken, nem hazudok, még kevesebb étellel az étlapon, de azokat nagyon tudja, a jó alapanyagokból felépített parasztromantika sem túloz, hát még a Tenkes gulyás meg az orja leves (most tegyék szívükre a kezüket, hol hozzák ki még külön tányéron az orját a leves mellé? és hogy mekkorát?), szóval lehet a csárda is szezonális meg regionális, és a szájízemet a szétesett kistermelői olaszrizling se keseríti meg, legalább siklósi, meg majd a Janus Borház folyó oportója lemossa. (Legalább kettő meg egy csülkös pacal kellett hozzá.)

A Vylyan terasz dugig van, csoportok, párok családok jönnek ki merengeni – a szerencsésebbek dűlők felé fordított székekkel. És hát mindenki kóstol, mi fröccsözünk, a rizling nem éri fel a kilencest, de bőven szerethető marad, a rozé és a portugieser korrekt, viszont a 2008-as Ördögnél csak a 2009-es Ördög jobb a belépő szekcióban, selymes, letisztult, izgalmas, kicsit fölélőve a kategóriájának, amolyan Montenuovo light lett belőle. Villányban a sor tele, Tiffánékhoz sétálunk inkább a városhatárra egy rozéért.

A búcsúzó nap fényében érünk Palkonyára, ahol néhány kósza embertől, akit nem érdekel szokásjog, kihalt az utca, hiába van szombat, ha vasárnap a csúcs, lehetne azért máskor is vendég. A Hárságyi-Haraszti-Máyer trió kibővült az elmúlt évben, a Tokajban is jelen levő Zsirai pince is beszerzett egy présházat a soron, nem is beszélve a mintegy tüntetőleg szemben a száz éves múlttal „sauskást” építő Mokos Pince hegyoldalba mart feldolgozójáról (mondják, színházteremmel), ami az első jelentősebb mennyiséget feldolgozó pince lesz Palkonyán. (Gyümölcsborból pláne.)

Hárságyiékkal összefutunk, Szilvi túrót pakol a másnapi rohamra, kis bor és borászat szerkezetváltás eredménye a Birtok Cuvée, öreg tőkés zweigelt, portugieser és blauburger merész összeházasítása, lehetne mondani, hogy szükség cuvée, de annyira szép, lesimult és felüdülés és fricska a világfajtákra, hogy nem lehetünk vele gonoszak. Vegyék, mert jóval kétezer alatt van, és nagy élményt nyújt.

Összegzés nincs: jó borászok és jó borok nincsenek veszélyben, ez az egy számít. Azazhogy, mi vásárlók: igyunk minél több bort, attól csak jobb lehet, vegyünk többet, és az istenért, vegyük rá erre a barátainkat is. Ne csak akkor, ha Pünkösd van.