Lassan szétválik a népes társaság az előcsarnokban. A professzorok buszra szállnak, de látom néhányuk szemén, szívesen maradna. Talán az ételek, talán a borok, vagy valami más érdekelheti őket? Nem érek rá ezen töprengeni, mert egy pohár bort kapok a kezembe, hogy a későn érkezőkre várás perceit is hasznosan tölthessem el. Pécsi Irsai Olivér 2009. Könnyed fehér, nekem picit édes parfümös, amúgy szépen kivehető almás-vilmoskörtés, virágos illatok jönnek rendjén. Barátkozunk, miközben észrevétlen szemlélődök. Látszólag egy szokásos borvacsora. Baráti társaságok érkeznek, asztaltársaságok formálódnak, a hangulat alakul, a bor kedvez neki.

Helyet foglalunk, mindenki megérkezett, indul a program. Rövid bevezetések, klaszter, borklub, régió, ismerem én ezeket, de azért jegyzetelek. Kiss Gábor főborász beszél pincészetről, indulásról, borokról. Miközben töltik a következő bort, ami szintúgy pécsi. Zweigelt Rozé 2009. Gyanútlanul azt hittem, hogy a Matias öt borvidéken elterülő több mint 100 hektárjának terméséből kapunk majd széles spektrumú éttekintést, vagyis minden borvidékről egy-két tételt, de ahogy a menüt olvasom, itt elsősorban a Pécsi borvidék lesz terítéken. Sebaj, az szinte nem is létezik a magyar átlagfogyasztónak, nem is tudja, hogy Szekszárd és Villány között is terem szőlő a tőkéken, tükéknek.

A rozéhoz társított ételt Turcsán Tamás séf mutatja be, aki a Matias győri étterméből ugrott át levezényelni a borvacsorát. Hm, ez még gyanúsabb, vendégséf, titkos receptek? Már az első ételben is találunk titkokat: libamáj pelyhek szárított goji chutney-val. Goji. Goji? Magyarul hívhatjuk farkasbogyónak is, bár az kevésbé látványos egy étlapon. A Goji-bogyó a keleti kultúrákban fiatalító erővel, férfiasságot növelő hatalommal bír, egyes vidékeken ünnepségsorozatot is rendeznek a tiszteletére. A libamájjal jól passzolt a goji, a rozé önmagában nekem most kevés volt, de az ételhez kortyolva sokkal simulósabbá, kerekebbé vált. S hogy a férfiasságra hogy hatott? Erre még várni kellett.

A folytatásban az ételekre koncentráltam, hiszen talán azokból majd kiderül, miféle kódot alkalmaznak ezen a titkos összejövetelen, mi vezet el a rejtélyhez. A tonhal tatár kókusz kéregben friss zöldség datolátával és rózsabors dresszinggel nem tartalmazott semmiféle kódot, viszont rendkívül finom volt, friss, nem túlfűszerezett, ráadásul hihetetlen jó összhangban volt az amúgy önmagában nekem már picit a csúcsán túllendült 2008-as évjáratú pécsi zöldveltelinivel. Ez a harmónia is gyanús nekem, nem vagyok hozzászokva. Általában az étel vagy a bor dominál, ritkán teremtődik olyan összhang, ahol valóban mindkét elem többet mutat együttesen. Ahogy körbenéztem, azért találtam néhány renitens figurát, ők biztos nem részesei az összesküvésnek, hiszen a tányért nem nyalták tisztára, sőt, a nyersességet finnyázták. Őket ki is zárhatom vizsgálatom tárgyai közül. Nem érdemlik meg ugyanis, hogy rájuk fecséreljem az időmet.

A szibériai consommé párolt ököruszály raviolival igencsak erőteljes és intenzív volt, sűrű, sötét, gazdag, mennyei illatokkal. Szájban nem ugyanazt hozta, kicsit visszafogottabb volt az illatánál, akár a legtöbb magyar bor. Pedig ez a fogás bor nélkül ment le, nem is baj. Összességében mégsem mondhatom, hogy nem ízlett, remek volt.

A soron következő bort már ismertem, nyomozok én más gasztronómiai rendezvényen is, el sem tudják képzelni, mennyi megbízást kapok ilyenkor, de hát a titoktartás kötelez. A Pécsi Zweigelt 2008 korábban is tetszett, most sem okozott csalódást. Erdei gombás rizottót készítettek hozzá, vizuálisan volt kis adag, de a tányér csalfa volt, már a főétel előtt jóllakott mosoly ült ki arcomra. Ezzel is leplezve természetesen vizslató tekintetem körbejárását. A tányér fölé hajoló, időnként felnéző, olykor bort kortyoló embereknek tűnnek itt mindannyian, akiknek ízlik az étel, tetszik a bor és elégedettek. A zweigelttel én is elégedett voltam, Illata szép, gyümölcsös, vörösáfonyás- grillázsos, bár még ül rajta a fa. Puncs, vadalma és egy kis likőrösség is bolondítja, kortyban kerek, puha, vaníliás, karamellás. Rumpuncsos alkoholosság, kis édeskésség. Kértem is belőle még, hogy a kortyolgatás leple alatt keressem tovább az összefüggéseket.

Roston sült báránygerinc érkezett nemsokára, mellé fügés stilton sajttorta és fényezett shalott hagyma. A sajttorta igencsak erőteljes volt, illatban, ízben, egy stiltonnak legyen karaktere, gondoltam magamban, persze a rá karamellizált füge kellemesen selymesítette az ízeket, és pompásan támogatták a bárányt. A hús szaftos volt és puha, elkortyoltam ehhez is vagy két pohár 2007-es villányi kékfrankost. Igazi déli. Érett, cseresznyés- feketegyümölcsös illat, friss zöldfűszerekkel megbolondítva. A barrique hordótól kapott fűszerek: a vanília, a kókusz és a pörkölt kávé is jól állnak neki. Elég masszív bor, súlyos léptű. Ugyanakkor a korty krémes, sőt krémcsokis ízeket felfedezni véltem benne.

Nem kedvelem különképpen a csokoládé és vörösbor párosítását, szerintem túllihegik a sztorit. Meleg csokoládé felfújt kandírozott édesköménnyel volt a desszert, önmagában finom, ötletes, érdekes, jó édesség, az édeskömény nekem bejött. A cabernet franc-ban voltak visszautaló ízek, de mégsem tudott olyan formát mutatni, mint önmagában. Pörkölési aromák, mogyoró és csokoládé vezetik a Villányi Cabernet Franc 2007 ízét, a gyümölcsökből elsősorban főleg feketebogyósok jelennek meg ebben a borban, amelyek határozottan erőteljesebben jelentkeztek, mielőtt még beleharaptunk volna a csokifelfújtba. 

Amíg elfogyasztottuk az est lezárásaképpen a petit fours-t, s hozzá az egyik legizgalmasabb tételt, a krémes, édes, telt és kandírozott gyümölcsös Pécsi Hárslevelű Jégbor 2008-at kortyolgattuk, azon tűnődtem, vajon mi lehet a rejtély. De rá kellett jönnöm: nincs. Oknyomozó újságíróként rengeteg rejtélyt megoldottam már. Itt "csupán" jól összeválogatott borsorra passzoló ételsort fogyaszthattak el a vendégek, akik látványosan jól érezték magukat. Végül is ez egy borvacsora célja, azt hiszem. Nincs összeesküvés, nincsenek nagy titkok, néhány pohár jó bor, hozzá néhány jól elkészített tányér s máris szebb egy rövid időre az élet. Erről szól, vagy nem?