Kérem Várjon!
Cikkek
Georgia on my mind
Ercsey Dániel
2024 November 07.

Írtam már ódát Grúziához, vagy ahogyan a külügy kérésére mostanában hívni kell őket, Georgiához, főleg a borokhoz, hiszen volt szerencsém többször is meglátogatni ezt a csodálatos országot, de méginkább a borászokhoz, akik közül többen a barátaim lettek. Éppen ezért örömmel indultam el Champion Wine borszaküzletbe, ahová georgiai borok kóstolására invitáltak.

A kóstoló fényét emelte, hogy a georgiai nagykövetasszony is tiszteletét tette, sőt, nem csupán illedelmesen végigülte a rendezvényt, de lelkesen értékelte és fotózta a borokat, mint egy vérbeli boros influenszer. Kíváncsi vagyok, hogy a fotói hol landoltak. Vajon van a georgiai nagykövetnek instagram oldala? (Egyébként van, megnéztem. De privátra van állítva.)

A kóstoló elején a meghívott borász mesélt egy kicsit a qvevrikről, tudjátok, amiben állítólag 8000 éve készítik a boraikat. Ezek a földbe ásott, különböző méretű agyagedények (van, aki amforának hívja, de szerintem attól nagyon távol áll) a szüretkor megtelnek a dzsúzzal és a héjjal, kocsánnyal (van ahol préselés után, van ahol csak úgy), aztán lezárják, letapasztják, elássák a qvevrit és jövő tavaszig hozzá sem nyúlnak. Ennek megfelelően a qvevrinyitás ünnepe össznépi banzáj még a fővárosban is, tudniillik ilyenkor lehet a legkönnyebben lerészegedni az évben. Nyílnak az agyagedények, amiben ott van a kierjedt bor, nem adtak hozzá semmit, még ként sem, és persze a hat-hét-nyolc hónapnyi héjon áztatás eredményeként a fehérborok aranyszínűek és olyan tanninszerkezettel bírnak, mint némely villányi vörös.

A kóstolt borok tematikája két dologban merült ki, egyrészt a meghívott borászat (Ethno) borait csócsáltuk, másrészt a vinotéka kínálatából és a ki tudja honnan és milyen szempontok alapján összeválogatott georgiai borok kerültek a pohárba, függetlenül attól, hogy qvevriben, vagy acéltartályban készültek. (Idén amúgy a Borfesztiválnak a várban Georgia volt a sztárvendége, simán lehet, hogy Zilai Zoliék őket tudták megfűzni, hogy jöjjenek el, ergo azokat a borokat kóstoltuk, amik a várban is voltak. Ezt, mivel a szakadó eső és a jegesmedvék miatt idén nem látogattam ki a rendezvényre, nem tudom megerősíteni.)

Chateau Mukhrani Goruli Mtsvane 2022

A grúz gigaborászatok egyike, acéltartályok, csarnokok és némi szocreálba oltott modernizmus jellemzi. Mármint a borászatot. A tétel ennek megfelelően egy tökéletesen elkészített technobor, halvány citrom színnel, virágos illattal, citrusokkal, mandulával és körtével az ízben. Pici széndioxid fokozza a lendületet. Korrekt ivóbor, hiba nélkül. 86/100 pont

Dakishvili Rkatsiteli 2020

Ez már hamisítatlan qvevri bor, hat hónapot ázott a héjon. A színe ennek megfelelően halvány borostyán, a visszafogott illatban narancshéj és gyógynövények. Szájban kerek savak, tapadós tanninok, valahogy nincs igazi élet a kortyban, kicsit lapos, a lecsengésben tonik és fekete tea. 84/100 pont

Ethno Mtsvane-Rkatsiteli 2022

Halvány borostyán szín. Az illatban aszalt őszibarack, almachips, virágok és gyógynövények. Szájban aztán jön a meglepetés, lendületes korty, izgalmas savszerkezet, az ízben csipkebogyó és narancs, meggy és citrusok. Kifejezetten hosszú utóízzel búcsúzik. 89/100 pont

Ethno Khikhvi-Mtsvane 2022

Közepes borostyán szín. Visszafogottabb az illat, mint az előző bornál, picit lekváros, füsttel a háttérben. Kóstolva tapadós tannin, kerek savak, narancslekváros, fügés, aromák, a lecsengésben pici birs és fahéj is felbukkan. Kicsit talán lusta. 86/100 pont

Ethno Kisi 2022

Közepesnél mélyebb borostyán szín. Illatában birs és mandula, sőt, mintha egy pici kiwi is felbukkanna. Kóstolva közepesnél nagyobb test, feszes tanninok, vibráló savak, a hosszú utóízben a birs a vezető jegy. 89/100 pont

Chelti Rkatsiteli 2022

Mély arany szín. Illatában pemetefű és fehérrépa, petrezselyem, dió és édeskömény. Szájban közepes test, semmi nem lóg ki, de teljesen izgalommentes, ráadásul van egy zavaró lyuk is a korty közepén. 81/100 pont

Chateau Chigogidze Rkatsiteli 2017

A palack és a címke is egyedi, akárcsak az évjárat, szóval már csupán az érdekesség kedvéért is levenném a polcról. A bor színe mély borostyán, az illatban vanília és szegfűszeg, egyértelmű, hogy kapott hordós érlelést is. Kóstolva nagy test, szilvás aromák, már ami ki tud kandikálni a rettentően sok hordófűszer alól. Az alkohol melegít a végén. 86/100 pont

A fehérekkel végezvén következtek a vörösborok, amik - tapasztalatom szerint - hiába készülnek qvevriben, itt nem akkora a különbség, tekintve, hogy a kékszőlők javát mindenhol a világon több-kevesebb ideig héjon áztatják a borászok. Itt a georgiaiak a szőlőfajtáik egyediségében bízhatnak, ami beigazolódni is látszik a saperavi globális térhódítása nyomán.

Chateau Mukhrani Shavkapito 2021

Közepes rubin szín. Az illat piros bogyós gyümölcsökkel operál, könnyed, fűszeres vörösbor, technológiailag tökéletes, de semmi sem különbözteti meg száz másiktól. A lecsengése lehetne kissé hosszabb. 85/100 pont

De’wino Otskhanuri Sapere 2017

Mély bíbor(!) szín, atyaég, mi lesz itt, ha hét évesen ilyen színe van? Illatában rengeteg édes fűszer, a test közepesnél nagyobb, élénk savakkal és selymes tanninokkal megtámogatva. Az ízben tobzódnak a piros bogyós gyümölcsök, e lecsengése hosszú. Wow! Nem semmi bor! 88/100 pont

Ethno Saperavi 2021

Mély rubin szín. Az illat első blikkre picit fülledt, érdemes szellőztetni. Utána némi törkölyösség még érződik, de nem zavaró. Szájban közepesnél nagyobb test, lendületes savak, dzsúzos gyümölcsösség, sok meggy és cseresznye. A lecsengése közepes. 87/100 pont

Chelti Saperavi 2021

Közepes rubin szín. Visszafogott illat, meggyel és cseresznyével. Közepes test, kerek savak, semmitmondó, mondhatni unalmas. Hibátlan de semmivel sem tűnik ki a tömegből. 83/100 pont

Dakishvili Saperavi 2021

Mély rubin szín. Illatában szeder és áfonya, fekete ribizli és lila virágok. Kóstolva nagy test, kicsit talán lágy savak, tapadós tanninok, az íz inkább virágos, semmint gyümölcsös. Fiatal még, idő kell neki. 86/100 pont

Melitoni Aleksandrouli 2022

Közepesnél mélyebb rubin szín. Az illat komplex és megnyerő, piros és fekete bogyós gyümölcsök váltakoznak benne, édeskés és egyben picit füstös háttér előtt. Szájban nagy test, élénk savak, sűrű tanninszerkezet, de az érett, puha, harapható fajtából. A korty mély és vibráló, ilyen egy igazán nagy vörösbor! 90/100 pont

Ethno Kindzmarauli 2020 (félédes)

Mély bíbor szín. Visszafogott illat, nagy test, sűrű szövet, lendületes savakkal és édeskés csokoládés, meggyes ízképpel. Jól iható, lendületes-fiatalos bor, amit sokféle ételhez lehet párosítani. 87/100 pont

Ennyi volt a borsor, de mi a tanulság? Talán annyi, hogy egy tőlünk ennyire távolálló országot, bor- és gasztronómiai kultúrát nem lehet megismerni egy borkóstolón keresztül. Georgiába el kell utazni, Budapestről közvetlen összeköttetés van a Wizzair jóvoltából, fel kell fedezni Tbilisi piacán a Sztálin arcképével díszített szőnyegeket, az antikváriumokat, ahol rábukkanhatunk Rusztaveli Párducbőrös lovagjának egy olyan, régi kiadására, amit még Zichy Mihály illusztrált, ott kell állni áhítatosan az Alaverdi kolostor főtemplomában, amikor a papok a felkelő napot imával köszöntik, és akkor is, amikor a közeli étteremben először csendül fel a híres polifonikus ének, ami ősibb mint a gregorián és egyedülálló a Földön. Grúzia/Georgia csodálatos hely, kár lenne kihagyni!

banner