A bor egy nagyon különleges élőlény, mondta tegnap egy borkóstolón Vida Péter és egyet kellett vele értenem. Van fejlődése, vannak hangulatai, van bizony öregedése. A Renero sokáig egyik vörösbor etalonunk volt, úgy volt nagy az a bizonyos 2005-ös, hogy szinte minden összeállt benne. És az is biztos, hogy azon a napon a kóstolók és a bor is jó hangulatban volt. Tavaly a 2007-est bontottam meg, most meg egy 2009-est vettünk elő, még éppen csak kikerült a forgalomba.
Nem véletlenül kell 4-5 év ezeknek a boroknak. Hiszen elsőre még most is egészen vad, szilaj az illata és a tanninjai is. Nagyon lassan rendeződik össze, érezhetően komoly beltartalom tombol benne. Egészen érett, de mégis ropogós az a meggy, amely ízét jellemzi, nagyokat lehet belőle harapni.
Ahogy egy refosktól el is árjuk, a savgerinc meghatározza a kortyot, de nem billenti ki. Sok gyümölcs van benne, érett fekete erdei gyümölcsök, némi édesség, kis fanyarság, csokoládé és nagy koncentráció. Vibrál, lüktet, tele energiával. .
Három nappal a bontást követően fogyott el, de még mindig azt éreztem, hogy időt kér, alakulna még, ha hagynám. Fektessük el jó mélyre, aztán négy-öt év múlva nézzünk rá újra, érdemes lesz. 90+ minden bizonnyal.
-
Egy laikus borissza véleménye a borszakírók feladatáról
-
Weinblütenwanderung Lutzmannsburgban
